A bölények birodalma – Vadnyugati hangulat Kaposmérőn

Somogy megyében, Kaposmérőn 32 amerikai bölény legel egy olyan „vadnyugati” farmon, amelynek gazdája több mint húsz éve változtatta meg életét: Gelencsér László ma már nemcsak íjkészítő, hanem a hazai bölénytenyésztők egyik legismertebb alakja. Galéria.

Samu igencsak kitett magáért – A kaposmérői Vadnyugaton már amerikai bölények vigyáznak a kutyákra

Igazi vadnyugati hangulatot teremtett Kaposmérőn Gelencsér László, akinek 32 amerikai bölény legel a birtokán. A kínált almát, magvas kenyeret ugyan kieszik a kezéből, de azért nem árt figyelni.

Gelencsér László 2004 óta foglalkozik bölényekkel. Eredeti szakmája íjkészítő

Állati kínok között vergődik az ágrólszakadt magyar vidék

Nagy testű fekete kóbor kutya ölte meg Pfeifer Károlyék három tyúkját július közepén Somogyaracson. A műtétből lábadozó tartalékos katona, mint meséli, megkötötte az ebet és elvitte a polgármesterhez, hogy megtudja: mi legyen a betolakodóval. A kérésnek megfelelően befogadta, hátha előkerül a gazdája, és ha mégsem, akkor gyepmestert hívnak. Másnapra a kutya eltűnt a kötél végéről. Tetemét a bozótosban találták meg, a sokkoló hírek szerint agyonverték vagy felakasztották. Sok a kérdőjel, a szóbeszéd szerint még egy fejbujtóval kapcsolatban is. A rendőrség állatkínzás vétségének megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A több százezer kóborló kutyából eggyel kevesebb van, egy méltatlan és felkavaró történetből eggyel több. És megint egy állat szenvedett, miközben a szaporulat kizárólag az emberi felelőtlenségnek róható fel. És persze a vidék pénztelenségének, tudatlanságának, az állattartási kultúra teljes hiányának. Az állam szigorít ugyan, de a helyzet változatlanul kritikus.

A kormányhű csoportnak sikerült átcsábítania egy ellenzéki képviselőt, időközi választás jön Csurgón

Össze is jött a feloszlatás.

Eredetileg 2022-es átadással hirdették meg a csurgói sporthotelt, amelyre 3 milliárdot kapott a város, ám a költségek azóta nagyjából megduplázódtak, a befejezésre azonban még mindig semmi remény

Úgy tűnik, a fideszes polgármesternek nem elég a választási győzelem, tönkre is akarja tenni az egykori ellenfelét

Ellehetetleníti a tavalyi választáson nyertes somogyi polgármester a riválisa mangalicatelepét – állítja az érintett vállalkozó. A fideszes faluvezető szerint viszont engedély nélküli építkeztek.

A család megélhetését jelenti a mangalicatelep. Ha máshogy nem megy, gasztroeseményeket szerveznek majd

Dél-Somogyban terjeszkedik Orbán Ráhel, 120 hektár földet vásárolhat

Több mint 320 millió forint értékben.

Agyonverte a feleségét egy férfi Somogyban

A 45 éves áldozat férje elmenekült a helyszínről, azonban rövid időn belül elfogták, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Képünk illusztráció.

Villámárvíz és sár öntött el több dunántúli települést

Csütörtökön Somogyban és a Vértes környékén is felhőszakadás volt, 30 milliméter feletti csapadék zúdolt egy-egy területre, több helyen saras villámárvíz borította be a kerteket, az utakat.

Halálra késelte az apját egy 19 éves férfi Istvándiban

A rendőrök két órán belül elfogták a Somogy vármegyei településen.

Latorcai Csaba nem cáfolta Gelencsér Attila állítását a Versenyképes Járások Program pályázatairól

Az államtitkár elismerte, a programban előnyt élveznek a gyorsan, az idén vagy jövőre megvalósuló fejlesztések.

Gelencsér Attila egy útfelújításon a Somogy megyei Szenna településen 2025. április 2-án

Leragasztották egy síró gyerek száját egy Somogy vármegyei bölcsődében

Két gondozónőt azonnali hatállyal elbocsátottak, a történtekről rendkívüli értekezleten tájékoztatták a szülőket.

Képünk illusztráció

Gyilkosság Fonón: Belehalt sérüléseibe az egyik megtámadott járókelő is

Egy 63 éves asszony hétfőn a kórházban halt bele a bántalmazásba.

Ámokfutó férfi végzett Fonón egy boltosnővel, két másik embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba

A 31 éves támadó Siófokig menekül a halálos áldozata autójával, egy baleset állította meg.

Országjárás, lökdösődés és a három Magyar Péter

Egy fideszes fotelhuszár kiírta a Facebookra, hogy Kaposváron meg kellene dobálni a Tisza Párt elnökét, de aztán meghunyászkodva visszavonta a felhívást.

Névrokonok. Három Magyar Péter egy tüntetésen – mutatja a politikus

Láthatás alatt ölhette meg kétéves kisfiát a zákányi férfi

A gyermek szülei már külön éltek, de még nem volt bírósági végzésük arról, hogy kinél mennyit tartózkodhat majd a kisfiú.

Leköpte és megfenyegette a polgármestert egy Kaposvár környéki faluban élő férfi, mert nem tetszett neki a konditerem nyitvatartási ideje

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt ellene.

Képünk illusztráció

Somogyban nagyot üt a Volán-sztrájk, de még a mínuszokban kilométereket gyalogló utasok is megértőek

Hétfőn a 3500 járatból 890 nem indult el, közülük sok a reggeli csúcsidőben, ami jellemzően a nem főútvonal mellett fekvő kistelepüléseken okozott problémát. 

Kaposvárnál is rengett kedd reggel a föld

Kicsit gyengébb volt, mint a hétvégi, de azért lehetett érezni. 

Képünk illusztráció!

Tízmilliókat sikkasztott a gyerekeknek szánt pénzből egy otthon vezetője Somogyban, letöltendő börtönt kérnek rá

A hiányt leplezendő több olyan dokumentumot is benyújtott a fenntartó felé, amelyet kitöltetlenül aláíratott a gondozottakkal.

Áron alul adtak el egy önkormányzati telket a polgármester gyerekeinek Somogy vármegyében, vádat emeltek ellenük

Az nem derül ki, hogy milyen büntetést indítványoz az ügyészség, amennyiben mindent beismernek. 

Elindult a patikába egy férfi Somogyban, odaúton azonban felgyújtott egy búzatáblát

Majd megijedt, amikor elkezdtek terjedni a lángok. Letöltendő börtönt kérnek rá. 

Két autó karambolozott Andocsnál, egy idős férfi a helyszínen meghalt (fotók)

A balesetben még négyen sérültek meg.

Gólt rúgott, rosszul lett, később életét vesztette a somogyi Juta labdarúgócsapatának játékosedzője

Az 53 éves Tóth Norbert rögtön a gólja után cserét kért, majd kiment az öltözőbe, ahol csapattársa már élettelenül talált rá. 

„Aki akarja, megkapja a lehetőséget” – Felszámolásra ítélték a falujukat, a 200 helyi családból már 47-en dolgoznak a saját kiskertjükben a Somogy megyei Táskán

A többi között vetőmag-csomagokkal próbálják rávenni a helyieket az öngondoskodásra. Van, ahol már mérnöki precizitással meghúzott ágyások virítanak.

Kis-Dörnyei Lajos és felesége segítség nélkül is boldogul, 65 éve művelik a földet, nekik a program az ingyenes vetőmag miatt jó lehetőség

„Ebből már sohasem lesz iskola” – Bedőlt a több mint 1,8 milliárdos iskolafelújítás, parókián és egykori patikában tanulnak Babócsán a gyerekek

Már a negyedik éve.

Lehangoló állapotok a babócsai intézményben. Hiába a hangzatos ígéretek, csak egy torzó maradt a településen

Halálos baleset történt szombat reggel a 6501-es úton

Egy 60 éves férfi és 54 éves felesége vesztette életét. A másik autó sofőrje súlyosan megsérült.

Halálos közlekedési baleset történt 2023. február 25-én a 6501-es számú út 5. kilométerszelvényében, Tab és Lulla között.

A magyar nyomorban senkit nem érdekel a környezetvédelem, minden megy a kályhába, ami ég

Majd akkor szóljanak érte, ha ez lesz a legnagyobb baj – intézik el a kérdést.

Hiába törölte el az árstopot az Orbán-kormány, az üzemanyaghiányt ez nem oldja meg

A kutasok szerint nagyjából két hét kell, hogy visszaálljon minden a régi kerékvágásba, a Mol ugyanis egyelőre nem fog tudni többet szállítani.

Megélhetési bűnözéshez vezet a rohamosan romló magyar életszínvonal, de a polgárőrök helyt állnak ott, ahol a rendőrség is kevés

Vaksötétben poroszkálunk a bábonymegyeri tetőn, az erdőre szálló ködöt a szolgálati terepjáró fényszórója hasítja föl. Fát loptak innen nemrégiben. A riasztott polgárőrök tetten érték, és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartották az elkövetőket. Értelme a menekülésnek aligha lett volna, a civil szervezet járőrpárosa ismerte a tolvajokat. A következő hónapok sem ígérnek sok jót Magyarországon, amelyet Európa harmadik legnagyobb inflációja sújt. Elszegényedő és a családjukért küzdő emberek, tehetetlenségig kimerülő és segítségre egyre kevésbé képes önkormányzatok – a megélhetési bűnözés felfutása, az élelmiszer- és falopások, vagyon elleni bűncselekmények szaporodása várható. A pénzszűkében egyre gyérebb közvilágítás sem növeli a közbiztonságot, ami együtt romlik az életszínvonallal. A rendőrségi létszámhiány is teherként hárul a polgárőrökre: számos kistérségben egészítik ki a járőrszolgálatot civilek.

A rezsi miatt a túlélésért küzd a fogyatékkal élőket ápoló Somogy megyei szervezet, de az állam meg sem hallja a segélykiáltást

A túlélésért küzd az a civil fenntartásban lévő Somogy megyei intézményhálózat, amely 24 helyen 1600 ápoltat lát el. A rezsi elszállt, az állam meg sem hallja a segélykiáltást.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang