Kiszelly Zoltán csodálattal adózott a Kínai Kommunista Párt múzeumának Pekingben

A Századvég politikai elemzési igazgatóját a Kínai Társadalomtudományi Akadémia hívta meg, ő pedig elismerően beszélt Rákosi Mátyás 1949-es lépéséről, hogy Magyarország az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot.

Kiszelly Zoltán 2024. december 12-én Budapesten nyilatkozott úti tapasztalatairól a kínai Xinhua hírügynökségnek

János, a titkár

A 111 éve született Kádár János portréja. Az István, a király rockopera a személye melletti kiállás volt?

„Ismerős” – írta Fluor Tomi egy Rákosi-beszédhez, amely valahogy pont úgy hangzik, mint egy Orbán-beszéd

Dollár, béketábor és mi szem-szájnak ingere.

Köves József: Vasárnapi iskola

Nem az, amelyikbe Tom Sawyer is járt. Nem is amerikai. Magyar. 1952-ben.

N. Kósa Judit: Rákosi elvtárs ajándéka

Lakner Zoltán szerint Orbán gondolata Rákositól származik, Havasi állítja, a miniszterelnök a Bibliát idézte

Egyik kézben szerszám, másikban kard?

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Egy bőröndnyi élet - Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai

Ungváry Krisztián – Meruk József: Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai – Egy sztálinista diktátor börtönben, jólétben és száműzetésben

Zsdanov titka: a szocreál

Nem holmi művészeti stílus, mint a kritikai realizmus, a naturalizmus, vagy mondjuk, a dadaizmus, hanem módszer.

Felekiné Gáspár Anni: Füttyös kalauz

Fidesz: Aki nincs velünk, az Sorossal van

Ha az ellenzéki pártok nem szavazzák meg a Stop Sorost, az annak a jele, hogy Soros zsoldjában állnak - világosodott meg a Fidesz szóvivője.

A Stop Soros! hatására az ellenzékből is ellenség lesz Fotó: Tóth Gergő

Ujhelyi: Orbán szája mozog, de Rákosi beszél belőle

FOTÓ: Népszava

Rákosi Mátyás nyomában

Rákosi elvtárs anyakocái

Népszava anno: Rákosi Mátyás halála

Kordokumentum: Amikor a volt pártfőtitkár halálhíre már csak a Szombati mozaikban kapott helyet

Egyesült erővel

Népszava, 1947. november 1.

Múltismétlés és önsorsontás

Rákosi Mátyás szelleme kísért

Valóban furcsa párhuzamok

Szeretett Rákosi elvtárs!

Népszava, 1951. július 29.

Leckék és tanulságok a történelemből

A 20. század második fele a szemtanúk szemszögéből. Így is összegezhetjük annak a két könyvnek a mondandóját, amelyek nemrég jelentek meg. A szerzők elborzasztó és nevetséges, izgalmas és jellemző történeteket mesélnek saját tapasztalataik alapján. És kétségkívül érdemes felidézni a történelmet és az eseményeket, már csak azért is, hogy soha ne ismétlődhessenek meg.

Kulcsár István kötetének borítóját az Atlantic Press vezetője, Bokor Pál tervezte.

Rákosi Mátyásék rendes bíróság elé kerülnek

"Nem akartunk azonnal kommunista, uralmat, ez csak a későbbi cél volt" - Így úszta meg Rákosi a statáriális bíráskodást. Tudósítás a perről

Kriza Ákos és a Rákosi portré - Magára vette?

Kriza összetévesztette magát Rákosival - írja az eszon.hu. Történt ugyanis, hogy az MSZP-DK-Együtt által kiadott Miskolci Valóság című lapban megjelent egy plakát a szokásos fideszes attribútumokkal, a kép helyén pedig egy közismert Rákosi Mátyás fotóval. Ám - mint a portál is leszögezi -  azt senki sem állította, hogy a miskolci fideszes polgármester szerepel a montázs-plakáton, a polgármester mégis magára vette.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere/Facebook

A bolsevistákat átszállították a fogházba

MSZP: A Rákosi-kor óta nem volt ilyen mértékű jövedelemátcsoportosítás

Az MSZP szerint a második világháború óta most a legnagyobb a szegénység Magyarországon, a kormányváltás utáni jövedelemátcsoportosításra pedig a Rákosi-kor óta nem volt példa.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang