A fiúk nem sírnak

„Lázár Jánosnak arra a két kérdésre kell felelnie, hogy ki írta a cikket és ki adta a megrendelést rá”

Hódmezővásárhelyen tüntettek az építési és közlekedési miniszter ellen, a néhai rendőrkapitány, Szabó Zsolt emlékére.

Megszólalt a Belügyminisztérium a lejárató cikk után öngyilkosságot elkövető hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyében

A tárca közlése szerint Pintér Sándor belügyminiszter kegyelettel őrzi Szabó Zsolt alezredes emlékét, „a magára maradt családot” pedig minden eszközzel támogatja. 

Védtelenek

BEUGRÓ

Márki-Zay Péter: Hódmezővásárhelyen teljesen köztudott, hogy ki az a gazember, ki az a bosszúálló, sötét bűnöző, aki ilyen aljasságokra képes

Gyertyagyújtással emlékeztek Szabó Zsolt rendőrkapitányra Hódmezővásárhelyen.

Nem indít eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány halála ügyében

A rendőrség egyelőre nem válaszolt arra, hogy vizsgálja-e a haláleset körülményeit.

Rétvári Bence: Egy tragédia kapcsán a kegyeletet, emberi méltóságot és a gyászt kell mindenkinek szem előtt tartania, és nem a politika részévé tenni azt

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, visszataszító, hogy egyesek politikai hasznot akarnak húzni egy személyes tragédiából.

Lázár János: Ez az a vérvörös határvonal, aminek az átlépését még a Lázár-mániás hódmezővásárhelyi polgármesterről sem feltételeztem

„Aki veszi a bátorságot, hogy egy öngyilkosságról megfellebezhetetlen ítéletet mondjon, ráadásul valakit bűnbakként is megnevezzen és ellene lincshangulatot keltsen, az gazember” – közölte az építési és közlekedési miniszter.

A Promenád24 közölte, a tragédiát követően a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányról szóló korábbi cikküket kizárólag kegyeleti okból törölték

A lap kiemelte, megrendülten értesült Szabó Zsolt rendőr alezredes, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetőjének tragikus haláláról.

Magyar Péter: Tegnap Hódmezővásárhelyen kiderült, a propaganda uszítása és a korrupt hatalom megtartása érdekében folytatott gyűlöletpolitika emberéletekbe kerülhet

„Ma gyászolunk. De holnaptól feltesszük a kérdéseket: ki viseli a felelősséget azért, hogy Magyarországon a lejáratás emberéleteket sodor el?” – írja a Tisza Párt elnöke.

Márki-Zay Péter: Önkezével vetett véget életének Hódmezővásárhely rendőrkapitánya

A város polgármestere közölte, saját halottjuknak tekintik Szabó Zsolt rendőr alezredest.

Újra benyújtja pályázatát Hódmezővásárhely a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra

Márki-Zay Péter polgármester közölte szerint az önkormányzatuk célja változatlan: biztosítani szeretnék, hogy a kastély ne kerüljön Fidesz- és oligarchakörök kezeibe, maradjon köztulajdonban.

Szaglik a város: a bűz nyomába eredtünk Hódmezővásárhelyen

A napsütés elől árnyékba megyünk, sötét ellen lámpát kapcsolunk, eszünk, ha megéhezünk, leülünk, ha elfáradunk. Azaz könnyű megtalálni a megoldást, ha valami kényelmetlenül érint minket, ha szabadulni akarunk egy kellemetlen helyzetből. Nem ilyen egyszerű azonban a szagokkal. Beszivárog a réseken, utánunk kúszik az ajtó alatt, nincs menekvés, várni kell, míg oszlik. Hódmezővásárhely lakói kénytelenek együtt élni ezzel a helyzettel. Meg azzal, hogy ebben a városban – talán még annál is jobban, mint máshol – mindenből, még a büdösből is politika lesz.

Lázár Jánosnak és Mészáros Lőrincnek is odaszólt Geszti Péter a hódmezővásárhelyi koncerten

Beszállt a NER és a zenészvilág közötti üzengetésbe.

Korábbi felvétel

Alkotmányjogi panaszt nyújt be Márki-Zay Péter a Versenyképes Járások Program miatt

Hódmezővásárhelynek egy fillér sem jutott a programból, miközben a járáshoz tartozó három kisebb, fideszes polgármester által vezetett település annak ellenére kapott 500 millió forintos támogatást, hogy a rendeletben megfogalmazottakkal ellentétes célokra pályáztak.

Hatalmas tűz pusztít Lázár János kastélyának közelében

Egy drónt is bevetettek, hogy felderítsék, mekkora területen lángol a terület. 

Képünk illusztráció

Évtizedek óta nem látott festmény tűnhetett fel a „luxizást” kifogásoló Lázár János magángyűjteményében

Az építési és közlekedési miniszter jelezte, a vásárlások idejében érvényes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tett, és jó ideje nem vásárolt képet.

Lázár János meggondolta magát, mégsem adja át Hódmezővásárhelynek a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt

Visszavonja döntését. 

A Fidesz arra kéri a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, hogy lépjen vissza a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonátvételétől

Márki-Zay Péter polgármester azt mondta, ha a Békés vármegyei önkormányzatok garanciát vállalnak arra, hogy a kastély nem kerül magánkézbe, a hódmezővásárhelyi önkormányzat kész visszalépni.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély

A hódmezővásárhelyi választási bizottság elkaszálta a helyi Fidesz népszavazását

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogszerzésével kapcsolatban akarták kiírni, a helyi népszavazásra hivatkozva az átadási eljárást Lázár János tárcája felfüggesztette.

A szabakígyósi  Wenckheim-kastély.

Lázár János minisztériuma felfüggesztené a szabadkígyósi kastély átadását, Márki-Zay Péter szerint a lépés jogellenes

Arra hivatkozni, hogy a helyi Fidesz által beadott népszavazási kezdeményezés bizonytalan helyzetet eredményez, nem állja meg a helyét – szögezte le a hódmezővásárhelyi polgármester.

A felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély átadása 2022. március 19-én

Késsel fenyegette az ellenőröket a tram-train egyik szerelvényén egy férfi Hódmezővásárhelyen

A járművezető segítségével lehetett csak feltartóztatni. 

A hódmezővásárhelyi tram-train - Korábbi felvétel

A Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely is nyert egy kastélyt Lázár János tárcájától

A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyra azért pályázott a megyei jogú város, hogy megakadályozza az újabb lopást. Egyébként Oroszlány fideszes vezetésű önkormányzata is a nyertesek között van.

A szabakígyósi  Wenckheim-kastély.

Lázár János beperelt egy hódmezővásárhelyi nyugdíjast, akinek 10 ezer forint eljárási költséget kell fizetnie

Komoly csorba eshetett a miniszter tekintélyén.

Nem akart iskolába menni a 14 éves fiú, ezért robbantással fenyegette meg az intézményt és három másikat is

A rendőrök azonosították, majd napokon belül őrizetbe is vették a diákot, aki hódmezővásárhelyi és szegedi iskolákba küldte el a fenyegető e-mailjeit. 

Márki-Zay Péter is Indiába utazik

Állítja, nem Orbán Viktor miatt.

Márki-Zay Péter beleállt a jogvitába Majkával a Bindzsisztán-süti ügyében, de a cukrászda inkább lekaparta az arcát és átnevezte az édességet

A rapper perrel fenyegetett.

Egy hódmezővásárhelyi cukrászda Bindzsisztán-szeletet dobott piacra, Majka jogi lépéseket tesz

Most épp Márki-Zay Péter igyekezett rácsatlakozni a témára, a rapper a poszt alatt jelezte, hogy ő ehhez nem járult hozzá.

Szünetel a gyermeksebészet Nyíregyházán

Más városokban sem zökkenőmentes az egészségügyi ellátás.

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház gyermekgyógyászati tömbje

Felnőttek játszótere

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang