Putyin simán lejátszotta Trumpot a diplomáciai sakktábláról, de ami Európát illeti, hiba csúszott a számításába

Szédítő változások zajlottak le pár hét alatt a világpolitika színpadán. Az év elején még mindenki azt találgatta, hogy milyen gyorsan kényszerítheti megállapodásra az agresszort és áldozatát a magát nagy béketeremtőnek képzelő amerikai elnök. Aztán úgy telt el a Fehér Ház régi-új lakójának az első száz napja, hogy egy arasznyival sem kerültünk közelebb a vágyott célhoz. Jelenleg úgy néz ki, nem hogy a békekötés, de még a rövid, 30 napos fegyvernyugvás sem reális.

Donald Trumpnak ez hatalmas kudarc, mivel az elnökségét látványos sikerekkel tervezte indítani. Az ígéretekből nem lett semmi, a szavahihetőség elillant, egyik botrány követte a másikat. A népszerűségi mutatók olyan zuhanórepülést produkáltak, hogy azt a showbusiness világában nevelkedett elnök sem hagyhatja figyelmen kívül. Megfontoltságról, átgondoltságról változatlanul nincs szó. De már az is nagy eredmény, hogy csak két-három hetente közli a korábbi gondolatának az ellenkezőjét a sokszor összefüggéstelenül beszélő Trump. Annyit sikerült elérnie az Egyesült Államok elnökének, hogy jelenleg a véres harctéri beszámolók helyett a tárgyalások, azok előkészületei, a diplomáciai erőfeszítések foglalják le a hírportálok címlapjait. És bár a frontvonal mentén nem csillapodtak a harcok, mindenki azt várja, hogy milyen eredménnyel zárulnak a példátlan keménységű diplomáciai ütközetek.

A magát a tárgyalástudomány nagy gurujának vetítő Trump és csapata elérte, hogy az előkészítő egyeztetési folyamatban eddig Moszkva tervei szerint alakultak a dolgok. Az orosz elnök egyik célja az volt, hogy az amerikaiak akarjanak tárgyalni vele, méghozzá mások, elsősorban az európaiak kizárásával. Moszkvának fontos volt az is, hogy a párbeszéd ne korlátozódjon az Ukrajnában zajló háborúra. Vagyis hogy az amerikaiak az oroszokkal nem mint egy háborús bűnöket elkövető agresszorral találkozzanak, hanem a világpolitika nagy ügyeit vitassák meg velük, köztük az „Ukrajnával kialakult konfliktust” is. Nem a háborút, a konfliktust, ahogyan azt Trump nagy előszeretettel nevezi. Nagyon beszédes, hogy az amerikai elnök a mai napig nem volt hajlandó kimondani, Oroszország a háború kirobbantásáért felelős agresszor. Sőt, többször is úgy fogalmazott, mintha Ukrajna osztozna a felelősségben Oroszországgal.

Az állandósult sokkhatást Trump csak fokozta azzal, hogy az Egyesült Államokat nem Ukrajna szövetségeseként akarja megjeleníteni, hanem a háborúzó felek között semleges szerepet játszó közvetítőként. Ez mind a NATO szövetséges államaiban, mind a washingtoni törvényhozás republikánus honatyáinál kivágta a biztosítékot. Ferenc pápa temetésén megjelenve az amerikai elnök már igyekezett a jobbik arcát mutatni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a Szent Péter-bazilikában csak 15 perces volt a beszélgetésük, mégis úgy nézett ki, hogy az ott hallottak megütötték az amerikai elnök ingerküszöbét.

Nem lehet pontosan tudni, hogy mi játszott nagyobb szerepet. Zelenszkij érvelt ügyesen? Netán a Vatikán csodája hatott? Vagy ott Rómában szembesült azzal, hogy mennyire erős az egységes értékítéletében Európa és a keresztény világ egésze? Esetleg mindezek együtt mozdítottak meg valamit az amerikai elnökben? Erre legjobb esetben is majd csak Trump memoárjaiban találja meg a választ az utókor. Ott felsejlett a lehetőség, hogy a Fehér Ház a keményebb lépéseket választja Oroszországgal szemben.

Ez az érzés azonban nem tartott sokáig. Trump május elején megpróbálta elérni, hogy első körben, feltételek nélkül 30 napra hallgassanak el a fegyverek. Putyin felvette a fonalat, konkrét dátumot megnevezve bedobta, hogy Törökországba várja az ukránokat. Feltehetően ő lepődött meg a legjobban, hogy Zelenszkij igent mondott. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban elvetette a személyes találkozás lehetőségét a gyűlölt ellenséggel. Az ukránok amerikai nyomásra még arról is lemondtak, hogy mint egyetlen előfeltételhez, az azonnali tűzszünethez ragaszkodjanak. Kijev rugalmassága több napra megbénította az addig mesterien hamiskártyázó orosz diplomáciát. Nem lehetett tudni, hogy mit lépnek, hogyan farolnak ki abból a zsákutcából, ahova ők maguk próbálták becsalni a kilövésre szánt vadat.

Az isztambuli tárgyalásokkal kapcsolatosan számos izgalmas és egyben sokatmondó részletre derült fény, olyan diplomáciai, tárgyalási trükkökre, melyek segítenek értelmezni az eseményeket. Az egyik ilyen lényeges orosz döntés az volt, hogy Putyin nem ment el Isztambulba. Az orosz elnök annak ellenére maradt távol, hogy előzetesen a világpolitika több fontos szereplője közvetlen és elnöki szintű tárgyalásokat javasolt. Kína, az Európai Unió, az öreg kontinens vezető államai, Brazília, Kanada, Törökország, kivétel nélkül szinte minden megszólaló abban bízott, hogy Zelenszkij példáját követve Putyin is megjelenik Isztambulban. Ez olyannyira nem következett be, hogy maga helyett nem a külügyminiszterét, hanem a C csapatot küldte a török városba.

Ezzel nagyjából el is dőlt, hogy milyen eredménnyel zárulhatnak a tárgyalások. A sokad rangú beosztottakból álló küldöttséggel Moszkva jelezni akarta, hogy a három évvel ezelőtti tárgyalások folytatásának tekinti a találkozót. Amint ez kiderült, Zelenszkijnek és az amerikai küldöttséget vezető Marco Rubio külügyminiszternek is egyértelművé vált, hogy nekik nincs dolguk Vlagyimir Megyinszkijjel. Szokásához híven ezúttal is Trump igazolt alibit Putyinnak. Előző napi saját magát meghazudtolva közölte, megérti Putyint, mivel ő nem utazott a tárgyalások helyszínére, így az orosz elnöknek sem volt értelme megjelenni.

Amit Putyin csinál, az a diplomáciai trükközés, blöffölés magas iskolája, amit viszont Trump művel, azt a legegyszerűbb szóval hazudozásnak szokás nevezni. A szomorú ebben az, hogy az amerikai elnök ezzel leplezetlen tiszteletlenséget tanúsít. Tiszteletlenséget a vele szövetséges államok, valamint azok vezetői felé. De tiszteletlenséget annak az országnak a szavazópolgárai felé is, akik megválasztották az Egyesült Államok elnökévé.

A küldöttségek teljesítették a kötelező feladatot. Az oroszok néhány otromba fenyegetés kíséretében megismételték, hogy milyen feltételek teljesüléséhez kötik a harci cselekmények felfüggesztését, majd később a békéhez vezető tárgyalásokat. Az ukránok ismételten tudatták, hogy az ENSZ alapokmányában rögzítetteknek megfelelően ragaszkodnak a független Ukrajna területi sérthetetlenségéhez, és soha nem mondanak le a jelenleg megszállt területekről. Hogy megfeleljenek Trump elvárásainak, természetesen mindenki megerősítette elkötelezettségét a béke iránt. Hogy végül ne menjenek haza üres kézzel, a felek megállapodtak egy nagy létszámú fogolycserében. Mindkét fél átadott 1000-1000 hadifoglyot, hogy mikor és kiket, azt majd még megbeszélik.

Addig bizonyosan nem, míg az Ukrajna mögött egységesen felsorakozó államok erre rá nem kényszerítik. Az orosz diplomácia üzeneteiből, a nyilvános megszólalásokból kiderült, hogy Moszkvának mindennél fontosabb az eddigi szankciók enyhítése, s a már életbe lépett intézkedéseknél is fájdalmasabb további szankciók elfogadásának megakadályozása.

Egymástól függetlenül dolgozó skandináv, lengyel, német, brit elemző intézetek és szakemberek több olyan folyamatot is feltártak, amelyek az orosz gazdaság egyre nehezebben leplezhető kivérzését mutatják. A háborúk, ritka kivételektől eltekintve a diktátorok, a hatalmi álmoktól megrészegült birodalomépítők legvéresebb és egyben legdrágább „játékszerei”. Putyin esete tökéletes példája annak, hogyan lehetett az immár három és fél éve zajló háborúzással kimeríteni az energiahordozók eladásából felhalmozott sok ezer milliárdos nagyságrendű orosz állami tartalékot. Ennek nagy része a Nemzeti Jóléti Alapban halmozódott fel, és most annyira megcsappant, hogy változatlan költekezés mellett kevesebb mint egy év alatt kiürül. Hivatalosan 3,38 ezer milliárd rubel maradt a kasszában. Ez kevesebb, mint az orosz pénzügyminisztérium által a 2025-ös költségvetésben jelzett 3,79 ezer milliárd rubeles hiány.

Ezek ismeretében válik érthetővé, hogy miért próbálja Putyin béketárgyalási blöffdiplomáciával elérni az igenis rendkívül fájdalmas szankciók enyhítését. A birodalom kivéreztetése annyira előrehaladott állapotig jutott, hogy a Kreml tárgyalói már szinte minden létező ellentételezést, gázkereskedelmet, ritkaföldfém-koncessziókat, felajánlottak Trump vámszedőinek, csak hogy végre feloldják a légi forgalmi korlátozásokat. Ha ez megtörténne, lehetővé válna az orosz belföldi légiflotta nemzetközi szervizelése, a drámai alkatrészhiányának enyhítése. Mindez csak a jéghegy csúcsa. Hasonló állapotok uralkodnak az állam működtetéséhez nélkülözhetetlen infrastruktúrák minden területén, a postától, a közművekig, a vasúttól az egészségügyi ellátórendszerig. Külföldi emigrációba kényszerült orosz gazdasági elemzők, de az otthon maradt szakemberek közül is többen úgy vélik, hogy Oroszország teljesen kiszolgáltatottá vált. Kiszolgáltatottá olyan világgazdasági folyamatoknak, amelyekre csak nagyon kis mértékben van befolyása. Az olaj és a gáz árának alakulása, az egyéb nyersanyagok világpiacának mozgása, a korszerű ipari és polgári technológiákhoz való hozzáférés, mind része Moszkva kiszolgáltatottságának.

Ezért is követik egyre nagyobb aggodalommal az Európában zajló eseményeket az orosz fővárosban. Az eredetileg elképzelt forgatókönyv szerint a lassan darabokra hulló uniós egység nem csak Ukrajnát fosztotta volna meg legfőbb szövetségesétől. A Trump által elképzelt új világrendben a nemzetállami álpatriotizmusoktól meggyengült Európa kiszolgáltatott, önvédelemre is képtelen kontinensé sorvadt volna. Minden jel szerint hiba csúszott a számításba. A szélsőjobboldali fordulat elmaradt, a választópolgárok sorra kiállnak az unió megerősítése mellett. Ez történt Németországban, Lengyelországban és legutóbb Romániában.

Ahogyan az sem, hogy meg kellett volna rettenni a világ második haderejétől, attól, amelyik immár több mint három éve nem tudja legyőzni Ukrajnát. Európa most felvette a kesztyűt. Egyelőre Trumppal, de ha úgy alakulna, akkor nélküle is egy olyan, 800 milliárd eurós haderőfejlesztést indít el, ami elvezet egy új védelmi szövetség létrehozásához.