Díjjelölt az Eötvös-opera

A díjátadót ünnepélyes keretek között október 2-án tartják a Bajor Állami Operaház szervezésében, a müncheni Prinzregententheaterben. 

Eötvös Pétert április 18-án búcsúztatják

A szervezők azt kérik az érkezőktől, hogy kegyeletüket egy szál fehér rózsával róják le.

Meghalt Eötvös Péter

A Kossuth-nagydíjas zeneszerző 80 éves volt.

1944-2024

A Zeneakadémia szelleme

 A Magyar Rádió Szimfonikus zenekara Kovács János vezényletével élményszerű hangversenyt adott. Mintaszerű volt a műsorválasztás is. 

A karmester és a zenekar ismét nagyot alkotott;

Elmaradt előadások, választási komédiák – 2023 jócskán tele volt szomorú felhangokkal a klasszikus zenei életünkben

Történetek figyelemfelkeltő események. 

Fischer Ádám csalódott volt amiatt, hogy a Wagner-­napok több tervezett előadása is elmaradt

Teljes napfogyatkozás – Az ellenállás melankóliája, Krasznahorkai László regénye a filmvászon után az operaszínpadon is megjelent

Eötvös Péter Valuska című egyfelvonásosa hűen követi a történet fő szálát, és a műfaj követelményeit szem előtt tartva dolgozta fel.

Eötvös komor hangulatú, de egyes epizódokban valóban komikusan, sokszor groteszk módon tálalt történethez hangolt zenéje ott van az énekesek alatt, de nem egyszerűen kíséri őket, akik valóban énekelnek is, persze nem a klasszikus esztétikának megfelelően

Balladai homály

Hangversenyként, tehát operai kellékek nélkül hallhattuk a Müpában Eötvös Péter legújabb színpadi művét, az Álmatlanságot. A kitűnő zenei megvalósítás ellenére hiányérzettel távoztunk.

Áradó dallamok, túrcsorduló érzelmek

A Cziffra György-emlékév alkalmából a zongoraművész 100. születésnapja tiszteletére tartott gálahangversenyen új magyar mű, Eötvös Péter zongoraversenyének bemutatójára is sor került.

Kultúra karanténban

A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Prior harca az Angyallal

Tizenöt évvel párizsi bemutatója után került színre Eötvös egyik legjelentősebb műve a Müpában. Az Angyalok Amerikában bemutatóján jártunk.

Minden zenévé válik - Eötvös Péter 75

Eötvös Péter hetvenöt éves. A zeneszerző, karmester, mentor a nemzetközi kortárs muzsika meghatározó alakja.

OPERÁI: Három novér, Angyalok Amerikában, Szerelemrol és más démonokról, A balkon, Lady Sarashina, Az ördög tragédiája, Paradise

Több mint zenés előszó

Hetek óta nem lehetett jegyet kapni Eötvös Péter Senza sangue című operájának előadására a Müpába, amely méltó párja Bartók remekművének.

Vizin Viktória és Jordan Shanahan

Eötvös Péter: tartozom ennyivel a nyelvnek

Ki énekli a tücsköt, ha a kínai szakács csak ázsiai lehet? Eötvös Péter zeneszerző rasszizmusról, pipafüstről és arról, mit köszönhetnek egy hosszú asztalnak a világ operarajongói.

Fotók: Kállai Márton

Eötvös-bemutató a Müpában

Forrás: Facebook/Peter Eötvös

Alföldi–Eötvös-alkotás brit színpadon

Magyar művészekkel bontják az opera műfaján belül kialakult, eddig átjárhatatlannak tűnt falakat.

Fotók: ACM-Studio

Párbeszédek a jövőből

Öt opera egyetlen estén az Eötvös Péter és Vajda Gergely nevével fémjelzett budapesti DialogScene workshopon.

Forrás: Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány

Mesterkurzus Eötvös Péterrel

FOTÓ: NÉPSZAVA

Eötvös Péter rangos díjat kapott Párizsban

A Simone és Cino Del Duca Alapítvány zenei nagydíját kapta Eötvös Péter zeneszerző; a 100 ezer euróval (31 millió forint) járó rangos díjat a művész szerdán vette át Párizsban, az Institut de France épületében - tájékoztatott az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány.

Eötvös Péter egy korábbi sajtótájékoztatón. FOTÓ: Népszava

Lukács Miklós hangzó képeslapjai

A különösen sokoldalú cimbalomművész, Lukács Miklós lesz a főszereplője az Akusztikus – Autentikus című koncertsorozat következő előadásának, amit február 27-én, szombaton rendeznek a Zeneakadémia nagytermében. Budapest Anzix című lemeze egy nagyváros szubjektív krónikája – hajnaltól éjszakáig, hétfőtől a Szomorú vasárnapig. Lukács teljesen egyedülálló jelenség a magyar koncertéletben: nem csoda, hogy Eötvös Péter éppúgy felfedezte magának, mint az amerikai szaxofonos legenda, Charles Lloyd, aki meghívta saját zenekarába.

Lukács Miklós a saját útját szeretné járni FOTÓ: ZSUGONITS GÁBOR

Ők kapták a Magyar Szent István-rendet (fotók)

Áder János köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István-rendet Polgár Judit sakkozónak és Eötvös Péter zeneszerzőnek csütörtökön, a nemzeti ünnepen.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

30 éves idén a Bartók Szeminárium

Ma kezdődik Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Fesztivált, mely a közel fél évszázados történetű Bartók Szeminárium programját gazdagítja immár 30 éve. A kerek évforduló megünneplését a fesztivál történetének egyik legmeghatározóbb, és külföldön is az egyik legmagasabb presztízsű magyar komponista, a 70 éves Eötvös Péter születésnapjával kapcsolják össze.

A 70 éves Eötvös Pétert ünnepli a 30 éves fesztivál FOTÓ: K 2 PRESS

Közelkép - Eötvös Péter párizsi operapremierje

Erkély, ez a címe Eötvös Péter új operájának, amelyet a napokban mutatott be a párizsi Théatre de l'Athénée. A vígoperaként jelzett produkciót a magyar zeneszerző-karmester Jean Genet történetére építette.

A hetvenéves Eötvös Péter

A magyar zeneművészet egyik legnagyobb élő alakja, csütörtökön ünnepelte hetvenedik születésnapját. Nem súlyos vétek néhány nappal a jelentős évforduló után megemlékezni a jeles évfordulóról, hiszen hétvégi számban tesszük ezt, ott is a művészeti témákat méltóbban képviselő mellékletben, a Szép Szóban.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang