;

Eötvös Péter;Krasznahorkai László;

Eötvös komor hangulatú, de egyes epizódokban valóban komikusan, sokszor groteszk módon tálalt történethez hangolt zenéje ott van az énekesek alatt, de nem egyszerűen kíséri őket, akik valóban énekelnek is, persze nem a klasszikus esztétikának megfelelően

- Teljes napfogyatkozás – Az ellenállás melankóliája, Krasznahorkai László regénye a filmvászon után az operaszínpadon is megjelent

Eötvös Péter Valuska című egyfelvonásosa hűen követi a történet fő szálát, és a műfaj követelményeit szem előtt tartva dolgozta fel.

Valuska János, a mindenki által félkegyelműnek tartott, és az utolsó, apokaliptikus történésekig úgy tűnik, még anyja által is megtagadott, kitaszított, életét postásként tengető kocsmatöltelék vált az új Eötvös Péter opera főhősévé, amire a Keszthelyi Kinga és Mezei Mari által jegyzett librettó már címével is utal. Valuska, bár a végén a zárt osztályon végzi, szinte az egyedüli szereplője a történteknek, aki a cirkuszigazgató mellett (aki már egyszer-kétszer tanúja volt a kaotikus eseményeknek) pontosan látja, milyen veszélyt hordoz a Herceg jelenléte. Azé a Hercegé, aki érthetetlen módon, - hiszen meg sem jelenik, egy szót sem szól, hiszen csak csipogni tud, mert valamiféle torzszülött - mágikus hatást gyakorol a cirkuszt - amelynek fő attrakciói ő és a kitömött óriásbálna - városról városra követő bámész, de baljóslatúan gyülekező tömegre, amely végül féktelen pusztításba kezd. Igaz, a Herceg tulajdonosának?, gondozójának? - aki valószínűleg a fő manipulátor - szavait visszhangozva, de leginkább saját destruktív ösztönét követve. És Valuska azt is nagyon pontosan tudja, hogyan alakul ki a kozmikus keringések és forgások következtében a teljes napfogyatkozás a Földön.

Ellenpárja, de szellemi társa - a regényben - Eszter György, a zeneiskola visszavonult igazgatója, aki földhöz ragadtabb dimenzióban próbálja megtalálni az isteni rendet: a zenei hangolások világában, a Werckmeitser-harmóniákban. Különbözőségük ellenére tehát ez az isteni rend keresése az, ami összeköti őket. És bár érthető, hogy egy operalibrettó egy regény feldolgozásakor máshová helyezi a történet hangsúlyait, sőt sok mindent egyszerűen ki kell hagynia az átírónak, az mindenképpen komoly veszteségnek tűnik, hogy Eszter Györgynek, a harmóniák rendjét megszállottan kutató szereplő karakterének ezen alapvető jelentőségű vonása kimaradt a librettóból. Bár van valamiféle szerepe a cselekmények alakulásában, igazi súlyt a jelenléte csak az utolsó jelenetben kap, amikor kettesben marad a zárt osztályon Valuskában és leszűri a konklúziót: ”Kínosan felsültünk az univerzumban”. Bekövetkezett a teljes napfogyatkozás, talán egyszer vége lesz - tehetjük hozzá.

Az opera cselekménye dióhéjban: A polgármester, Tünde hívására cirkusz érkezik a városba, amelynek legfőbb látványossága egy kitömött óriásbálna, és a Herceg, akiről nem derül ki, valójában miféle szerzet, valamiféle torzszülött. A cirkuszt városról városra baljóslatú tömeg, csőcselék követi, amely rendszeresen pusztításba kezd, ez az opera cselkményének színhelyén is megtörténik. Közben a polgármester manipulácókba kezd a “rend” megteremtése, valójában a hatalom teljes megragadása érdekében. Ez a rombolást követően a városba érkező katonák segítségével sikerül neki. Pfalumné, Valuska anyja a pusztítás során életét veszti, a bolond fiú pedig végül zárt osztályra kerül.

Valuska és Eszter György szellemi világa és az entrópia (a kozmosz rendezetlenségének iránya) megjelenítői, a romboló csőcselék között próbálnak túlélni, a csak hétköznapi fogalmakban gondolkodni tudó létezők: Tünde polgármester asszony; Hagelmayer kocsmájának idült napközisei; Valuska anyja, Pflaumné. Ők többfélék lehetnek: alakítói, szemlélői - vagy mint utóbbi - elszenvedői, és áldozatai a történéseknek.

Vannak Krasznahorkai 1989-ben megjelent regényének a korabeli történelmi eseményekre utaló vonásai: a történések idején hangsúlyozottan hideg van, a bálna keletről jön, hatalmas, gyakorlatilag széteső félben van, és érkezését lázadás, felfordulás, a rend felbomlása követi.

Mivel feszesen zajlott a történet, nem nagyon kellett az operákban gyakran látható fölösleges cselekvésekkel szembesülnünk

Eötvös az Operától öt évvel ezelőtt kapta a felkérést a mű megírására, kitétel volt, hogy magyar nyelvű szöveget kellett alapul vennie. Az egyfelvonásos, 12 jelenetből álló „tragikomédia zenével” - ahogy maga jellemzi művét az Opera Magazinban - szinte pontosan száz perces, és a helyenként narrátor által érthetőbbé tett cselekmény jól követhetően működik a színpadon. Az operák zenekari világa kettős szerepet játszik - szoktuk meg általában -, egyrészt kíséri és alátámasztja, hangsúlyozza az énekesek mondanivalóját, de sokszor önálló életre kel, önmagában is sokat el tud mondani.

Eötvösnek a komor hangulatú, de egyes epizódokban valóban komikusan, sokszor groteszk módon tálalt történethez hangolt zenéje valahol a kettő között van: ott van az énekesek alatt, de nem egyszerűen kíséri őket, akik gyakran beszélnek, sokszor pedig énekbeszéddel fejezik ki magukat, meg valóban énekelnek is, persze nem a klasszikus esztétikának megfelelően írt dallamokat. Mivel a történet szinte olyan tempósan pereg, mintha egy szöveges színházi darabot látnánk, a zenekar játszanivalója - a színpad előtti teljesen nyitott árokból szólva - úgy jelenik meg alatta, mint a karakterekre, a helyzetekre, a történtekre érzékenyen, az adott pillanatra adekvátan reagáló, azt magyarázó, aláfestő vagy éppen ellenpontozó - erre különféle, jellemző zenei eszközöket alkalmazó -, a valódi színházi kísérőzenénél persze jóval sűrűbb szövetű zene. Ilyen például az első jelenetben a vonat zakatolásának, vagy később a Herceg csipogásának megjelenítése, vagy a Valuskát kísérő basszusklarinét. Az énekesek kiválóan megfelelnek alkatilag, hangilag és éneklésüket tekintve is az általuk megjelenített karaktereknek. Haja Zsolt Valuskája hol valóban hülyegyerek, hol mindenttudó bölcs, Miksch Adrienn Pflaumnéja egyrészt sajnálható tragikus sorsa miatt, de ott van benne az életét csak saját kicsinyes keretei között elképzelni tudó nyárspolgár is. Fiát szinte megveti, bár az utolsó pillanatban, ráébredve, milyen veszélyeket hozhat rá a megindult tömeg, feltámad benne az anyai féltés. Idegesítő, szinte mi is leütnék, mint a Posztókabátos - Cser Krisztián -, a vonaton a Farkasréti Mária által megjelenített Parasztasszonyt. A hisztérikus és ravaszkodó, rózsaszín kosztümös, mégis anti-Barbie-babásra vett Tünde, azza Szabóki Tünde mesterien bánik a néha az ehhez szükséges sikítozó beszédével vagy éneklésével. Értjük a rendezői szándékot - harsány kikiáltó - de mégis, sokszor talán túl mesterkélten beszélt Szalontay Tünde Narrátora. Súlyos tudott lenni mégis a lefokozott jelentőségű Tanárként Hábetler András, komikusan idétlenkedett Erdős Attila Főtisztként, de rajtuk kívül is mindenki megtett mindent a maga szerepében az előadás sikeréért. Díszletek alig voltak, csak a legszükségesebbre szorítkozott a tervező az üres fekete térben, széksor a vonaton és a mellékhelység, egy utcai lámpa, kocsmai pultok, a bálna pótkocsija, egy kórházi ágy, a Herceg “lakhelye”, ami valójában egy riksa, nem sokkal több. A figurákra jellemzőek voltak a jelmezek, jól követte a történetet a rendezés, mivel feszesen zajlott a történet, nem nagyon kellett az operákban gyakran látható fölösleges cselekvésekkel szembesülnünk. Kiválóan irányította a jól felkészülten játszó zenekart Szennai Kálmán. Nyilván nem árt, ha valaki ismeri a regényt és/vagy a filmet is, de végül is teljes operai élményt kap, aki megnézi az előadást.

Infó: Eötvös Péter Valuska - Commedia tragica. Libretto Keszthelyi Kinga, Mezei Mari. Rendező: Varga Bence. Díszlettervező: Devich Botond. Jelmeztervező: Huszár Kató. Világítástervező: Baumgartner Sándor. Magyar Állami Operaház Zenekara. Karigazgató: Csiki Gábor. Karmester: Szennai Kálmán. Eiffel Műhelyház, 2023 december 8., 10.

Az Európai Filmdíj-átadóhoz kapcsolódva szombat délután a Werckmeister harmóniákat mutatták be a berlini Delphi Lux moziban. A vetítés utáni pódiumbeszélgetésen Tarr Béla rendezőt kérdezték.