„Schmidt Mária elárulta a történészi szakmát, valójában álmúltat gyárt”

Ön már hat évvel ezelőtt cikket szentelt annak, Schmidt Mária hogyan magyarázza újra a magyar történelmet az orosz politikai érdekek mentén. Mi a véleménye a Terror Háza történész főigazgatójának minapi, a bucsai mészárlást az ukránokra kenni próbáló blogbejegyzéséről?

A kérdés szakértői, akik Bucsán is vizsgálódtak, teljesen egyértelműnek tartják, hogy ezt az öldöklést az oroszok követték el. Schmidt Mária írásában olyan érveket sorakoztat fel, amelyeket már korábban hitelt érdemlően megcáfoltak. Így az ügy kicsit hasonlít a katyni vérengzés történetéhez, akkor is gyakorlatilag az egész világ egyértelműnek tekintette, hogy ezúttal a nácik igazat beszélnek, és az egy szovjet tömeggyilkosság volt. Csak a Szovjetuniónak volt egy saját magyarázata, amit otthon és a béketáborban eladhattak. Ez az egész beleillik Schmidt Mária eddigi munkásságába, ő már évekkel ezelőtt elkezdett legyártani egy olyan alternatív történelmet, ami illeszkedik a mostani oroszbarát politikához.

Mik voltak ennek a történelem-alkotásnak a korábbi állomásai?

Már a 2010-es évek végén kifejtette azt a nézetét, hogy Európa valójában a felvilágosodás óta kettéosztott: van a „gonosz” Nyugat, ami lenézi és elnyomja a „jó” Keletet. A keletben pedig benne van Oroszország, a csehek, a lengyelek, a románok és mi is. Úgy kreálta meg ezt a múltat, hogy közben hamis bizonyítékokat gyártott az elméletére. Egy korábbi bejegyzésében például egy 1903-as karikatúrával próbálta ezt alátámasztani egy korabeli amerikai lapból, amelyen Schmidt szerint „az elmaradott barbár orosz körül a haladó népek reprezentánsai” állnak. De ha jobban megnézzük, a körben állók között van török és kelet-ázsiai figura is, és a rajz eredetileg a zsidók ellen elkövetett kisinyovi pogromra válaszként született, amelynek során a cári hatalom közel 50 embert mészárolt le és még többet nyomorított meg, vagyis a világ felháborodása jogos volt. De ő úgy csinált, mintha erről az orosz tömeggyilkosságról sem tudna. Ha történészként nem tudja, akkor az a baj, ha pedig tud róla, és mégis félremagyarázza a rajzot, akkor meg az. Az is groteszk érvelés a részéről, amikor azt állítja, hogy a Nyugat folyton összevissza húzta Kelet-Európa határait például a berlini kongresszuson. Ott többek között Andrássy Gyula, a Monarchia külügyminisztere húzogatta a határokat. Tehát ez is ordítóan hibás érvelés, de ez csak két példa a sok közül.

Összeáll mindebből, hogy Schmidt Mária mit akar igazolni, vagy bebizonyítani?

Régi motívum, hogy a magyarok valójában mindig a jó oldalon álltak, mindig igazuk volt, mindenben ártatlanok voltak, mégis mindig bántották őket. A 2010-es évek derekán ez a világértelmezés átcsúszott az orosz nézőpontba, és amikor a magyarok szembe kerültek az oroszokkal, azt elhallgatja. A másik, a kormányzati narratívában is megjelenő alternatív világmagyarázat, miszerint nagy tévedés, hogy Kelet-Közép-Európa történelme egy lemaradás történet lenne a Nyugattal szemben. Ők azt képviselik, hogy mi nem lemaradásban vagyunk, hanem csak a saját utunkat jártuk. Ez már az oktatási anyagokban is megjelenik. A tankönyvekben például a középkori autonóm várost mint magyar jelenséget tanulják a diákok, elfedve a tényt, hogy ez Nyugat-Európából jött. Ez a szemlélet ellentmond például Szent István egész működésének, hiszen a latin nyelv, a korona, a koronázás módja, a román stílusú építészet, a szerzetesrendek, a pénzverés és folytathatnám, mind nyugati „importcikk”. De az 1848-as forradalom célkitűzései is a nyugat-európai mintát követték, a népképviselettől a közteherviselésen és a jobbágyfelszabadításon át a törvény előtti egyenlőségig. Az pedig nem volt cél akkor, amit a Most vagy soha! című kurzusfilm sugall, hogy magyarul lehessen beszélni és írni.

Schmidt Mária hitelét az adja a nyilvánosság szemében, hogy történész, és ezt minden megszólalásánál hangsúlyozzák. Történészi munka, amit ő csinál ezekben a kérdésekben?

Nem, amit ő csinál, az teljesen ellentétes a történészi munkával, egy másik szakma. Ő egy emlékezetpolitikus, az ideológiát történelmi gerendákkal aládúcoló személy, aki feltehetően tudja, hogy amit mond, az nem igaz. Legyárt egy álmúltat a hatalom aktuális politikai érdeke szerint. Egykor történész volt, de elárulta ezt a szakmát, ennek a szabályait. Nem véletlen: a történészek egy része azt az álláspontot képviseli, hogy nem is állnak szóba ilyen történészből lett emlékezetpolitikussal, mert nincs miről vitatkozni. Az orvos sem vitatkozik az autószerelővel szakmai kérdésekről. Jól illusztrálja ezt például Dózsa László esete, aki egy másik forradalmárról készült képről állította, hogy őt ábrázolja, és egy egész történetet gyártott e köré. Az Orbán-kormány akkor éppen azt akarta hangsúlyozni, hogy ’56-ot egyedül a „pesti srácok” csinálták, és kivették a történetből a politikusokat, akik jelentős részben reformkommunisták voltak. Úgy látszik, nem találtak elég „pesti srácot”, kapóra jött Dózsa László, a képet pedig többemeletes tűzfalakat beterítő plakátokra tették. Schmidt Mária, aki akkor többek között az emlékév kormánybiztosa volt, az utolsó pillanatig kitartott amellett, hogy a képen Dózsa szerepel, és nem a minden forrás szerint igazolt Pruck Pál. Ezt Dózsa állítására alapozta, de a történész nem az az ember, aki minden szembejövő dicsekvőnek bármit elsőre elhisz, ha neki az pont jól jön. A történész az, aki a forrásokat megvizsgálja, górcső alá veszi, mert tudja, hogy az emberek elfogultak, amikor magukról beszélnek. Persze egyetlen történész sem tud teljesen elszakadni a jelentől, a saját családja történetétől, saját világszemléletétől, és ez rendben is van. Nincs teljesen steril, tökéletesen objektív történettudomány, a kérdés az, hogy a történész betartja-e a módszertani szabályokat, alkalmaz-e forráskritikát, és törekszik-e féken tartani az elfogultságait.

Okoz kárt a gyerekek, vagy akár az egész társadalom történelemszemléletében, tudományhoz való viszonyában, hogy azt látják: a világ tetszés szerint, önkényesen magyarázható?

30 éven keresztül működött a kádári történeti indoktrináció a magyar oktatásban, és akkoriban azt gondoltuk, hogy ez valószínűleg nem hat, mert amit tanítottak, annyira valószerűtlenül távol állt a családi emlékezettől. De elgondolkodtató, hogy most ilyen sikeresen tudják visszaállítani a hetvenes-nyolcvanas évek iskolásainak a történelemszemléletét ma egy oroszbarát, nyugat-ellenes narratívára. Lehet, hogy az akkori szocializáció mégiscsak hat valamiféleképpen rájuk, de komolyabb kutatásokra lenne szükség, hogy ezt ki lehessen jelenteni. Az látszik, hogy mindez elsősorban politikai alapon működik, úgy tudom, a Fidesz szavazói például hajlamosabbak elhinni, hogy eredetileg az ukránok támadták meg az oroszokat, ők kegyetlenkednek, és nem fordítva. Mindenesetre felépíteni valamit sokkal tovább tart, mint lerombolni. Ez, ami most itt az emberek tudatának rombolásában történik, valószínűleg nagyon súlyos következményekkel fog járni. A társadalom egy része már utálja az ukránokat, mert azt hallják, hogy ha csatlakoznak az Unióhoz, az tönkretesz minket. Ez egészen durva. A Kádár-korban hasonló uszítás ment a lengyelekkel szemben – például hogy lusták, csencselnek ahelyett, hogy dolgoznának –, de ez bújtatott propaganda volt, nem óriásplakátokon hirdették.

Ön már jó ideje foglalkozik a történelemhamisítás kérdésével, alapító szerkesztője a Tényleg!? című portálnak, amely a 2013 óta veszi sorra és oszlatja el hamis történelmi mítoszainkat. Több dolguk van, mint egy évtizeddel ezelőtt?

A most jellemző, orosz ihletésű történelemértelmezés nem volt jelen akkoriban. Sokkal jellemzőbbek voltak a magyar nép sumér, pártus eredetérére vonatkozó elméletek, különösen 2008 környékén, amikor ennek még volt egy ellenzéki íze is. A hun-magyar azonosság már a tantervbe is beépült. Amikor az új Alaptörvény első verziójának díszkiadása megjelent, Tőkéczki László történész azt írta a bevezetőben, hogy nem minuciózusan pontos történelemre van szüksége a nemzetnek, hanem mítoszokra. Egyszer Orbán Viktor is azt mondta, hogy ha a történelmi sikereinket hangsúlyoznánk, akkor gazdaságilag is sikeresek lennénk. Én nem hiszem, hogy ez így működik. Amikor a németek egy mitikus történelmet tanítottak, akkor egy háborús összeomlásba vezényelték magukat, mikor pedig helyre tették a múltjukat, sikert sikerre halmoztak a gazdaságban. Nem találunk arra történelmi példát, hogy egy ország attól lett volna sikeres és boldog, hogy meghamisítja a múltját.