Balázs János mindig is nagy rajongója volt a hányatott sorsú Cziffrának, aki végül is bevonult a halhatatlanok közé, neve ma a virtuóz fogalmával egyenértékű. 2016 óta fesztiválokat szervez művészi hagyatékának ápolására, a 2021-es emlékévet 15 ország 36 városában több mint 100 esemény, hangversenyek, előadások, mesterkurzusok, gyerekeknek szóló foglalkozások, tehetséggondozó kezdeményezések fémjelzik. A csodagyerekként indult Cziffra korán, kilenc éves korában bekerült a Zeneakadémiára, de nem igazán találta a helyét ott, végül nagyon hosszú időt, 16 évet töltött – leszámítva a háborús éveket, és a disszidálási kísérletért kapott 3 év munkatábort – kávéházi zongorázással, és csak 1954-ben, 33 évesen került ismét a komoly zongorázás közelébe, amikor elképesztő tudásával ismét felkeltette több szakértő érdeklődését. Ferenczy György nyomására és irányításával – újra a Zeneakadémián – 2-3 évig rendszeres tanulásba, és nagyon alapos, napi nyolc-tíz órás gyakorlásokba kezdett. 1956-ban emigrációja már sikerült, komoly elismertségű, világhírű művésszé vált, és nem is kizárólag csak félelmetes virtuozitása miatt. Saját alapítványt, fesztivált hozott létre, utóbbi az általa renováltatott senlis-i Chapelle royale Saint-Frambourg kápolnában zajlott, ma is működő alapítványának célja, hogy támogassa, ösztönözze a fiatal szólistákat, képzőművészeket. 1956-tól haláláig Franciaországban élt tehát Cziffra, és hogy az itt töltött 35 éve nem volt végül is végig felhőtlen, az fia, ifj. Cziffra György 1981-ben, tűzesetben bekövetkezett halálának tudható be, ami nagyon komolyan megviselte. Joggal szerepelt tehát a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara az ünnepi koncerten, és az is természetes, hogy a szólista Balázs János volt a Liszt és az Eötvös művekben is. A Magyar fantázia dallamvilága, szerkezete a szólózongorára írt rapszódiákéval rokon, gyakorlatilag az is: zenekarkísérettel, mintegy veresnyműként hallottunk egy Liszt-rapszódiát, annak jegyében, hogy ez Cziffra által sokat játszott darab volt. Balázs János a rá jellemző és az egykori művészt idéző könnyed virtuozítással, közben az apró részletekre is odafigyelőn játszotta szólamát. Eötvös Péter édesanyja zongorázási lehetőségekkel segítette első, balul elsült disszidálási kísérlete után kényszermunkából szabadult művészt, és felesége is kapcsolatban állt Cziffrával: miután hazalátogathatott, olyan kurzusokon tanított, amelyeket a zeneszerző felesége szervezett. “Cziffrának rapszodikus, drámai élete volt, siker és tragédia felváltva kísérte. Ezt az atmoszférát próbáltam zongoraversenyemben megteremteni.” - olvashatjuk Eötvös szavait a hangverseny kísérőfüzetében. Balázs János ismét remekelt, hallatlan koncentrációval, a zenekarral való állandó kapcsolattartásra is odafigyelve játszotta a nem csak sokszor virtuóz, hanem komoly, sőt komor mondanívalóval terhes szólamot. A mű több momentuma hangfestés-szerűen idézi fel a művész életének állomásait, halljuk a kényszermunka során végzett kőtörés hangjait ütősökön, az apa emlékét idézik fel a cimbalomhangok, és a harangütések célzásai is nyilvánvalók. Nagy és megérdemelt volt a közönségsiker, és természetes volt, hogy ráadásként a híres, improvizatív elemekben gazdag Cziffra-parafrázisok közül hallottunk egyet. Mikko Franck finn karmester, a párizsiak zenei igazgatója 2015 óta, pontos mozdulatokkal vezényelt, a kor zenei nyelvén beszélő, érett romantikus hangot megütő szimfóniát nem akarta újraértelmezni, hagyta annak lenni ami: bőven áradó dallamokkal, túlcsorduló érzelmekkel teli alkotásnak. A szép vonóstónussal, fegyelmezett fúvósokkal játszó zenekar ebben teljes mértékben segítségére volt.
Infó:
Liszt Magyar fantázia, Eötvös Cziffra Psodia – Versenymű zongorára és zenekarra (premier),
Cesar Franck d-moll szimfónia
alázs János zongora, Lukács Miklós cimbalom, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara, karmester Mikko Franck
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2021. november 5.
