A magyar kormányfő igazán nem „ritka vendég Rácországban”, és Vučić szerb miniszterelnök is gyakran jár Budapestre, akár tűzijátékot nézni. Orbán most a március első napjaiban tartott, sorrendben harmadik Antalyai Diplomáciai Fórumon vett részt, ahová elkísérte Szijjártó Péter és Nagy Márton is.
Pedig ez a fórum amúgy a diplomáciai világ második-harmadik vonala: Szlovéniából és Horvátországból például a volt államfők vettek részt, Szerbia és Bulgária vezetője egyaránt a feleségét küldte. A legmagasabb szinten - a rendezőn kívül - csak olyan országok képviseltették magukat, mint Kirgízia vagy Üzbegisztán. Igaz, ott volt a Türk Tanács elnöke is, ami nyilván nagyban emelte a szintet. Viszont a szerb államfő sem volt jelen. Orbán Vučić feleségével üzente meg, hogy visszafelé „beugrana” Belgrádba egy kis csevejre. A helyzet igen kínos volt, mert a szerb elnök éppen a belgrádi városi tanács megismételt választásával kapcsolatban tartott volna rendezvényt.
A rajtaütésszerű látogatás a magyar diplomácia ijesztő amatőrizmusát, egyben Orbán otrombaságát jelzi. A magyar fél remélhetően tisztában volt a belgrádi eseményekkel és azzal is, hogy a szerb vezetés gondban van, tehát az időpont nem a legjobb. A találkozóra később is sor kerülhetett volna. Ám Belgrád éppen útba esett hazafelé. Vučić igyekezett jó képet vágni a dologhoz, és közölte, hogy „komoly partnerekkel és jó barátokkal” beszélgetni a „nehéz időkben” mindig könnyebbséget jelent. Mégis úgy tűnik, ebben a viszonyban Orbán vezényli a parádét.
A Szerbiával 2014. január 21-én kezdett uniós csatlakozási tárgyalásokon 35-ből eddig 22 fejezetet nyitottak meg, kettőt ideiglenesen le is zártak. Ha Koszovó problémájával kezdték volna, még mindig az első fejezetnél tartanának. Koszovó ügye ugyanis perdöntő. A térséget a szerbek kultúrájuk bölcsőjének tekintik, ezt pravoszláv templomok, emlékhelyek és kolostorok jelzik. Az ötszáz éves török uralmat követően a térség albán többségűvé vált, ma a lakosság mintegy 95 százaléka albán.
Koszovó 2008. február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, melyet a szerb Skupština még aznap éjjel megsemmisített. A kérdésben a világ megosztott: az ENSZ-ben több mint nyolcvan ország elismeri, de például Kína, India, Oroszország, Izrael, Brazília és Bosznia-Hercegovina nem. Az EU-ban Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia nem ismeri el a szuverén Koszovót. A szerb érzelmi kötődés Koszovóhoz olyan mély, hogy az a kormányfő, aki elismerné a terület függetlenségét, egy percig sem maradhatna tovább hatalmon: a népharag elsöpörné.
Némi párbeszéd azért kialakult a két fél között. Ennek eredményeként 2023 februárjában Vučić szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök az EU javaslatára megállapodást írt alá, amely egyebek közt az erőszakról való lemondást, a felségjelvények, diplomák, gépjármű-rendszámok kölcsönös elismerését, gazdasági együttműködést, a szerb többségű önkormányzatok (opštinák) élére szerb nemzetiségűek választását irányozza elő. Szerbia megígérte, hogy nem fogja akadályozni Koszovó csatlakozását nemzetközi szervezetekhez.
Ez olyan szép, mint a mesében. Nem is vált valósággá. Sőt: a viszony még a megállapodás előttihez képest is elmérgesedett. Albin Kurti szerint a szerb többségű települések önkormányzata nem fontos ügy. A szerb lakosság erre bojkottálta a helyhatósági választásokat. A legmegosztottabb lakosságú Kosovska Mitrovicában a rendszámokat a szerbek által kiadott KM jelzésről RKS (Republika Kosovo) jelzésre kellett volna cserélni. Erre a szerbek megtámadták helyhatóság épületét, a KFOR-erők pedig megkísérelték szétválasztani a harcolókat - ennek során sebesült meg húsz magyar katona is. Néhány héttel a megállapodás után Vučić kijelentette: megakadályozzák Koszovó ENSZ-tagságát. És bár a szerbek december óta elismerik a koszovói rendszámokat, február elsejétől Koszovó nem fogadja el az eddig megtűrt szerb dinárt. Ez főként az ország Szerbiával határos részén okozott zavargásokat.
Megállapodás ide vagy oda, Koszovó kérdését nem sikerül megoldani. Mi több, ennek okául március 2-án tartott televíziós beszédében Vučić az Unió három, szerinte létező követelését sorolta fel: Koszovó önállóságának elismerése, a Moszkva elleni szankciók bevezetése és egy közelebbről meg nem nevezett „bábkormány” létrehozása. Szerbiának tartózkodnia kellene Bosznia-Hercegovina szerb részének (Republika Srpska) támogatásától. De Szerbia egyik vélt vagy valós elvárásnak sem kíván eleget tenni.
A belgrádi Stratégiai Kutató Központ elemzése Moszkva „európai kikötőjének” nevezi Szerbiát. 2022 márciusában, 141 másik állammal együtt megszavazta az ENSZ Oroszországot mint agresszort elítélő határozatát, ám valójában nagyon is szoros a kapcsolat. Oroszország gyakorlatilag a brezsnyevi „korlátozott szuverenitást” érvényesíti: Belgrád egyetlen olyan külpolitikai lépést sem tehet, amely ellenkezik az orosz érdekekkel. (E tekintetben nincsenek egyedül). Az orosz cél megakadályozni a NATO bővítését, és elérni az EU „felhígítását” új, nyugat-balkáni tagok felvételével.
Az oroszok arra törekednek, hogy az EU-ban „több Magyarországot” csináljanak, ezzel nehezítve a döntéshozatalt. A szerbiai orosz jelenlét fontos tényezője a Déli Áramlat földgázvezeték, amely kétségtelenül orosz stratégia célt szolgál. További befolyást jelent a Naftna Industrija Srbije (NIS) kőolajipari vállalat: a részvények 50 százaléka a Gazprom Nyeft, 29,87 százaléka a szerb állam, 6,5 százaléka a Gazprom konszern tulajdona.
Az utóbbi években megnövekedett az orosz természetes és jogi személyek letelepedése Szerbiában. 2023 végéig 9000 új orosz céget regisztráltak, míg 2022-ben hatezret, 2021-ben pedig „csak” kétezret. 2002 februárja után 370 ezer orosz állampolgár regisztráltatta magát tartós letelepedőként Szerbiában. Óvodákat, ingatlanügynökségeket, kiskereskedelmi hálózatot és online kereskedelmet is működtetnek. Az oroszokat a 15 százalékos vállalati nyereségadó is vonzza. Emellett a szerb lakosság rajong Putyinért: slágerek dicsőítik az orosz diktátor nevét.
És végül: bár számos vélemény szerint az EU-tagság esélye reményt adhat Szerbiának a demokratizálásra, valószínűbb, hogy Szerbia lakosságának jelenleg nincs szüksége demokratikus változásokra. Ha ezt tagadjuk, akkor a szerbek EU-csatlakozásának legsúlyosabb következményeként a konfliktusokat és az orosz befolyást is integráljuk az Unióba.
Kell-e vajon „Brüsszelnek” több „Magyarország”?
A szerző c. egyetemi docens.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.