Hitler éhségét nem sikerült csillapítani, most Putyin birodalmi vágyainak kell megálljt parancsolni valahogy

Sokan csak legyintenek, és úgy tesznek mintha az ő életüket nem érintenék a várostáblán túl zajló történések. Egy normális világban ez így lenne helyes, mivel nem látnánk semmi okát annak, hogy a holnap miatt aggódjunk. Sajnos a rossz hír az, hogy van néhány ország, ahol a jelenleg uralkodó politikai elit elérkezettnek találta az időt a játékszabályok módosítására.

Oroszország és a mostanra vele szövetségesi csoportot alkotó államok erőfeszítései nyíltan a demokratikus világrend destabilizálására irányulnak. Az egy ország területén zajló, lokális háború mellett naivitás azt gondolni, hogy az Európa egészét érintő események nem az összehangolt orosz hibrid hadviselés elemei. A Balkán forróvá válása, a román elnökválasztás trükkös meghackelése, a budapesti és pozsonyi kormány unióellenes nemzeti öntudatra ébredése, csupa olyan fejlemény, ami mögött különösebb erőfeszítések nélkül is kimutathatóak az orosz érdekek. Az európai szélsőjobb finanszírozása és a balti tengeri kommunikációs kábelek tudatos rongálása igazi próbája lett a NATO tagállamai éberségének és türelmének.

Oroszország leghűségesebb szövetségesei Irán, Észak-Korea és Fehéroroszország, csupa olyan állam, ahol a hatalmat legkevésbé demokratikus választások nyomán gyakorló erők bitorolják. És most igyekeztem nagyon finoman fogalmazni.

Ami az eddigiekhez képest valóban látványosan váratlan elemként jelent meg a világpolitikai játszmában az az Egyesült Államok elnöki székébe visszatérő Donald Trump és az általa képviselt washingtoni politikai kurzus. Az Amerikát újra naggyá tenni vágyó elnök nem csak az ország teljes szövetségi berendezkedését tervezi átalakítani, de újra akarja értelmezni az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalását, a gazdasági dominancia érdekérvényesítő eszköztárától a katonai szövetségesi kötelezettségvállalás elutasításáig. Vagyis Trump sem ragaszkodik a nemzetközi, államközi kapcsolatok és a világgazdaság eddigi működési rendjéhez. Nem terheli magát olyan bonyolult dolgokkal, mint az államközi szerződések, vagy a nemzetközi jog szövevényes passzusai. Továbbá sokak számára sokkolóan megértőnek bizonyult a nemrég még ellenséges autokráciákkal.

Annyi bizonyos, hogy nem az elképzelt forgatókönyveknek megfelelően bonyolódtak az események a világpolitika szinpadán. Volt, aki a gyors békemegállapodásban bízott, mások azt vizionálták, hogy Trump belföldi intézkedései és vámpolitikája hatására kezdetét veszi a nagy világgazdasági átrendeződés. Ehhez képest se tűzszünet, se békekötés, a nemzetközi gazdaságban viszont káosz támadt és olyan kereskedelmi háború, ami világméretű recesszióval fenyeget.

Az éppen zajló események kölcsönhatását jól illusztrálja, hogy mi az összefüggés a megszállás alatt levő Krím félsziget és a Dél-kínai-tenger egyik apró szigete, Sand Cay között. Az orosz-ukrán háború lezárását sürgető javaslatok között már eddig is többször felmerült annak a lehetősége, hogy Oroszország az általa megszállva tartott területekért cserébe hajlandó lehet megállapodni Kijevvel a háború befejezéséről. A javaslat gazdái soha sem vállalták nyíltan azt, hogy ők lennének az ötletadók. Mindig csak ködös hivatkozások hangzottak el arra utalva, hogy esetleg így sikerülhet lebeszélni az agresszort a háború folytatásáról.

Ukrajna minden esetben közölte, hogy nem fog lemondani területekről. Az ENSZ alapokmányára és a nemzetközi jog passzusaira hivatkozva utasította el az agresszor megjutalmazásával egyenértékű megoldást. Ebben egyetértettek az Ukrajnát kitartóan támogató országok, élükön a NATO és az Európai Unió tagállamai. Eddig egységes volt az orosz háborús bűncselekmény elítélésében az Ukrajna mögött álló szövetség. De csak eddig, mivel Donald Trump és az Oroszországgal egyezkedő tárgyalócsapata most éppen arra akarja rákényszeríteni Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy menjen bele a területet a békéért alkuba.

A kijevi és az európai vezetők változatlanul elutasítják és veszélyes precedensnek tartják a javaslatot. Történelmi példák is bizonyítják, hogy mennyire nem működik a mindenkori agresszor megbékítésének ez a módja. 1938 szeptemberében, fél évvel Ausztria bekebelezése, az Anschluss után a müncheni egyezmény részeként az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország megállapodott Németországgal, hogy Csehszlovákia feldarabolásával Berlin megkapja a szudétanémet területeket. Münchenbe Csehszlovákiát meg sem hívták, nélkülük döntöttek a sorsukról. Ugye ismerősen hangzik?

Akkor Hitler éhségét nem sikerült csillapítani. Ki is tört a második világháború.

Most Ukrajna példája van soron, ám ezúttal Vlagyimir Putyin birodalmi vágyainak kell megálljt parancsolni. Európa vezető államai nem feledik az elődök történelmi tévedését. A hibát, ami végzetes bűnné nőtte ki magát, és amire Trumpék most vagy tudatlanságból, vagy gerinctelenségből nem akarnak emlékezni.

Hogy jön ide a Dél-kínai-tenger mindössze hét hektáros lakatlan szigete? Úgy, hogy az eredetileg Vietnamhoz tartozó Sand Cay-n partra szállt egy kínai haditengerész kommandó és kitűzte a Kínai Népköztársaság zászlaját. Magyarán, Kína megszállta a vitatott hovatartozású vietnami szigetet, amire igényt tart még a Fülöp-szigetek és Tajvan is. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, mindez pár tengeri mérföldre zajlik Thitu szigetétől, ahol a manilai kormánnyal kötött megállapodás részeként egy amerikai haditengerészeti bázis üzemel. Ott éppen a napokban kezdődik egy fülöp-szigeteki-amerikai hadgyakorlat.

Kína a jelek szerint elérkezettnek találta az időt arra, hogy tesztelje az érintett államokat. Vagyis egy ilyen kényes lépés megtételével tudatta, hogy az új világpolitikai helyzetben elfogadhatónak tartja a vitás kérdések katonai erővel való rendezését. Mindezt már azelőtt, hogy az ukrajnai Krím-félsziget de jure elrablását jóváhagyták volna a világpolitika legnagyobb szereplői.

Ebben az egyre aggasztóbb, növekvő háborús feszültséggel terhelt helyzetben kínált fel történelmi pillanatot Ferenc pápa temetési szertartása. A Vatikánban pont azok a politikusok jelentek meg, hogy leróják kegyeletüket Ferenc pápa ravatalánál, akiknek párbeszéde valóban hozzájárulhat a háború lezárásához.

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij a botrányba fulladt washingtoni találkozójuk után ott, a Szent Péter-székesegyházban, két egymáshoz tolt széken összehajolva tartották meg a hírek szerint talán történelmi jelentőségű megbeszélésüket. Abban bizonyosak lehetünk, hogy Trumpra erős hatást gyakorolhatott Ferenc pápa búcsúztatása, a keresztény világ szellemi és materiális gazdagságát sugárzó környezet. Az ikonikus pillanatokban bizonyára nem kerülte el a figyelmét az sem, ahogyan a gyászszertartásra egybegyűltek egyedüli vendégként tapssal fogadták Zelenszkijt a Szent Péter téren, és a bazilikában egyaránt.

Az, hogy a két elnök megbeszélése végül valóban történelmiként vonul be a köztudatba még korai kimondani. Még korai, pedig megsebzett világunknak jót tenne, ha a gyűlölködés helyett újra a párbeszéd kerekedne felül.