Hoppál Péter Varga Juditról és a kegyelmi ügyről: Mi nem ilyen marhaságokról beszélünk, ha találkozunk

A fideszes parlamenti képviselő elismerte, hogy korábban hibázott, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz mondatta le Novák Katalint és Varga Juditot. Megállapította, hogy a két politikus lemondásával számára már rég nincs kegyelmi botrány, sőt, idő múltán vissza is térhetek, ha akarnak.

Hoppál Péter 2022. július 22-én Tusnádfürdőn

Novák Katalin lemondása után megtarthatta a több tízmilliós, közpénzből vásárolt ruhatárát

A volt köztársasági elnök öltöztetésére a magyar állam kevesebb mint két év alatt 32,5 millió forintot költött. Volt, hogy egy hónapban 3-4 millió is elment ruhákra.

Lázár János csak remélni tudja, hogy a Fidesz nem bukik bele Varga Judit hatalmas hibájába

Elpanaszolta, hogy a kegyelmi ügy miatt még mindig magyarázkodnia kell.

Magyar Péter: 25 százalékkal emelné a gyermekvédelmi dolgozók fizetését a Tisza Párt, az elnöki kegyelmi botrány teljes dossziéját nyilvánosságra hoznák

Az ellenzéki párt elnöke átfogó változásokat ígért a gyermekvédelem területén.

Magyar Péter a Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központ előtt Budapesten május 26-án

Novák Katalin botránya óta a gyerekek Magyarországon még kiszolgáltatottabbak lettek

Az Orbán-kormány átvilágítás címén elkergette a gyermekvédelmi szakemberek egy jó részét, ugyanakkor az igazi, súlyos bűnözők továbbra simán bent maradtak a rendszerben. Podcast.

Novák Katalin: Pokoli másfél év van mögöttem, azért ez egy nagyon embert próbáló időszak volt

„Hadd ne kelljen századszor ugyanazt a választ elismételni” – mondta a 444-nek, amikor a portál a kegyelmi ügyről próbálta kérdezni.

Magyar Péter az EP-ben: A Fideszt nem érdekli a gyermekvédelem, és a felelősségüket sem vállalják

Az Európai Parlament olyan uniós jogszabály-tervezetről tárgyal, amely eltörölné a gyermekeket ért bűncselekményeknél az elévülést. A tervezet előadója szerint az áldozatok életük végéig viselik a bántalmazásaik következményeit, jogos, hogy az elkövetők is életfogytig számoljanak az igazságszolgáltatással.

A kegyelmi botrány kirobbanása utáni influenszer-tüntetés a Hősök terén

Kiderült, hogy az Orbán-kormány által áterőszakolt életvitel-vizsgálat és pszichológiai teszt nem alkalmas a nem megfelelő emberek kiszűrésére

Cikkünk megjelenéséig nem reagált sem a gyermekvédelemért felelős Belügyminisztérium, sem az intézményeket irányító főigazgatóság azokra a kérdésekre, amelyeket a Szőlő Utcai Javítóintézetben történtek nyomán tettünk fel.

A Szőlő Utcai Javítóintézet igazgatóját letartóztatták

Töröltek egy mondatot a gyermekvédelmi törvényből

A kifogástalan életvitel ellenőrzésével nincs minden rendben.

Képünk illusztráció

Tomán Szabina Novák Katalin tanácsadói felkéréséről: Naiv voltam

Mint ismeretes, a köztársasági elnök inkább Balog Zoltán tanácsaira hallgatott.

Korábbi felvétel

„Pont akkor nem kértek tanácsot, amikor kellett volna” – Gundel Takács Gábor közölte, a kegyelmi botrány volt az utolsó nagy csalódása a világban

„Hozzánk senki nem szólt egy szót se a Sándor-palota részéről” – idézte fel a műsorvezető.

Gyurcsány Ferenc a bicskei gyermekotthonban: Azokat a politikusokat és egyházi embereket kell felelősségre vonni, akik részt vettek az eltussolásban

A DK elnöke országjárásának állomásaként látogatott az országot megrengető kegyelmi ügy kiindulópontjára. Szerinte most leginkább a gyermekvédelemben dolgozók alacsony bérét kellene emelni, illetve az ágazat 20 százalékos létszámhiányát enyhíteni.

Alkotmánybíróság előtt a szabályozás a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének vizsgálatáról

Már idén tavasszal dönthet is a testület.

Eddig inkább ártott a kormány a gyermekotthonok „megvédésével”

Magyar Péter azt állítja, hogy Orbán Viktor vagy az egyik családtagja lobbizta ki az elnöki kegyelmet Kónya Endrének

A politikus szerint jobb, ha a miniszterelnök színt vall, mert a TISZA-kormány nyilvánosságra hozza a Kónya Endrének adott kegyelem titkosított dokumentumait.

"Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyermekektől!" elnevezésű tüntetés 2024. február 21-én

Novák Katalin szerint nincs jelentősége annak, hogy nyomásra vagy nem nyomásra adott elnöki kegyelmet Kónya Endrének

A volt köztársasági elnök alapvetően ismét megkerülte a válaszadást, de azért mégsem sikerült teljesen semmitmondóra a nyilatkozat.

Elmaradt katarzis

„Nem volt egy kellemes beszélgetés” – Egy éve mondott le Novák Katalin

Az elnöki kegyelmi botrány a NER 15 éves fennállásának a legkínosabb ügye. 

Novák Katalin lemondott, négy hét múlva Sulyok Tamást beiktatták

Még mindig nem hallgatta ki a rendőrség Kónya Endrét, aki az RTL kamerái előtt környékezte meg az egyik bicskei áldozatot

Folyik az eljárás, egyelőre eredmény nélkül. 

„Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál” – A bicskei gyermekotthon egykori pedofil igazgatójának újabb áldozata szólalt meg

Rohánszki Gergely felidézte, először lefagyott, amikor az igazgató zaklatni kezdte, majd idővel már egyfajta „pénzszerzési lehetőségnek” tekintette az egész helyzetet.

Orbán Balázs szerint „további jó hírek várhatóak” a várólistákkal kapcsolatban, a szülészeti leállásoknak pedig megvan az oka

A miniszterelnök politikai igazgatója válaszolt az Orbán Viktornak feltett kérdésekre, legalábbis egy részükre.

Orbán Balázs és Orbán Viktor Kötcsén 2024. szeptember 7-én

Egy év alatt nyolc fiatal lakhatását biztosították az influenszer-tüntetés révén összegyűlt pénzből

További két személynek is hamarosan lakást szereznek.

Odakint most szörnyek járnak - influenszerek szerveztek tömegtüntetést. 2024. február

Református önvizsgálat: csak tünet az elnöki kegyelmi botrány, mély problémákat jelez

A megújulásról tartott református konferencia azt is bebizonyította, hogy a kegyelmi ügy nincs lezárva az egyházban – derült ki az egyik szervező, Kodácsy Tamás lelkész szavaiból.

Kodácsy Tamás és Balog Zoltán 2022-ben

Elnöki kegyelmi botrány: Áder János húga pert vesztett Gy. Németh Erzsébet ellen

Az ítélet nem jogerős. A DK-s politikus korábban azt állította, hogy  Pölöskei Gáborné Áder Annamária tudott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűneiről, mégsem tett semmit. Az exállamfő húga ezért indított rágalmazási pert.

Magyar Péter szerint csak a jéghegy csúcsa az egy éve kirobbant elnöki kegyelmi botrány

A bicskei gyermekotthonban történt pedofilügy eltussolójának adott elnöki kegyelembe államfőként bukott bele Novák Katalin és EP-listavezetőként a korábbi igazságügyi miniszter. Varga Judit volt férjének, Magyar Péternek politikai pályafutásának kezdetét is hozta az országos felháborodás.

Miközben sokan hagyják el a gyermekvédelmet, 13 ezer vizsgálat közül 75 esetben állapítottak meg kifogásolható életvitelt

Eddig 13 464 vizsgálatot végzett a gyermekvédelemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat, de csak az esetek 0,5 százalékában, 75 dolgozónál javasolták a kifogásolható életvitel megállapítását.

A kegyelmi botrány után egész éves kampányba kezd a református egyház

„2024-ben régóta nem tapasztalt megrázkódtatások érték a Magyarországi Református Egyházat” – írták, utalva a kegyelmi botrányra, amelyben nagy szerepe volt Balog Zoltán református püspöknek.

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beszédet mond a kolozsvári Farkas utcai református templomban 2024. december 14-én

Gyáva hatalmasok

Nem a gyerekek érdekében hozzák a törvényeket

Orbán Viktor: Ezt a háborút elvesztette az Európai Unió, nem engedjük, hogy az idióta szabályaikat ránk erőltessék

A miniszterelnök évet értékel az M1-en. Szerinte az elnöki kegyelmi botrány megsebezte a jobboldalt, de 2025-ben jobban fogunk élni. A kérdés csak az, hogy szebben-e.

Lázár János szerint Novák Katalin és Varga Judit többre tartotta magát annál, mint amire abban az életszakaszban érdemes lett volna

„Tök mindegy, mi van, ezt nem írhatod alá. Ha mégis meghülyültél, és aláírod, akkor ott az igazságügyi miniszter, aki azt mondja, a köztársasági elnök megzakkant, biztos, hogy nem ellenjegyzem. Ezért van odarakva, biztosítékul” – mondta a miniszter a kegyelmi botrányól. Hozzátette, Magyar Péter meglovagolta a hangulatot, most pedig már „nagy emberek rátették a kezüket a vállára”.

Tüntetők várták Balog Zoltánt a salgótarjáni református templomnál

A tiltakozók nem értettek egyet a kegyelmi botrány egyik kulcsfigurájának látogatásával, szerintük a püspöknek le kellett volna mondania. A demonstrálók a helyszínen összetűzésbe keveredtek Balog Zoltán szimpatizánsaival. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang