Választási kampány van, csak a zászlókarbantartás havi 20 millióba kerül, szóval Orbán Viktor beszédével újra megnyitják a Citadellát

Az ingyenjegyek már elfogytak, így mélyen zsebébe kell nyúlnia annak, aki megnézné a március 28-án újranyíló Citadella fő attrakciójának szánt kiállítást.

Többszöri érdeklődésünkre sem árulták el, lesz-e kereszt a Szabadság-­szobor talapzatán

Most sem hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék, újra az Alkotmánybíróság elé kerül a szolidaritási hozzájárulás ügye

Az Alkotmánybíróság második határozatában egyébként nem vizsgálta érdemben a Fővárosi Törvényszék alkotmányossági és nemzetközi jogi aggályait, mondván 2024-ben már ügydöntő határozatot hozott e tárgyban.

Korábbi felvétel

A BKV-ra nem vonatkozik a benzinárstop, akár másfél milliárddal is többe kerülhet a cégnek a tankolás

Az Orbán-kormány nem kegyelmezett a Volánbusznak sem. 

 Akár 1,5 milliárddal is megdobhatja a BKV költségeit a gázolaj árának elszállása

A BKM szerint a közgyűlési nyomásgyakorlás miatt szüntették meg a belső ellenőrzést, de az, hogy a zöldfelületek dupla áron gondozzák, rendben van

Különös spórolás a közműcégnél. 

Gyep-, virág- és cserjefenntartásra például a tavalyi 1,43 milliárd helyett 2,9 milliárdot számláznának

Mészáros Lőrinc bankja 15 milliárd forint hitelt ad Budapestnek

Szeptemberi lejárattal.

A főpolgármester február végén engedélyezte a hitelfelvételeket a közlekedési társaság számára

Választás 2026: Budapesten a Fidesz és a Tisza is ellenzéki győzelmet vár, az igazi csaták baráti tűzben zajlanak

Hadházy Ákos ellen Magyar Péter kampányfőnöke indul. Ami a Fideszt illeti, Szentkirályi Alexandra mindenképpen távozik a Fővárosi Közgyűlésből. Sorozatunk 13. része.

A plakátokban nagy a Fidesz fölénye, a voksokban viszont aligha lesz majd Budapesten

Véleménynyilvánító szavazást indítanak az önkormányzatok, kérdés lesz az oktatás és a szolidaritási hozzájárulás is

Országos online véleménynyilvánító szavazást indít a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. Az április 12-i parlamenti választás nyomán felálló új kormánnyal ennek eredménye alapján tárgyalnak.

Gémesi György és Karácsony Gergely - Korábbi felvétel

Elérte a fertőzött víz Pestszentimrét, korlátoznák a fúrt kutak használatát

A szennyezés mértéke ráadásul ütemesen emelkedik, már most is többszöröse a korábban meghatározott határértéknek.

Több mint egy évtizede hordtak fáradt olajat, olajos iszapot a Cséry-telepre

Hizlalt béka

Tizenöt percig vitatkoztak a szavazás menetéről, aztán szinte semmit nem szavaztak meg a fővárosi képviselők

Egy tiszás képviselő erősen felszívta magát.

Itt a második felvonás, lövöldözős játék, felszámolt belső ellenőrzés és ingyen sör is volt a Fővárosi Közgyűlés ülésén

Minden, mint a búcsúban. 

A Fővárosi Közgyűlés február 25-én.

Ballagási tarisznya, kapuzárási pánik, háború, háború és háború a Fővárosi Közgyűlésben

Ez az utolsó ülés az áprilisi parlamenti választás előtt.

Óvodabezárás Hegyvidéken: egyelőre visszavonulót fújt a kutyapárti vezetés, a szülők felelőtlen emberkísérletnek tartják az akciót

A tiltakozások miatt idén nem zárja be négy óvodáját a hegyvidéki önkormányzat. Más kerületek nem így döntöttek. A gyerekszám csökkenése miatt egyre többnek kell foglalkoznia az üggyel.

A Táltos Óvoda Csikó Tagóvodája egyelőre megmenekült a bezárástól

Két kockázatos témán is dolgozott a BKM belső ellenőrzése, amikor váratlanul kirúgták szinte az egész csapatot

Külsős cégre bízták a munkát.

Korábbi felvétel

„Mi sem mutatja jobban az idők változását, minthogy Mészáros Lőrinc bankja Göncz Árpádra emlékező műalkotást finanszíroz”

Megkapta a főváros hozzájárulását Mészáros Lőrinc bankszékháza. Ez volt az utolsó engedély, amit be kellett szerezniük. Emberek, tündék, törpök, hobbitok allegorikus képei borítják majd az M3-as metró Göncz Árpád városközpont megállójához kapcsolódó aluljáró négy kijáratának falait.

Az MBH Bank leendő székházának látványterve

Gödön közpénzből megy a fideszes karaktergyilkosság, az akkugyár miatt akarnak megtörni egy ötgyermekes apát

Állami és önkormányzati támogatásból működő helyi portál ugrott neki a gödi tűzoltóbál után nyilatkozó férfinak – tudtuk meg.

Korábban a Telex írta meg: a kormány titkosszolgálati módszerekkel tudomást szerzett arról, hogy a gödi akkugyár egyik üzem­egységének a levegőjében a határértéket sok százszorosan meghaladó koncentráció­ban voltak rákkeltő anyagok. Ennek ellenére nem áll

Eltüntetnék a kioszkokat, egységes sebességhatárt vezetnének be, létrejönne a körútgondnokság a Nagykörúton

A programot tízezer budapesti véleményére építve, a kerületi önkormányzatokat bevonva közösen alkották meg - közölte Karácsony Gergely a cselekvési terv bemutatóján.

Ötvenmilliárd forintra emelnék Budapest hitelkeretét, hogy ki tudják fizetni a februári béreket

Ez plusz 10 milliárd forintot jelent átmenetileg, hogy a főváros kitarthasson az iparűzési adóelőleg márciusi érkezéséig.

Kiss Ambrus szerint „április 13-án be kell köszönnie a valóságnak”

A leselejtezett hannoveri villamosokat ajánlja a 60 év feletti HÉV szerelvények kiváltására a főváros

Azokat a járműveket, melyeket az új CAF villamosok miatt selejteztek le.

A csúfos kudarc már a múlté, Budapest újra nekifut az e-jegyrendszer bevezetésének

Jövő héten döntenek a tenderekről, de próba jelleggel már áprilistól elérhető lesz a metróvonalakon.

A földalattin és a reptéri buszon már működik egyfajta pilotprogram

Ütközhet még kemény ellenállásba Budapesten a Tisza Párt, de legalább arra figyelt, hogy ne nagyon lehessen számonkérni a programját

Budapest-törvényt ígér a Tisza győzelem esetén, de a szolidaritási hozzájárulás eltörléséről nincs szó a választási programban. Újraosztanák a kártyákat a főváros és a kerületek között.

A Tisza-frakció tagjai a fővárosi közgyűlésben. Könnyen lehet, hogy április után kormányzati hátszelet kapnak

Városháza Park: csak a tervezés költsége százmillióval nőtt, de legalább négy évet késik is az egész

Pinceétterem, fedett passzázs, kávézók, pénz.

A terület ideiglenes hasznosításaként 2024-ben nyitották meg a Pop-up parkot

„Hagyták, hogy a BKV saját hatáskörben intézkedjen, mondván a hatóság nem ugrál mindenre, csak egy bizonyos ingerküszöb felett lépnek közbe”

Ezt az akkori vasúthatósági főosztályvezető jelentette ki az M3-as metrókocsi per újabb tárgyalási fordulóján. 

Metrókocsi a remizben 2017-ben

„Nem a Dankó utcában, hanem a Karmelitában kellene házkutatást tartani” – Senki nem ismerte el a bűnösségét Iványi Gábor és társai perében, jön a tárgyalás

Hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntette a vád.

Villámgyors karaktergyilkosságba kezdett a Fidesz, az első célpont a Fővárosi Törvényszék ellenálló bírónője lett

Van, aki nem hagyná, hogy az Orbán-kormány a szolidaritási hozzájárulásra hivatkozva gyakorlatilag betiltsa a jogot Magyarországon. 

Gulyás Gergely Kristóf

Ellenállnak a bírók az Orbán-kormánynak, van, aki szerint joggal tarthatnak a megtorlástól

Megtartják a szolidaritási hozzájárulás ügyében indult közigazgatási per következő tárgyalási napját. A Fővárosi Törvényszéknek alkotmányossági aggályai merültek fel az ezt elvileg kizáró kormányrendelettel szemben. A bíróságoknak van mozgásterük az ellenállásra.

A király óhaja

Állítólag az Orbán-kormányon belül is volt vita, Karácsony Gergely a bíróságok bátorságában bízik a szolidaritási hozzájárulásról szóló rendelet után

A béreken kívül a fővárosi önkormányzat minden kifizetést leállított.

Idén megdőlhet a budapesti kátyúcsúcs, több száz keletkezik a fővárosi utakon naponta

Úgy, hogy alapból is volt már több tízezer. Ráadásul a hidegben csak feltölteni tudják a lyukakat.

Budapest agyonfoltozott útjai már a hó előtt is okoztak problémát az autósoknak

Itt a fővárosi képviselők idei vagyonbevallása: Lego-gyűjtemény, villanyvasút, Rolex, gyöngyfülbevaló

Valamint aprócska chopper, órák, földek, házak, részvények, és pártfizetések.

A fővárosi képviselők vagyonbevallása tartogatott meglepetéseket
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél