MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé

Az utószezoni menetrend összeállításánál figyelembe vették azt, hogy a fürdőzők helyét ilyenkor egyre inkább a kirándulók és a kerékpárosok veszik át.

Ötből három kocsi használhatatlan volt az InterCityn, több utasnak állnia kellett

Menet közben sikerült egy működő kocsit szerezni a három működésképtelen helyére.

A sínen hagytak egy autót, kis híján vasúti tragédia történt Nagytéténynél

Valaki felhajtott autójával a sínre, aztán otthagyta a járművet.

Az Orbán-kormánynak van ötlete, mire költsön el még 50 ezer milliárd forintot, aminek csak két kis akadálya lehet, a pénzhiány és a kormányváltás

A kabinet mintegy 50 ezer milliárd forintot költene beruházásokra 2025 és 2035 között. A terveket játszi könnyedséggel boríthatja a költségvetés pénzhiánya és egy kormányváltás is.

A sorozatos késések miatt kirúgták a német vasút vezetőjét

Richard Lutz 2017 óta vezette a Deutsche Bahnt, szerződése eredetileg 2027-ig szólt.

Richard Lutz

Leállt a vasúti közlekedés a Balaton északi partján, Magyar Péter bedobta magát

A Tisza Párt elnöke szerint „több százezer honfitársunk utazik embertelen körülmények között, teljes bizonytalanságban” minden nap. 

Képünk illusztráció

Egy időre leállította a vasúti közlekedést a katasztrófavédelem Komáromnál

Füstöt észleltek egy Szlovákia felől érkezett tehervonat két tartálykocsijánál.

Zakatol a …?

Hosszú menetelés

Órákra Szombathelyen ragadtak az utasok, mert nem volt elég vonatpótló busz

Fél óra a tűző napon, aztán még másfél a váróteremben.

Avartűz lassította a vonatközlekedést vasárnap délután Sárkeresztúrnál

Nagy területen ég a vegetáció.

Képünk illusztráció

Búcsú a MÁV-tól, éljen a vasút!

Elhaladt a vonat, kigyulladt az avar Tiszabezdéd és Eperjeske között

A tűz a vasúti talpfákra is átterjedt.

Képünk illusztráció

Vitézy Dávid: Akár a Budapest GO-n is követni lehetne a MÁV vonatait, már ha kiadnák nekik az adatokat

Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató korábbi bejelentése alapján erre akár még lehet is esély.

Kábellopás okozott káoszt a spanyol vasúti közlekedésben, a miniszter szabotázsakciónak nevezte a történteket

Utasok ezrei töltötték vasúti kocsikban az éjszakát.

Illusztráció

A Gubacsi vasúti híd felújítása helyett új dunai átkelőt építenek Csepel és Pesterzsébet között

A Lázár János vezette építési és közlekedés tárca végre kiírta a közbeszerzési pályázatot. Két éve még 44 milliárd forintra taksálták a beruházást, most az ajánlott ár lesz a legfőbb szempont abban, ki nyerheti el a munkát.

A Gubacsi híd 2020. december 31-én

Túlment a vonat a kijelölt helyen Fótnál, pótlóbuszokat helyeztek üzembe

Járatkimaradások is voltak.

Képünk illusztráció

A felsővezeték karbantartása miatt jövő szombatig változik a vasúti menetrend a győri fővonalon

A győri fővonalon veszélyes fák kivágását, bokrok gyérítését, valamint a felsővezetékrendszer tervezett időszakos karbantartását végzi a MÁV.

Képünk illusztráció.

Fél évig szünetel a vasúti közlekedés Veszprém és Ajka között

A MÁV haváriahelyzetet hirdetett, mert az elmúlt napok esőzései nyomán a pályaállapot romlása felgyorsult. Vitézy Dávid szerint a vonalon a szükséges vízelvezetési munkákat a Lázár János vezette közlekedési tárca utasítására mondták le, költségcsökkentésre hivatkozva. 

Sokasodnak a közlekedésért felelős Lázár János gondjai

Vitézy Dávid: Vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő törvénymódosítást nyújtott be Lázár János

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a parlamenti képviselőket arra kéri, mondjanak nemet a javaslatra.

Helyreállították a leszakadt felsővezetéket a kelenföldi állomáson, de azért akadnak gondok a vonatközlekedésben

Többek között meghibásodott mozdonyok okoztak káoszt szombat reggel a MÁV-nál.

Illusztráció

Ez a hét is vasúti káosszal kezdődik, elhúzódott a váltókarbantartás a Nyugati pályaudvaron

Metrózásra biztatja az utasokat a cég.

A MÁV haváriaközpontot hoz létre a leállások miatt, átalakítják a pótlóbuszok rendszerét is

Az állami vasúttársaság azt ígérte, hogy teljesen megújítja azt, ahogyan a rendkívüli forgalmi helyzeteket kezeli.

Képünk illusztráció.

Megszólalt a MÁV-vezér a hétfői kisiklásról, senki nem sérült meg, a mozdonyvezető észlelte a pályahibát, ennek megfelelően cselekedett

Hegyi Zsolt közölte, érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, a két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz.

Megint kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvaron

Ez okozhatja a MÁV által bejelentett zavarokat a pályaudvar működésében.

MÁV-vezér a HÉV-ről: járműhiány van, döntés nincs, megoldás lesz

Az, hogy a flotta elöregedett, nem két napja derült ki – szögezte le Hegyi Zsolt. A vasúti késésekről közölte, ezekben az is szerepet játszik, hogy sok esetben tovább tart az utasok fel- és leszállása.

Hegyi Zsolt

Ismét fogad vonatokat Ausztria

Késések azonban még előfordulhatnak.

Képünk illusztráció.

Nem csak a menetidő lett hosszabb, egy rendszerhiba miatt megduplázódott a helyjegy ára a szerencsi vonat első osztályán

Két külön vonattal megy, nem?” – hangzott a válasz a felháborodott utas panaszára.

Illusztráció

Az áradások miatt korlátozzák a vasúti forgalmat Csehországban, emiatt Budapest és Berlin között is megszakadt a közlekedés

Az utasok számára nincs alternatív csatlakozás, így legfeljebb Breclav vasútállomásra juthatnak el.

Leállítják a vasúti közlekedést, nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról

​Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul.

„Nem Ausztriát hagytuk le, hanem Romániát” – Vitézy Dávid közölte, itt az újabb negatív rekord, augusztusban csak az InterCityk 32,8 százaléka volt pontos

Néhány év alatt 70 százalék fölötti értékekről zuhant a pontosság 32,8 százalékra. A volt főpolgármester-jelölt leszögezte, mindez a Lázár János által hozott hibás döntések sorozatának köszönhető.

Az egykori fideszes államtitkár is elindul a főpolgármesteri posztért
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang