Lévai Katalin: Sokkhatás

Megmozdult volna az állóvíz, lenne bármilyen kampány, vagy azt találgatnánk, melyik politikus éppen hol nyaral? Milyen esélyt jósolnánk az ellenzéki pártoknak a jövő tavaszi választáson?

Most azonban, hogy erős ellenzéke és veszélyes kihívója akadt, sokakban újfajta félelem ébredt. Félteni kezdték a demokráciát, no nem annyira a regnáló hatalomtól, mint a Tisza Párt esetleges kétharmados győzelmétől. Mondhatni, előre félnek a medve bőrére. Talán több évszázados európai tapasztalat beszél belőlük. Talán más fontosabb szempontjaik és egyéni érdekeik vannak, mint a NER lebontása és a rendszerváltás. Talán nem gondolnak bele, hogy csak kétharmaddal lehet visszaállítani az igazságszolgáltatás függetlenségét, leváltani a főügyészt, visszaszerezni az ellopott nemzeti vagyont, felelősségre vonni a korrupt politikusokat, belépni az Európai Ügyészségbe és az eurózónába. Ha nincs kétharmad, marad a mély-állam, s az új kormány gúzsba kötve táncolhat. Vannak, akik soha nem bíznának meg egy Fideszből jött politikusban, tanulhat és változhat bármennyit, ők ragaszkodnak a róla kialakított véleményükhöz, és ezen nem hajlandóak változtatni. Meggyőzhetetlenek. Szóval sokféle meggondolás, érdek, szándék és tapasztalat állhat a félelem hátterében. De vajon a gondolkodók, a haszonlesők, a kételkedők és a meggyőzhetetlenek azt hiszik-e, hogy Magyar Péter politikai öngyilkosságot akar elkövetni? Hogy tényleg nem lát tovább az orránál, és nem gondol tovább a győzelemnél? Vagy talán nem ismeri a saját szavazótáborát?

Ahhoz, hogy kormányozni tudjon, haza kell hozni az uniós költségvetésben a korrupciós kockázatok miatt zárolt 21,8 milliárd eurót, és le kell hívni a helyreállítási alap 10,4 milliárd eurós összegét. Ez utóbbi támogatást 2026. augusztus végéig fel kell használni, ellenkező esetben elérhetetlenné válik. Köztudott, hogy ezekhez az uniós pénzekhez Magyarország csak akkor jut hozzá, ha a kormány garantálja a jogállamisági kritériumok betartását, a megfelelő intézményi működést, és a szerződésekben foglaltak szerint elindítja a programokat. Vagyis

Ráadásul elveszítené valamennyi európai szövetségesét, és magára maradna, mint az ujjam. Az européer rendszerváltás ígéretét hordozó politikus galád pálfordulását senki nem bocsátaná meg.

De ugyan miért követne el ilyen ostoba politikai öngyilkosságot? Miért nullázna le mindent, amit eddig felépített? Hiszen nemcsak az uniós szövetségeseivel, hanem a saját választóival is rögtön szembe találná magát. Ez a többségében fiatalokból álló hatalmas tömeg a Pride-on és a Puzsér Róbert által szervezett tüntetésen már megmutatta az erejét, amelyet illendő fel- és elismerni. A Polgári Ellenállás mozgalom azért jött létre, hogy felrázza a társadalom lelkiismeretét, megerősítse az önszerveződéseket, és erős civil kontrollt gyakoroljon a mindenkori hatalom felett. A civil társadalomtól civilizált magatartást várnak, ami nem távoli vágyálom vagy fantázia. Látványosan változik a közhangulat, felnőtt egy új nemzedék, amely elutasít és megvet minden önös érdeket szolgáló, pöffeszkedő hatalmat és az ehhez törleszkedő alattvalói mentalitást.

A kritikus gondolkodásmód divatba jött, a fiatalokat érdekli a politika, és beleszólást követelnek a döntésekbe. Utcai tüntetésekre járnak, érvelnek, vitatkoznak, a koncerteken zúg a „mocskos Fidesz!”; elegük van ebből a pártból, és ezt teli tüdővel belekiabálják a világba. Akik nyugati egyetemeken tanulnak, nemzetközi cégeknél dolgoznak, vagy akárcsak megfordultak már néhány európai országban, megélték, látták, tapasztalták, milyen rohamos tempóban hagynak le minket azok az uniós országok, amelyek hasonló helyzetből indultak. A hazánkba érkező euró milliárdokkal a kormány virágzó modern európai országgá tehette volna Magyarországot. Lehetne itt korszerű közoktatás, vasút és közegészségügy, a mainál jóval magasabb életszínvonal. De veszni hagytak egy kivételes történelmi lehetőséget, amilyen egyszer adódik az életben, és nemzeti szerencsétlenségünkre ezt az esélyt a saját érdekükben eljátszották. Aki ezt a politikát folytatja, menthetetlenül megbukik. Úgy gondolom, Magyar Péter tisztában van ezzel.

Az államilag felszámolt szociális bérlakásépítés helyett új bérlakások megépítésének ösztönzése, a tömegközlekedés fejlesztése, az állami oktatási és egészségügyi rendszer rendbetétele, az akadálymentesítő programok mind a hétköznapi emberek, mindannyiunk ügye, amellyel a leendő új kormány elsőrendűen foglalkoznia akar. Lakások, orvosok, tanárok, posták, szülészetek és vasút nélkül nincs működőképes ország, rájuk elő lehet és elő is kell teremteni a pénzt európai forrásokból, a mostaninál egy jóval igazságosabb újraelosztás keretében. Láttuk, hogy a fejlett európai országokban a leszakadó rétegek integrálása, a nagy jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése, a társadalmi szolidaritás erősítése társadalmi békét hozott – érdemes tehát erre törekednie egy jövendőbeli kormánynak. Elhangzik persze rengeteg olyan ígéret a Tisza részéről – különféle adócsökkentések, áfamentes gyógyszer, a nyugdíjkorhatár csökkentése, hatalmas minimálbér-emelés stb. –, amelyek afféle kampányígéretek, nem hihető, hogy lesz rájuk fedezet. Az erős társadalmi megosztottság és a túlzott jövedelemszóródás kezelése viszont megkerülhetetlen lesz. Ezek megléte ugyanis nemcsak nagy egyenlőtlenséget és társadalmi robbanásveszélyt hordoz magában, hanem azt is jelenti, hogy a felső vagyonos réteg befolyásolja a kormányzati döntéseket, a gazdaságot, a médiát. Ahol a jogrend és az intézmények tisztességesen működnek, a sajtót nem monopolizálja egy szűk hatalmi csoport, az információ szabadon áramlik, ott az emberek meglátják ezt a veszélyt, és előbb-utóbb leszavazzák az oligarchákkal együttműködő kormányokat.

Mi történik nálunk? Az ország felocsúdott hosszú dermesztő álmából, a politikai és társadalmi változások, Polányi Károly kifejezésével élve, „társadalmi sokkhatást” idéztek elő. Az emberek indulatosabban politizálnak, mint valaha, keserűen és haragosan reagálnak arra, hogy a gazdaság stagnál, a jövedelmi olló szétnyílik, a leszakadás veszélye egyre többeket fenyeget, a nyugdíjak elértéktelenednek, az infláció tartósan magas. Európa szegényháza lettünk. A pesszimizmus és az apátia több mint másfél évtizedes időszaka után a magyarok egyszerre megérezték egy nagy történelmi fordulat lehetőségét, ami akkor is megrendítő élmény, ha pozitív hatású. Sok befelé fordult élet előtt nyílt meg hirtelen a világ. A cserben hagyott vagy méltatlanul szavazatszerzésre használt vidék „felfedezése”, a Tisza Párt sorozatos országjárásának a sikere rávilágít arra, hogy a kistelepülések lakói többé nem tekinthetők megvásárolható szavazógépnek egyetlen hatalom számára sem. Az újabb és újabb Tisza-szigetek megjelenése, a többi között a beszédes elnevezésű Tisza-Kötő Sziget is mutatja, hogy még mindig élnek ebben az országban a közösségszervező hagyományok, és a vidék elszigeteltebb részein is óriási az igény a közösségi lét megélésére, a közéletben való részvételre. És igen, létezik a feudális elittel szemben egy aktív, érdeklődő és öntudatos Magyarország, ezek is mi vagyunk, és mégiscsak van közösségi élet minden gyűlölködés és romboló szándék ellenére. Eszünkbe jutnak a nagy történelmi példák. Széchenyi, Batthyány vagy Deák Ferenc a kiváltságaikat, egyéni érdeküket, akár az életüket is feláldozták magasabb célokért. Önzetlenségükkel és áldozatkészségükkel a magyar nemzetet olyan közösséggé igyekeztek formálni, amelyben minden magyar a sajátjának érezheti a hazáját. Ezek a tanítások nem veszhettek el egészen, és talán éppen most van esély rá, hogy egy közösségi, a mainál szolidárisabb Magyarország formálódjon a hatalommal szemben.

Érzi ezt a „veszélyt” Orbán Viktor, és egyfajta sokkhatás alá került ő maga is. Megtört az Orbán-varázs. Az országmentő népmesei hős mítosza szertefoszlik, amint felsejlik az idős digitális harcos új imázsa. Két mítosz sok lenne egy ilyen kis népnek. S lehet, hogy megtörténik a lehetetlen? A megingathatatlannak, sziklaszilárdnak és legyőzhetetlennek vélt hatalma egyszerre csak megroppan, és ők lesznek kisebbségben? A Harcosok Klubja, a digitális honfoglalás, az SZDSZ visszatérésével való riogatás inkább csak bohózatba illő ötlet, mint a megfélemlítés hatékony eszköze? Nem működnek a régi bevált panelek? Tényleg vicces digitális hadsereget toborozni anélkül, hogy akárcsak odapislantana az ország polgárainak valós életére, vagy valaha is egy levegőt szívott volna velük. Elhelyezkedik tusnádfürdői asztalánál, és felvázol az Európai Unióval szembeni magyar jövőt. Magyar Péter ekkor megszakítva kenuban, motoron, repülővel és gyalogosan megtett országjárását, Székesfehérváron ennek éppen az ellenkezőjét mondja: Magyarország helye csakis a nyugati világban képzelhető el, és a jövőre nézve a lengyel minta irányadó. Tusnádfürdő és Székesfehérvár – két beszéd, két külön világ. Azt gondoljuk, hogy az ország politikai értelemben élesebben válik ketté, mint korábban bármikor, bár nagyon is jól emlékszünk, hogy voltak már ilyen korszakok a történelmünkben. Ettől azonban nem érezzük jobban magunkat.

Van egy ország, és talán lesz egy másik. A mostanit jól ismerjük, a másik Magyarország megismeréséhez még kell egy kis idő, mondjuk nyolc hónap. Valójában persze minden „nagy változáshoz” sok idő kell, mert az új történelmi helyzetben mindig tovább él a múlt rossz öröksége gyengítve a változás erejét és megnehezítve az újak munkáját. Kevesebbet fogunk-e gyűlölni és többet megérteni, szeretni? Lesz-e a sokkhatásból rendszerváltás? Megmozdul-e a talpunk alatt a föld?

Sok még a kérdés.