Többnyire felügyelőbizottság nélkül működnek a fővárosi önkormányzat cégei, de akad egy meglepő kivétel

Az e-jegy-botrányban és a lámpaoszlop-bizniszben is érintett cég vezetője.

Csak néhány kivétel akad, ahol sikerült fb-tagokat találni. Az egyik ilyen a vízművek tulajdonában álló cég

Einstandosdi

Fővárosból fő várost

A farkaskiáltók magányossága

Sötét fellegeket lát Budapest felett az ÁSZ, azonnali intézkedéseket sürget a közszolgáltatások fenntartása érdekében

Az ellenőrök arra jutottak, hogy a fővárosi önkormányzat likviditási nehézségei 2025-ben oly mértékben súlyosbodtak, hogy a kifizetések teljesítése folyamatos kihívást jelent. 

Az üzemeltetésnél jóval nagyobb teher a fővárosnak a hatalmas kormányzati sarc

Havi 2,7 millióért világítja át Budapestet és a főváros cégeit a volt fideszes képviselő és ÁSZ-elnök Domokos László

A szerződés szerint hónapokig kutakodhat.

Domokos László megbízása december végéig szól. Ha nincs megállapodás a főváros és a kormány között, addig nem húzza ki a főváros

A cérnaszál ereje

Alig érkezett meg az azonnali jogvédelem törléséről szóló döntés, már le is emelték a 4,5 milliárd forintot a főváros számlájáról

A város egyenlege jelenleg mínusz 70 milliárd a ma reggeli inkasszóval együtt.

Illusztráció: Kiss Ambrus, a  Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója és Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés üléstermében

A fővárosi kormányhivatal is átfogó vizsgálatot indít a kigyulladó BKV-buszok miatt

A fideszes Sára Botond főispán vezette hivatal – az utasok védelmére hivatkozva – meg sem várja a BKV belső vizsgálatának eredményét.  

Kigyulladt autóbusz a tizenkettedik kerületben augusztus 14-én

Budapest vár

A BKK-jegyek áremelésének elmaradását kéri számon az ÁSZ a fővároson, szerintük elsősorban a közösségi közlekedésre kellene fordítani az ipát

Az Állami Számvevőszék a 14 év alattiaknak nyújtott ingyenességet is a főváros szemére veti, mert ezzel elestek 1,1 milliárd forint bevételtől – vettük észre a szervezet friss, budapesti közösségi közlekedést vizsgáló jelentéséből.

Busz a forgalomban. A BKV kiadásai folyamatosan nőnek, az alulfinanszírozottság állandósult

Iszony-viszony

Elakadt az Orbán-kormány és a főváros közötti egyeztetés, már senkinek sem sietős, hogy elkerüljék a csődhelyzetet

Több mint egy hónapja nem egyeztettek a kormány és a főváros képviselői a budapesti csődhelyzet elkerülése érdekében, az átvilágításról pedig semmiféle visszajelzést nem kapott a főváros.

A nyár végéig nincs nagy veszély, de addig csak egy hónap maradt

Zsebes

Ördöglakat

Tíz perc

Egy hetet kapott Orbán Viktor, hogy válaszoljon a fővárosi cégek szakszervezetei által írt levélre

Utána kezdődik az akciózás.

Karácsonyék meg szeretnék mutatni, milyen az, ha nem működik a város

Hiányos kötelezvény

Kézjegy

Tükröződés

Előreszaladtak a Biodómmal, orrszarvúak és csimpánzok helyett idén inkább új főigazgató lesz

Egyelőre terv sincs arra, hogy a Biodóm az idén megnyitna, pénz még kevésbé. Az állatkert főigazgatói posztjára viszont kiírták a pályázatot.

A dínókiállításnak ugyan nagy sikere van, de a rendezvényekből befolyó bevétel így is kevesebb, mint ami az üzemeltetéshez kellene

Újrahasznosítandó önkormányzatok

Az új tervek szerint két év múlva nyithat meg a Rác fürdő, feltéve, hogy előtte el tudják adni a mellette lévő hotelt

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. mielőbb megnyitná a fürdőt.

Három egymást követő főpolgármester sem tudta életre kelteni

„Remélem, hogy van külön bejáratú hely a pokolban azoknak, akik összekeverik az agresszort az áldozattal” – Oroszország háborúja ellen tüntettek Budapesten

A Vlagyimir Putyin által elindított háború harmadik évfordulójának az előestéjén a Városháza parkban a főpolgármester mondott beszédet. A rendőrség megakadályozta, hogy a tömeg az Andrássy úton vonuljon a Bajza utcáig, az orosz nagykövetség épületéig. 

A főváros megelégelte Sára Botond főispán csúsztatásait, Kiss Ambrus főigazgató visszaszólt

Nincs baj a főváros jogértelmezésével.

Megtévesztően magas fizetéssel csábította volna a felső vezetőket a fővárosi cégekhez a tiszás vezetésű bizottság

Havi 3-3,5 millió forintos bruttó fizetést és 25 százalékos prémiumot ajánlana fővárosi önkormányzat tulajdonában álló társaságok vezérigazgatóinak a tulajdonosi bizottság. 

 A Fővárosi Közgyűlés ülése 2024. október 30-án

Karcos

Óriási teherautó-forgalom zúdulhatna Budapestre januártól, de a főváros és a kormány ritka összhangja gátat szabhat ennek

Jön a nagy alku?

Borítékolható a káosz, ha a jelenleg is zsúfolt belvároson tömegével hajtanának át kamionok

Bünti

Saját örömére

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang