Ehhez olyan döntések bemutatására van szükség, amelyek hatása nem csak a jövő ígérete, hanem amelyek a mindennapjaikat azonnal könnyebbé, nyugodtabbá és értékesebbé tennék a maihoz képest. Tény ugyanis, hogy a tőlünk nyugatabbra élők, a demokratikus értékek haszonélvezőinek mindennapjai ma sokkal nyugodtabbak és élhetőbbek, a várható élettartamuk is jelentősen hosszabb. Bár az emberek értik, hogy a jövő fontos, de napi döntéseiket többnyire a jelenben érzékelt hatások befolyásolják.
Ezért is fogalmazza meg a tudomány a szabad választás kategóriáját úgy: „Szabad választásnak azt nevezhetjük, ahol az emberek, az őket körülvevő mindennapi események és információk hatására minél objektívebben képesek felismerni a saját valós érdekeiket, és ezek ismeretében élhetnek a választójogukkal, egyben a választhatóságukkal, és a valós érdekeik ismeretében adhatják le azt a szavazatukat, amely arányosan meg is jelenik majd a választás végeredményében.”.
Az általam alább kiemelt négy példa milliók számára jelent a választói akaratot alapvetően befolyásoló hatást. Arra a kérdésre, hogy ezek a felvetések miért nem jelentek meg sem korábban, sem ma a választássokkal összefüggő demokratikus ellenzéki kommunikációkban, az olvasó a választ ne keresse az írásomban, mert azt magam sem értem. A kérdést én már sokszor felvetettem az érintetteknek, de a válasz mindig a hallgatás volt.
Miután az is látható, hogy különösen, éppen az érintettek esetében eddig süket fülekre találtak azon írásaim is, miszerint az Orbán rendszer lényegéből fakadóan az biztosan állítható, hogy nem lesz olyan országgyűlési választás 2026-ban, amelyre a jelenlegi politikai kihívók folyamatosan készülnek, ezért a mostani írásomban ezt az egyébként ténymegállapítást én is figyelmen kívül hagyom.
Eme írás terjedelmének keretei kizárólag az összegző érvelés leírására adnak lehetőséget, ezért emelem itt ki, hogy az összegzésben szereplő valamennyi adat részletes számításai rendelkezésre állnak, és egyben az adatok forrását is megadom.
1. Ígéret a hetven százalékos nyugdíjemelésre
Okkal feltételezhetem, hogy a javaslatom induló értékeit elolvasva az érintett nyugdíjas szakértők, az ellenzéki politikai pártok, mozgalmak vezetői, és a munkájukat segítő szakértők, az írásomat tovább sem olvassák és talán azonnal a kukába helyezik, amit nagyon rosszul tesznek. Szakmai tényeken alapszik ugyanis, hogy a hatályos törvények alapján 2026-ban várható nyugdíjakat három év alatt az infláción felül hetven százalékkal fel lehet, és fel is kell emelni. 2027. január 1-től 40 százalékkal, 2028-ban további 15 százalékkal, míg 2028. január 1-től újabb 15 százalékkal annak érdekében, hogy a magyar nyugdíjak GDP-hez igazodó átlaga elérje az EU 13 százalékos átlagát, majd a nyugdíj értékőrzéséhez be kell vezetni a nyugdíjak svájci indexálását.
Az alábbi összegző számításokkal egyrészt a javaslat lehetséges voltát is igazolni kívánom, de azt is le kell írnom, hogy ez egy olyan erkölcsi kötelezettség teljesítése, ami szakmailag is kizárja, hogy nélküle helyreállítható lenne a magyar gazdaság és annak versenyképessége. A késlekedés azt jelentené, hogy a jövedelemmel rendelkező, mintegy hét és félmillió magyar állampolgár közel harmadát kitevő nyugdíjasok vásárlóereje évről évre tovább csökken, végzetes ütést mérve a gazdasági fejlődésre, mint ez történt is az elmúlt tizenöt évben.
A tények és számítások
2010-ben, Orbán ismételt hatalomszerzésekor a nemzeti jövedelem 10,6 százalékát, összesen 2900 milliárd forintot fordított a magyar állam a nyugdíjakra és a nyugdíjszerű ellátásokra, míg 2024-ben már csak 7,0 százalékát, 6500 milliárd forintot. Mindezt úgy, hogy a százalékos érték kivétel nélkül minden évben csökkent. Ezalatt az EU tagországainak átlaga a GDP-n belül 12,7 és 13,6 százalék között mozgott, amelyből a felső érték értelemszerűen a Covid járvány évére esett. A javaslatom szerint három év alatt el kell érnünk, majd megőriznünk az EU 13 százalékos átlag értékét. Nehéz lenne szakmailag érvelni az ellen, hogy az EU évtizedek óta működő, és a magyar fejlődést jelentősen meghaladó költségvetési főszámai ne lennének vállalhatóak.
Tényállításom, hogy a magyar nyugdíjrendszer negatív trendjeivel magyarázott ijesztgetéseket és az ezekre épülő folyamatos szigorítási javaslatokat a tények nem igazolják. Míg 2010-ben a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma Magyarországon 2 962 000 fő volt, addig ez a szám minden évben csökkenést mutat, és mára 30 százalékkal, 2 075 000 főre csökkent – szemben a „szakértői” véleményekben hangoztatott „folyamatos növekedéssel”. Ugyanebben az időszakban a nyugdíjrendszerbe befizetők száma a 2010-es 3,8 millió főről, a szakértők által hangoztatottakkal ellentétben minden évben növekedve, mára elérte a több mint a 4,5 millió főt.
Itt jegyzem meg, hogy a foglalkoztatottak, azaz általános esetben a nyugdíjrendszerbe befizetők száma az EU-ban is évről évre növekedett, a 2010-es 217,5 millióról 2024-ben már 234,9 millióra. Eközben a nyugdíjszerű ellátásban részesülők aránya az Unióban 15 év alatt körülbelül két százalékkal emelkedett ugyan, de ezt a GDP és az aktív befizetők számának folyamatos növekedése mindvégig ellensúlyozta, ezért maradhatott meg ez a kiadási tétel is mindvégig a GDP 13 százalékos sávjában.
A nyugdíjrendszer fentiek szerinti, átfogó újragondolása valóban kikerülhetetlen feladat Magyarországon. Az elérendő cél azonban jelentősen eltér a ma hangoztatott álláspontoktól, mert azok tényszerűen valótlan adatokon alapszanak. Azt kell megelőznie, hogy a folyamatosan elszegényedő idős korosztály romló helyzete társadalmi robbanást okozzon. Az vásárlóerő egyre nagyobb mértékű veszteségének megállításával, sőt a folyamat visszafordításával meg kell akadályoznia, hogy a vásárlóerő csökkenése kizárja a gazdasági felzárkózás újraindítását.
2. Az Orbán által ellopott háromezer milliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítás visszaadása
A következő három javaslat megértése előtt szükséges azt megérteni, hogy az első új, demokratikus kormánynak helyt kell majd állnia minden, az egyes társadalmi csoportokat ért orbáni jogsértésért. A demokratikus váltás legelső lépései között helyre kell állítani az Alkotmánybíróság, a bíróságok és a nyomozóhatóságok demokratikus működését. Ha pedig ez megvalósul, akkor mindhárom csoportban biztosan lesz, lesznek nem is kevesek, akik a régi kormán tagjaival szemben, ha azok elmulasztják az önkéntes teljesítést, megindítják a jogi eljárásokat, amelyeket biztosan meg is nyernek. Az is kimondható lesz, hogy az elévülés az Orbán rendszer alatt szünetelt, mert a hatóságok ez idő alatt az állami bűnszervezet szerves részét képezték. Abban is kételkedem, hogy a perekben felvállalja az új kormány az Orbán rendszer lépéseinek képviseletét.
Orbán hamis zsarolása 2011. január 31-e után megkárosította a magánnyugdíj pénztári tagok 97 százaléka, mintegy 3,3 millió embert mintegy háromezer milliárd forint összértékben, amit vissza kell kapniuk az érintetteknek. Így azért is értelmetlen lenne elmulasztani annak meghirdetését, hogy legkésőbb 2027. december 31-ig az új kormány visszafizeti az elvett megtakarításokat, vagy egyéni számlákra elhelyezi ezt az összeget, mert ezzel, mint kötelezettséggel, mindenképpen számolnia kell. A rendezés előzetes meghirdetés pedig milliók, többségükben jelenlegi vagy közeljövőbeli nyugdíjasok közvetlen érdekeltségét szolgálná, miközben ismét felhívná a figyelmet arra, hogy a valóságban Orbán 2010-es lépésével éppen egyévi nyugdíjtól fosztotta meg a társadalmat.
Ez az összeg, ma kamattal számolva mintegy hétezer milliárd forint lehet. Nyugdíj megtakarításról lévén szó, itt nem készülhet olyan javaslat, hogy a jogosultak több évre elosztva kapjanak kárrendezést. Kizárólag az állam van olyan helyzetben, hogy a kártérítésekre, ha másképpen nem tud teljesíteni, évekre elporlasztott hitelt vegyen fel.
3. A 2015. évi több tízezer „bróker károsult” teljes kártalanítása.
A 2015 tavaszán néhány hónapon belül csődöt jelentő három brókercég több tízezer olyan magánszemélyt és céget hagyott az új kormányra, akiket érdemben alig vagy egyáltalán nem kártalanítottak. A károsultak meg nem térült kára ma százötven milliárd forintra és annak kamataira tehető. Az általam vezetett szakértői iroda közel tíz éven át képviselte a legnagyobb károsult kört mindhárom brókercég esetében. Ennek ismeretében állíthatom, hogy e három brókercég vonatkozásában az állam felelőssége a bekövetkezett károkban, és a felszámolási vagyon döntő részének kifosztásában teljes, azaz száz százalékos. Ezért a demokratikus váltás követő esetlegesen megismételt felszámolási, illetve bírósági eljárásban kétségmentesen bizonyítható lenne az állam teljes felelőssége akkor is, ha az új, demokratikus kormány az Orbán rezsim álláspontjára helyezkedve perre kényszerítené a károsultakat, amire reményeim szerint nem kerül sor. A szóban forgó összeg a költségvetésen belül elhanyagolható, annak nem egészen 0,4 százaléka. Töredéke az Orbán kormány könnyen elvonható éves propaganda kiadásának, így a teljes kárrendezésnek nincsenek költségvetési korlátai, miközben több tízezer polgár számára teremtene közvetlen választói érdekeltséget. A kárrendezési kötelezettség pedig akkor is meg fog jelenni, ha a demokratikus ellenzék nem él az előzetes elköteleződés lehetőségével.
4. A devizakárosultak még fennálló jogsérelmének felszámolása
A devizakárosultak ügyének megnyugtató rendezése igazán összetett, de szakmailag megalapozottan megoldandó és egyben meg is oldható feladata lesz egy új demokratikus kormánynak. Ugyanakkor itt is igaz, hogy a kárrendezési kötelezettség akkor is meg fog jelenni, ha az előzetes elköteleződés lehetőségével a demokratikus ellenzék nem fog élni.
2008 és 2015 között Magyarországon mintegy 1,3 millió család volt érintett ún. devizaalapú hitelekben, ami azt is jelenti: ennél is több polgár számára lehet választói akaratot befolyásoló üzenet annak kijelentése, hogy az új kormány 2027-ben soron kívül megvizsgálja és szakértők bevonásával megállapítja, milyen százalékos mértékben kell az állam, a bankok és a hitelfelvevők felelősségét figyelembe venni az ún. devizahitelek drágulásában. Ennek ismeretében lehet újra számolni valamennyi érintett hitelszerződést, és az újraszámított összegek szerint ki kell alakítani a devizahiteles családok méltányos kárrendezését. Ennek megvalósulásáig pedig a hitelesekkel szembeni valamennyi végrehajtási eljárást fel kell függeszteni.
Éppen az alapadatok nagy bizonytalansága miatt nagy kihívás a rendezéshez szükséges költségvetési forrás megadása, még becsült nagyságrendben is. Ennek kutatása során az MNB, a Portfolio.hu és a KSH elérhető adataira támaszkodva rászorultam a mesterséges intelligencia matematikai képességeire is. A közösen elfogadott eredmény szerint a becsülhető devizakárosulti veszteség/többletfizetési kötelezettség mintegy 2300 milliárd forint volt. Feltételezve, hogy a veszteséggel szembeállítható állami felelősség legalább negyven százalékos, úgy az új kormánynak mintegy 920 milliárd forintos kötelezettség fedezetét kell előállítania a költségvetésen belül, vagy évekre elnyújtott hitelfelvétellel.
Összegzés
A fenti lehetőségek közreadása elvben nem zárja ki, hogy az Orbán rezsim megelőző lépéskén a leírtakat 2026-os választást megelőzően bejelentse és életbe is léptesse.
Ennek tudatában döntöttem úgy, hogy a nyilvánosság erejével nyomást igyekszem gyakorolni, az általam egyébként támogatott demokratikus ellenzékre, hogy pártjai végre érdemi megoldásokon gondolkodjanak. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy a Tisza Párt évi maximum 200 ezer forint értékű Szép-kártya ígéretére az Orbán rendszert támogató, megtévesztett, ám a rendszer által kifosztott nyugdíjasok nem fognak tömegesen a demokratikus ellenzék mellett szavazni. Hasonlóan a svájci indexálás bevezetésének ígéretéhez, ami csak a nyugdíjak további értékvesztését akadályozná meg. Ezek a javaslatok arra utalnak, hogy kidolgozói nem ismerték fel sem a probléma súlyát, sem a megoldásban rejlő lehetőséget.
Attól pedig nem tartok, hogy Orbán bűnözői rendszere eme írás hatására, megelőző lépésként még a 2026-os választás előtt meghirdeti és megvalósítja a leírtakban foglaltakat. Ennek megtörténte egyrészt az eddigi bűneik nyílt bevallását jelentené, másrészt a jövőre nézve is jelentős forrásoktól fosztaná meg a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerét, miközben több millió magyar embernek érdemben javítaná az életkörülményeit, ami számomra vállalható tévedés lenne.
Az általam írtak megvalósításához egyrészt felajánlom a segítségemet, másrészt vállalom a nyilvános vitát a kötelezően megoldandó, de a megoldás felelőssége elől menekülő politikai pártok vezetőivel, szakértőivel.
