Igazat adott a Kúria a fideszes Sára Botondnak, még brutálisabb pénzhiányban vergődik a budapesti költségvetés

A Kúria döntése alapján bele kell tervezni a főváros költségvetésébe a szolidaritási hozzájárulás teljes 89 milliárd forintos összegét. Ettől még Budapest nem tud fizetni.

Budapest vezetése, középen Karácsony Gergely főpolgármester.

Navracsics Tibor tárcája megköszönte az önkormányzatoknak, hogy durván megsarcolhatja őket

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium vasárnapi közleménye szerint csaknem 27 milliárd forint a települések által idén befizetett, gyakorlatilag elvont iparűzési adótöbblet fele. A fizetést megtagadó Budapesten a KTM gúnyolódott egy kicsit.

Budapest ellenáll

Egészen a Kúriáig megy a budapesti főispán, amiért Budapest nem fizet szolidaritási adót

Mindezt azután teszi, hogy elutasították a hivatala törvényességi felhívását. 

Sára Botond főispán és Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat kapcsán tartott konzultáción március 3-án

Közelről figyel az ÁSZ, alig egy évvel az előző jelentés után ismét a fővárosi önkormányzatnál és cégeinél vizsgálódik

Az Állami Számvevőszék szerint a tavaly februári jelentésben „már jelzett folyamatok fennállásának vizsgálatára irányul” a vizsgálat.

Tudni szeretné Őrsi Gergely polgármester, mire költik el a a II. kerülettől beszedett szolidaritási adót

A politikus felszólította az Orbán-kormányt, árulja el, melyik településen milyen fejlesztés valósult meg a budapesti városrésztől elvont pénzből. 

Őrsi Gergely: A lakosság számára jövő évtől felajánljuk, hogy aki nem kéri az ingyenes parkolási engedélyt, ingyen BKV-bérletet kap

Karácsony Gergely Nagy Mártonnak: Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalál

A főpolgámester szerint a főváros nem a szolidaritási hozzájárulásról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta.

Megjelent Nagy Márton rendelete arról, hogy mekkora szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük az egyes településeknek

Budapestnél a vitatott 89 milliárd forint szerepel, fizet a fővároson kívül mind a 23 kerület is.

Gulyás Gergely minisztériuma a nyilvánosság megtévesztésével vádolja a főpolgármestert

Szolidaritási adót márpedig fizetni kell, annak beszedésére az utóbbi években megalapozottan került sor. 

A Magyar Államkincstár szerint nem jár vissza Budapestnek 28 milliárd forint a magyar államtól

Karácsony Gergely azt mondta, ha  nem utalják vissza a szolidaritási hozzájárulást, akkor a főváros kártérítési pert indít

Karbantartással magyarázzák az egyre sűrűsödő leállásokat

Jogerősen Budapest nyerte a pert az Orbán-kormány szolidaritási adója ügyében

A korábban kiadott beszedési megbízások jogellenesek, a Fővárosi Törvényszék határozata ellen fellebbezésnek nincs helye. Karácsony Gergely vár egy 28,3 milliárd forintos utalást.

Korábbi felvétel

Az év új, a harc a régi a kormány és Budapest között

Sára Botond főispán egyelőre nem küldött törvényességi felhívást a fővárosnak, bár korábban jogtalannak nevezte, hogy 50 milliárddal kevesebbet fizetnének szolidaritási hozzájárulásként.

Karácsony Gergely főpolgármester az uniós és a magyar zászló között. Pénz nélkül egyetlen közszolgáltatás sem működtethető

Kiss Ambrus: Budapest jövőre ötvenmilliárd forinttal kevesebb szolidaritási hozzájárulást fizet az Orbán-kormány által vártnál

Olyan költségvetést nyújtunk be, ami nem ismeri el az önkormányzatok túladóztatásának jelenlegi kormányzati gyakorlatát  – jelentette ki a Népszava kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Szerinte az alkotmánybírósági döntés után a Budapestnek minden oka megvan feltételezni, hogy megnyeri a szolidaritási hozzájárulás miatt indított pert, BKK-jegyáramelés nem lesz, az pedig nem demokrácia, ha elkezdjük zsűrizni, ki mit mondhat. Interjú.

A polgármesterek az előző ciklusban is tudtak hajmeresztőket mondani. Fontos, hogy mindenki elmondhassa, amit gondol. „Én ered­ményoldalról nézem ezt, márpedig onnan nézve hatékonyak vagyunk” – állította a várospolitikus

Duplafenekű ítélet

Szolidaritási adó: döntött az Alkotmánybíróság, mindenki nyert egy kicsit

Nem mentesítette a fővárost a szolidaritási hozzájárulás alól az Alkotmánybíróság, de világossá tette: véget kell vetni az önkényes adókivetésnek.

Reagált Varga Mihály tárcája az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásának kiterjesztéséről szóló cikkünkre

Azt állították, hogy írásunkban több „erős csúsztatás” van.

Döntött a Kúria, Budapestet nem illeti meg védelem a szolidaritási adótól

Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a legfelsőbb bírói fórum hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla határozatát is.

Varga Mihály pénzügyminiszter Kövér László házelnök társaságában a jövő évi költségvetés benyújtásakor

Wittinghoff Tamás: Olyan keresetet akarunk benyújtani, amelyet nem lehet olyan egyszerűen lesöpörni

Budaörsöt nem tántorította el Budapest esete a Fővárosi Törvényszékkel, amely alig egy hónap alatt tárgyalás nélkül visszautasította fővárosi önkormányzat keresetét szolidaritási adó ügyben – tudta meg a Népszava.

A szolidaritás bunkósbotja

A Lánchídról végleg kitiltják az autósokat, Budapest nem fizet több adót

A Budapesti Lakógyűlés válaszadóinak 91,3 százaléka szerint a jelenlegi városvezetésnek csak annyi elvonást kell fizetnie, amennyit az előzőnek. 

Betelt a pohár, Budaörs is pert indít az Orbán-kormány ellen a szolidaritási hozzájárulás miatt

Az önkormányzatokat sújtó sarcon újra emelni akar a kabinet.

Wittinghoff Tamás budaörsi és Karácsony Gergely budapesti polgármester. Egy eset, két város, két per

A főváros május végén indítja a kormány elleni perét

A keresetlevélben külön kérik a bíróságtól az inkasszó lehetőségének megtiltását az önkormányzatra kirótt 58 milliárdos szolidaritási hozzájárulás tekintetében.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes

Budaörs nyert, az állam veszített

Precedens értékű ítélet született, mi szerint az államnak vissza kell fizetnie a budaörsi önkormányzat számlájára mintegy 765 millió forint szolidaritási hozzájárulást.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang