Blokkolta a Magyar-kormány Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának folytatását

A kabinet szerint a magyar kisebbségek ügyében ugyanis nem történt előrelépés.

A CÖF szerint lehet, hogy Magyarország már nem is létezik

A fideszes álcivilek szerint az Orbán-kormány bukásával került veszélybe az erkölcsös Magyarország.

Korábbi felvétel

„A KDNP megújulásához új csapat szükséges” – Semjén Zsolt távozhat, a pártja egy kicsit már függetlenedne a Fidesztől

Nem zárta ki a Népszavának Latorcai Csaba, hogy indul a KDNP elnöki posztjáért. Bár lapunk úgy tudja, Semjén Zsolt távozhat a párt éléről, ez egyelőre még nyitott kérdésnek tűnik. A kereszténydemokraták ügyvezető alelnöke lapunknak azt mondta: november 28-ig lezárnák a teljes tisztújítást, egy Fidesztől önállósodó KDNP pedig az euró bevezetését és az új alkotmány kérdését is újragondolhatja.

Hét embert gyanúsítanak a Magyarkanizsánál, a Török Áramlat közelében talált robbanóanyagok ügyében

A szabadkai nyomozó hatóság szerint egy szervezett csoport az Európai Unió több országában is elhelyezett ilyen robbanóanyagokat. A vajdasági eset azért borzolta a kedélyeket, mert az egy héttel a magyarországi országgyűlési választás előtt történt.

Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz, regisztrálták az első 2026-os esetet

A fertőzést az NNGYK laboratóriumi vizsgálata igazolta.

Adolf Balázs világbajnoki aranyérmes kenu egyes 5000 méteren

Adolf Balázs aranyérmes lett vasárnap a kenu egyesek 5000 méteres versenyében a poznani világbajnokságon. A nők ugyanezen számában Csorba Zsófia ezüstérmet szerzett. A kajakosoknál 5000 méteren Kőhalmi Emese ugyancsak másodikként ért célba. A magyarok a németek mögött másodikként zártak az éremtáblázaton.

A bűn nem maradhat jogi következmények nélkül, négy irányba indulhat a magyarországi vagyonvadászat

Ligeti Miklós is pályázik a vagyonvisszaszerzési hivatal élére, elképzeléseiről pedig képet adhat a TI friss tanulmánya, amely többek közt javasolja, hogy bizonyos gyanús ügyleteknél ne az államnak kelljen bizonyítania a visszaélést, hanem az érintettnek kelljen igazolnia, hogy ő márpedig tisztességes volt. 

Szolnok mellett lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe, a pilóta állapota stabil, a kiképzési repüléseket felfüggesztik

Sikeresen katapultált, megfigyelés céljából mentőhelikopterrel kórházba szállítják. A szolnoki polgármester úgy tudja, műszaki hiba történhetett a gyakorlórepülés során.

Képünk illusztráció, Gripen kecskeméti vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisán

Végre feltárul az orosz hálózat – Novemberben jelenik meg Panyi Szabolcs könyve Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin barátságáról, a befolyásszerzésről

Az oknyomozó újságíró egy évtizeden át kutatott és írta meg, hogy Oroszország miként állította szolgálatába az Orbán-kormányt. A szerző könyvében megnevezi és leleplezi Putyin-rezsim magyarországi helytartóit.

Panyi Szabolcs - Korábbi felvétel

Már lehet pályázni a tankerületi igazgatói pozíciókra

A leendő vezetőktől elvárják, hogy jogszerűen, szakszerűen, hatékonyan, eredményesen vezessék a tankerületi központokat. 

Radnai Márk új víziót adna a Tisza Szigeteknek

Szerinte a Tisza Szigetek országos találkozója azért nem nyilvános, mert egy saját hangvételű eseményt akartak tartani. Amúgy simán részt venne a két fideszes politikus, Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya társadalmi kezdeményezésében, ha azt nyilvánossá teszik.

Megvan a három személy, aki a közmédia tulajdonosi testületében a szakmai szempontokat képviselheti

Tizenegy jelölt meghallgatása után a Közszolgálati Tanács végül Bayer Juditot, Sükösd Miklóst és Kollár Árpádot javasolta az újonnan megalakuló Független Közmédia Testületbe – tudta meg a Népszava.

Ilyet sem láttunk még – Magyarországon mérték az egyik legkisebb inflációt

Júliusban az egész Európai Unióban Magyarországon mérték a harmadik-negyedik legalacsonyabb szintű áremelkedést, a magyar indexet csak a svédországi és a csehországi előzte meg.

Hivatalba lépett Baka András köztársasági elnök

Az új államfőt Magyar Péter miniszterelnök köszöntötte, míg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke, aki keddig gyakorolta a köztársasági elnöki jogköröket, elbúcsúzott a Sándor-palotától.

Ukrajna felvetetné az EU szankciós listájára az orosz Roszatomot, a Paks 2 fővállalkozóját

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nukleáris biztonsági kockázatok között említette a magyar atomerőmű bővítését.

Dokumentumfilm készül, moziban is átélhetjük Orbán Viktor bukását

Egy éven belül elkészülhet az a volt miniszterelnökről szóló dokumentumfilm, amelynek önmagában már a tervét is a legígéretesebb projekt díjjal jutalmazták a Szarajevói Filmfesztiválon.

Korábbi felvétel

Mindennapok fotográfiája – Budapesten nyílik meg jövőre a világ első, hétköznapi fotókat bemutató központja

A mindennapi fotográfiát fogja bemutatni jövőre a világ első, ilyen tematikájú központja a Margit körúton közel hatszáz négyzetméteren. Az új intézményről Szilágyi Róza Teklával, az Eidolon Centre for Everyday Photography (Eidolon – A Mindennapi Fotográfia Központja) igazgatójával és társalapítójával beszélgettünk.

Szilágyi Róza Tekla: "Képanyagokat szívesen fogadunk, de nem közösségi kiállítóteret igyekszünk létrehozni, hanem egy izgalmas, de mégis fókuszált és koncepció mentén működő intézményt, amely kiállítási programjának jelentős része nemzetközi együttműködés

Napfogyatkozás lesz ma, védőszemüveg viszont már nincs

Több helyen is érdeklődtünk az optikai szaküzleteknél és nagy élelmiszerláncoknál illetve nagy online forgalmazóknál a mai napfogyatkozáshoz feltétlenül szükséges speciális védőszemüveg felől, de biztató választ sehol nem kaptunk. Pedig ma 19:22 perctől hazánkban is megkezdődik a napfogyatkozás, aminek csúcspontja 19:56 perckor következik be. És ne nézzünk a napba szabad szemmel, mert vakságot is okozhat – figyelmeztetnek a szakértők.

A fehér tető lehetne a legolcsóbb klímaberendezés, amely számos előnye mellett milliárdokkal mérsékelheti az energiafogyasztást

A fehér, nagy fényvisszaverő képességű tetők nyáron érezhetően csökkenthetik az épületek felmelegedését és a légkondicionálás energiaigényét, így nemcsak a háztartások rezsijét, hanem a villamosenergia-rendszer nyári csúcsterhelését is mérsékelhetik. Bár Magyarországon a téli fűtési többletigényt is figyelembe kell venni, a kutatások szerint a klímaváltozással egyre forróbbá váló nyarak miatt a hűvös tetők, a „cool roof” megoldásnak egyre nagyobb lehet a jelentősége.

Vidéki prókátor: Baka Andrásnál jobb államfőt most nem is találhattak volna

Baka András jelölése is hitelesíti a Tisza választási ígéreteit a Vidéki prókátor néven ismertté vált ügyvéd, Fülöp Botond szerint, aki a Népszavának adott interjújában azt is elmondta: neki kezdettől fogva ő volt az első számú jelöltje. Az új alkotmány elkészítésében szívesen vállalna szerepet, azon pedig csodálkozna, ha a kegyelmi üggyel kapcsolatban még bármilyen lényeges új információt megtudnánk. Eleve csodaként él meg mindent, ami a botrány kitörése óta történt. Interjú. 

Fülöp Botond

PDSZ: Nem lehet gyermekközpontú oktatást létrehozni túlterhelt pedagógusokkal

A szakszervezet szerint a kormánynak előbb az anyagi, tárgyi, személyi és munkaszervezési feltételeket kellene biztosítania ahhoz, hogy megvalósulhasson az oktatási tárca nemrég kiadott javaslatcsomagja.

Az oktatási tárca csökkentené a diákoknak adható házi feladat mennyiségét is

Süddeutsche Zeitung: A magyarok összefogása segített elkerülni az energiaválságot

A patinás német lap szerint a rendkívüli hőség és a Duna alacsony vízállása miatt Magyarország csak lakossági és ipari takarékossággal kerülte el a súlyosabb energiaellátási zavart, s az újság úgy látja, a krízis egyszerre mutatta meg a társadalmi összefogás erejét és az energiarendszer sérülékenységét.

A magyaroknak az orosz–ukrán háborúról is csak a történelmi sérelmek jutnak az eszükbe, sokan nem is tartják egyértelmű áldozatnak Ukrajnát

A magyar közösségi médiában kommentelők számára az orosz–ukrán háború nem egyértelmű jók és rosszak történeteként jelent meg. A vitákban a jelen konfliktusa összekapcsolódott a múlt sérelmeivel, a kisebbségi kérdésekkel és azzal, hogyan látják Magyarország helyét Európában. Két kutató három éven át több mint 190 ezer Facebook-hozzászólást olvasott el.

Már Tokaj szőlővesszeit is megtámadta az amerikai kabóca, bürokrácia és szakemberhiány is nehezíti a védekezést

Magyarországon a szőlő aranyszínű sárgasága és annak fő terjesztője, az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés elengedhetetlen, mivel a kártevő és a betegség mostanra az ország szinte egész területén, 18 megyében és 21 borvidéken igazoltan ott van. A fertőzés jelenleg Zalában és Veszprémben a legsúlyosabb, de már a tokaji borvidéken is megjelent. 

A fertőzés akár teljes termésveszteséget okozhat

A női csapat arany-, Guzi Blanka bronzérmet szerzett az isztambuli öttusa Eb-n

Aranyérmet nyert a Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita összeállítású magyar csapat az isztambuli öttusa Európa-bajnokság női versenyében. Egyéniben Guzi harmadik, Bauer negyedik, Erdős 12. lett.

Szombaton arról is dönthet a Tisza-frakció, mikor tesz esküt az új köztársasági elnök

Több forgatókönyv is van arra, hogy az eskütételre és a beiktatási ceremóniára mikor kerüljön sor.

Magyar Péter megtanulta a leckét, nem árulta el, kik közül választ államfőjelöltet szombaton a parlamenti Tisza-frakció

A miniszterelnök szerint a nevekben nincs meglepetés, aki figyelte az utóbbi napokat, nagyjából tudja, mi a helyzet. 

Vitézy Dávid: Ősszel indulhat a személyszállítás a Budapest-Belgrád vasútvonalon

A közlekedési és beruházási miniszter Aleksandra Sofronijević szerb közlekedési miniszterrel, valamint a két ország vasúti, rendészeti és hatósági szakembereivel egyeztetett.

41,8 Celsius-fok az új országos napi melegrekord

Kékestetőn pedig még soha nem mértek ilyen magas hőmérsékletet: csütörtök délután 32,1 Celsius-fokot mutatott a hőmérő a legmelegebb percekben. 

Kiszárad a Duna és a Rajna, lassabb lesz a gazdasági növekedés

Európa főbb folyói kiszáradtak, emiatt a logisztika leáll, sőt, mint nálunk, az energiaárak is jelentősen megnőnek. A régió majd minden gazdasága az idén alacsonyabb növekedés elé néz, és idehaza is cudar a helyzet. 

Egy könnyű rakományt szállító konténerszállító hajó halad el Észak-Rajna-Vesztfália fővárosa mellett a Rajna-kanyarban apálykor, 2026. augusztus 5-én
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang