A politikus szemében nincsenek civilek, mert csak az előre felállított kettősségekben képes gondolkodni: barát vagy ellenség. Vagyis aki nem rá szavaz, vagy őt támogatja, az máris ellenzéki, és így vele szemben minden megengedett. Ezt a kérlelhetetlen dichotómiát a Fidesz vezette be, és amint közelednek a választások, ez egyre könyörtelenebbé válik. Fájdalmasan mutatja ezt a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiája.
A karaktergyilkosság mára sajnos bevett eszközzé vált, ám eddig olyanokkal szemben vetették be, akik a nyilvánosságban mozognak, vagyis némiképp fel vannak vértezve a hasonló támadásokkal szemben, úgy-ahogy állják a méltatlan vádaskodást. Szabó Zsolt alezredes viszont minden ízében civil volt, egyetlen bűne, hogy engedélyezte (miért ne tette volna) a batidai kastély előtti jogszerű tüntetést, ami csípte Lázár János szemét. A többit már tudjuk. A helyi lap, a Promenad24 névtelen „újságírója” elvégezte a piszkos munkát, amely végül öngyilkosságba hajszolta a családapát.
Lázár persze azonnal ellentámadásba lendült azokkal szemben, akik az egyszerű következtetést levonták a cikk megjelenése és az öngyilkosság között: „Aki veszi a bátorságot, hogy egy öngyilkosságról megfellebbezhetetlen ítéletet mondjon, ráadásul valakit bűnbakként is megnevezzen és ellene lincshangulatot keltsen, az gazember.” Ebben az a legszebb, hogy az elkerülhetetlen felelősségre vonást keveri össze a bűnbakkeltéssel és a politizálással. Előbbiben sem ő, sem a lap nem jeleskedik: a cikk eltüntetésén túl (kell ennél szebb beismerés?) mindmáig senki nem mondott le, senki nem jelezte, hogy a lelkiismerete megszólalt.
Védtelenek vagyunk. Azt hiszem, ez a legnagyobb tanulsága az esetnek. Szabó Zsolt nem volt influenszer, sem megmondóember, nem volt a nyilvánosság alakítója, nem lépett be a politika terébe. Egyszerű ember volt egy kisvárosban, ahol minden pletyka, minden rágalom nagyobb visszhangot ver. Tudnia kellett ezt annak is, aki a „szennyest” parancsra kiteregette. Ha őt megtámadhatták mindenféle következmény nélkül, akkor senki, egyetlen hivatalnok, rendőr, orvos, adóellenőr sincs biztonságban, mert pusztán azzal, hogy végzi a munkáját, célkeresztbe kerülhet. Egy civil számára ez nem csupán egy újabb támadás, amelyet leperget magáról, mint egy dörzsölt politikus – hanem az élete. Az dől össze pillanatok alatt.
Az ő története mindenkinél jobban példázza, hogy mire képes a politika, ha gátlástalanná válik. Ha már a látszat szintjén sem próbálja képviselni, de még csak megvédeni sem azokat, akik nem az ő hívei. Emlékszem, annak idején megmosolyogtam Antall Józsefet, aki lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánt lenni – de ő legalább komolyan gondolta. Ma eljutottunk szűk kétmillióig. Értük, a kemény magért kormányoznak ma Magyarországon. A többi felesleges, így leírható és felhasználható. A lovak elé vethető. Azt hiszem, a modern demokrácia történetének ez az egyik, ha nem a legfőbb bűne. És számomra ezt már semmi sem teheti jóvá. Szabó Zsolt után nem.