Nem kapta meg kölcsönbe az önkormányzati láncfűrészt egy közmunkás, ezért betört, hogy elvigye

Amikor lebukott, eldugta egy bokorban és csak a polgármester kérésére adta vissza. 

Bajban a régi közmunkások

Félezren érik el július második felében a tíz éves határt, ameddig közfoglalkoztatottként dolgozhat valaki. Most úgy tűnik, az állam elengedi a kezüket.

Roham indult a közmunkáért: a létszámkerethez viszont eddig nem nyúlt a kormány

Van olyan település, ahol a járvány kitörése óta 30 százalékkal nőtt a jelentkezők száma.

Tovább csökken a közmunkások száma, pedig sok helyen ez az egyetlen megélhetési forrás

Termelő programok is veszélybe kerültek a polgármesterek szerint.

Konok könyv egy másik Magyarországról

Reflexek

„Munkaerő-tartaléknak” látja a nőket a nyugdíjasokat Varga Mihály

Gazdaságvédelmi programot ígért a pénzügyminiszter: hogy ez pontosan mit jelent, még nem derült ki, de Varga teljesen tárgyiasítva, erőforrásként beszélt a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegekről -nőkről, közmunkásokról, munkanélküliekről.

Állami kudarc: aki közmunkás volt, jó eséllyel az is marad

Az állami apparátus 100-ból 89 közmunkást nem tudott piaci álláshoz juttatni – derült ki egy lapunk birtokába került belügyi felmérésből. Az érintettek többsége beleragadt a helyzetébe, és bármiféle jövedelem nélkül marad, ha közmunka sem jut.

Vérhányás, plázaálom, nyomorharc

Ahol az emberek 90 százaléka közmunkából él, ott próbál segíteni a SZIA InDaHouse program - a zömmel roma gyerekek felzárkóztató projektet a mélyszegénységben élők "felső tíz százaléka" veszi észre, azok akiket nem szívott be végleg a nyomor, és a gyereküknek még mindig jobb jövőt látnak.

Fotó: Draskovics Ádám

Megélhetésről egy szót sem szólt a miniszterelnök

Ha szavuk nincs is, szavazatuk van, így az Orbán-kormány a közmunkásoknak gazsulál: Lázár sértéseit maga a miniszterelnök próbálja kompenzálni.

Fotó: Népszava

Közmunkás gyűjtött aláírást a fideszes jelöltnek

A közmunkás megtette...

Fotó: Molnár Ádám

Vízcseppért vegzálják a közmunkást

Munkavédelmi eljárást indított a Tolna Megyei Kormányhivatal egy közmunkásként dolgozó dombóvári nő ellen, mert a szükséges védőfelszerelés nélkül mosott meg két virágosládát.

"Ez itt az én hazám..." - YuMi, a kétkarú robot

MTI FOTÓ: Illyés Tibor

Közmunkással javíttatta az autóját a polgármester

Jogerősen 180 ezer forint pénzbírságra ítélte pénteken a Szegedi Törvényszék a pitvarosi polgármestert magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A bíróság szerint a vádlott közmunkással javíttatta az autóját.

Végre ehetnek Rakacán a közmunkások

A szokottnál később, de megkapták Rakacán bérüket a közmunkások, így több napos éhezés után be tudtak vásárolni. Az, hogy mi volt a késlekedés oka, illetve hogy egyáltalán késésnek lehet-e nevezni az 5-ei kifizetést, még nem világos. A település polgármestere szerint a Magyar Államkincstár nem utalt időben, a kincstár ezt visszautasította, és jelezték, a közmunkásoknak 10-éig kell fizetni, azaz bőven benne voltak a határidőben. Ám az emberek legkésőbb elsején meg szokták kapni a pénzt, legutóbb december 29-én kaptak fizetést, a nyolc órában dolgozók nettó 50 ezer forintot.

Sok közmunkásnak már kenyérre sem volt pénze a Borsod megyei településen FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Közmunkásoknak is segít a NAV az adóbevallásban

Felkérhetik személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésére a NAV-ot a közfoglalkoztatottak is, ha tavaly csak munkaviszonyból származó keresetük volt.

Szavazásra is felhasználják a közmunkásokat

Egyre inkább úgy tűnik, a közmunkások a kormány "jolly jokerei", akik nemcsak a statisztikai adatok kozmetikázására jók, hanem a "támogatott" iskolaigazgató-jelölt kinevezésére is bevethetők. A jászapáti iskolában múlt héten kezdte meg a munkát 16 közmunkás.Többen pénteken írták alá a szerződést, és máris szavazniuk kellett az igazgatóválasztáson - számolt be lapunknak Borics László. 

Árváktól is vonják a temetési pénzt

Miután a Pintér Sándor vezette belügyi tárca erre nem volt hajlandó, a Közmunkás Szakszervezet jelentette be, hogy saját halottainak tekinti azokat a közmunkás nőket, akiket ároktakarítás közben gázoltak halálra a napokban Karcag közelében. 

Rendőrök tanítják a közmunkásoknak, mit kell tudni a konyháról és a vécépapírról

A WC nélkülözhetetlen tartozéka a WC-papírtartó a papírral együtt, a megtakarított pénzt bankszámlán, értékpapírban vagy kincstárjegy formájában kell tárolni. Egyebek mellett ez szerepel abban a rendőrségi tananyagban, amelyet a napokban tettek ki a testület internetes oldalára, és amely a közmunkások képzését bővítené. Ezúttal a borsodi rendőrök írtak életvezetési tanácsokat. Miközben megmagyarázzák például azt, hogy mire való a konyha, továbbá az epidemiológia, azaz a betegségek terjedésének rejtelmeibe is bevezetik a tanulókat, "megdöbbentő" példaként említik, hogy a magyarok 73 százalékának nincs megtakarítása.

Életvezetési tanácsokkal igazítanák el a szegénységben élő közmunkásokat FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Mesterházy: szegények millióit hagyta magára az Orbán-kormány

Az MSZP elnöke szerint az Orbán-kormány több millió embert hagyott magára szegénységben. Mesterházy Attila a szocialista választmány idei utolsó ülése előtt arról beszélt újságíróknak: társadalompolitikai változásra van szükség. Azt mondta, az MSZP politikája valóban arról szól, hogy senkit sem hagynak az út szélén, ehhez azonban tavasszal le kell váltani a kormányt.

Fotó: Vajda József

Eltapsolt munkáspénz

Az Európai Bizottság csalás elleni hivatalához fordult a hátrányos helyzetű társégben élők foglalkoztatásáért létrejött Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége. A szövetséghez tartozó szövetkezetek ugyanis hiába jelentkeztek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett, összesen 8 milliárd forintra kiírt uniós pályázatra, az eredményt hónapok óta nem ismertetik velük. A szövetkezetek így már biztosan kevesebb pénzt kapnak, hiszen a támogatás az aktív hónapok után jár. Ha pedig év végéig nem hirdetnek eredményt és nem írják alá a szerződést, elvész az uniós pénz.

A béremelésnél is átverték a közmunkásokat, hiszen ellátásuk egyre jobban távolodik a minimálbértől FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Íme az igazság: Ennyi pénzt adnak csak Orbánék emberek százezreinek

A kormány csak az infláció mértékének megfelelően emeli jövőre a közmunkások bérét, miközben egyre több ember dolgozik valamilyen közfoglalkoztatási program keretében. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy mennyit keresnek a statisztikák szerint a közmunkások. Az egymásnak ellentmondó adatok alapján nehéz erre a kérdésre válaszolni, még a KSH adatai is sem mutatják az igazi számokat. De úgy tűnik: az átlag bruttó 73 ezer forint.

Fotó: Vajda József

Kövérségből is vizsgáztatnak

Egyebek mellett az alkoholizmust, az elhízást és az anorexiát kell képről felismerniük a téli közmunkaprogramhoz kapcsolódó képzés zárótesztjében a közmunkásoknak. Akinek ez nem sikerül, megbukik. Miközben a kormány az óvodás szintű feladatok oktatására 24 milliárd forintot költ, a Szociális Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke petíciót ír. A júniusi pályázatokat ugyanis még mindig nem bírálta el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Mivel a szövetkezetek nem jutnak hozzá a pénzhez, a hátrányos helyzetű emberek nem tudják elkezdeni a munkát.

Illusztráció: THINKSTOCK

Legyél tisztítás-technológiai szakember…

Módosíthatják a katasztrófavédelmi törvényt

A képviselők egyebek mellett a tavaly év elején hatályba lépett katasztrófavédelmi törvény módosításáról is tárgyalhatnak az Országgyűlés mai ülésén.

Bajai választás - Nyakó: megfélemlítik a közmunkásokat a városban

Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke szerint a vasárnapi bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás előtt a helyi közmunkások különböző atrocitásoknak és megfélemlítéseknek vannak kitéve.

Fotó: K2 Press
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang