Még a Századvég szerint sem fog annyival nőni a gazdaság, mint ahogy azt a kormány várja

Nem várt helyről érkezett egy pesszimistább becslés. 

Még az eddiginél is nagyobb hiányt vár az Orbán-kormány

A kabinet váratlanul bő 500 milliárd forinttal megemelte az 2024-es hiánycélt, így a deficit magasabb lesz a tavalyinál is. A hiányemelés két dolgot jelenthet: az év végén az Orbán-kormány nagy költekezésbe kezd vagy elszámolási problémái vannak az Eurostattal. A kabinet hallgat.

Varga Mihály októberben közli majd, hogyan süllyed három százalék alá a költségvetési hiány

A pénzügyminiszter pozitív hitelminősítői véleményekre számít az őszi értékeléseknél.

Céltévesztés

Ezermilliárdos tervezési hiba csúszott a 2022-es büdzsébe

A kiadások végül a tervezettnél 6018 milliárd forinttal lettek magasabbak, a hiány pedig 1519 milliárddal lőtt túl a tervezetten. Persze mindez nem a parlament elé került anyagból derül ki.

Felpörgeti a hitelezést az MNB

Miközben a jegybank a második negyedre hét százalékos gazdasági visszaeséssel számol, az OTP Bank elemzési központja megerősítette, hogy a kormány 3,8 százalékos GDP-arányos deficitcéljával szemben a bruttó hazai termék 4-4,5 százalékára rúgó hiányt vár 2020-ra.

Kincstári optimizmus a PM-nél

A korábbi becsléseknél magasabb, 4,9 százalék lehet a magyar gazdaság növekedése 2019-ben – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) szombaton közzétett, a 2019-2023 közötti időszakra vonatkozó prognózisából.

A nagyobb bevétellel tartható a hiánycél

A magasabb áfabevételnek köszönhetően a költségvetés jobban áll, mint egy évvel ezelőtt. Az év első négy hónapjában 121,5 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya, ami 23 milliárd forinttal kevesebb, mint egy éve ilyenkor. Az április 76,6 milliárd forintos többletet hozott – közölte az NGM. 

Feléltük tartalékainkat

Új hivatkozási alapja támadt a kormánynak arra, hogy az államháztartási hiány augusztusi értéke miért lett magas: az uniós támogatások beérkezésének csúszása. Ennek ellenére a nemzetgazdasági tárca bízik abban, hogy az augusztusi 914,9 milliárd forintos halmozott hiány ellenére tartható lesz 2015-ben a 2,4 százalékos hiánycél.

A kormány a kincstáron keresztüli kötelező kiadások mellett jócskán osztogatott is FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

A kormány feloldotta a nyári zárolásokat

A kormány a 2014. évi hiánycél tartásához július közepén a tárcáknál több mint 39 milliárd forintot zárolt, ezt a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatában feloldotta.

Brüsszel az adósság miatt aggódik

Ismét Magyarországra látogattak az Európai Bizottság tisztviselői, hogy ellenőrizzék a gazdasági és pénzügyi fejleményeket. Az EU 2008 és 2010 folyamán nyújtott mentőcsomagot hazánknak, és az ennek feltételeként vállalt dolgainkat jönnek vissza időről-időre ellenőrizni. November 25–28. között immár hatodik és valószínűleg utolsó alkalommal tettek felügyeleti látogatást Magyarországon, hogy áttekintsék a friss gazdasági és pénzügyi fejleményeket, valamint szakpolitikai kezdeményezéseket - olvasható a Bizottság által kiadott közleményben.

Fotó: Thinkstock

Az államosítások ára

A kormány kénytelen megemelni 152 milliárd forinttal az állami cégvásárlások miatt a költségvetés kiadási oldalát - derül ki a Költségvetési Tanácsnak (KT) véleményezésre benyújtott tervezetből. Így a pénzforgalmi szemléletű hiány fél százalékponttal fog növekedni. Az idei költségvetés évközbeni módosítására számítani lehetett, mert a Fidesz egyes társaságoknál úgy hajtotta végre a visszaállamosítást, hogy annak nem volt meg a fedezete.

Az uniós biztosok mostanában engedékenyebbek Magyarországgal FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Kovács Árpád: rezeg a 3 százalékos hiánycél

A gazdaság növekszik, a bankszektorba áramlik a tőke, csökkenhet az infláció, gyorsulhat az export, ez pedig óvatos optimizmusra ad okot - mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy keddi szombathelyi gazdasági fórumon a Vas Népe tudósítása szerint.

Megszorítás nélkül nem tartható a hiánycél

Év végére - optimista forgatókönyv szerint - az euró árfolyama beállhat a 295 forintos szintre, és jövőre megállapodhat a 310 forintos sávban. Szántó András, az Equilor lakossági üzletágvezetője a cég csütörtöki tájékoztatóján azonban arra is figyelmeztetett, hogy idén a hazai fizetőeszköz hullámvasútra ülhet. Ha a Fidesz ismét kétharmados parlamenti többséghez jut, akkor a forint elszállhat és elképzelhető akár a 320 forintos euró árfolyam is, vagy akár még ennél is többet kell majd adni egy euróért. Ha csak egyszerű többséget szerez a jelenlegi kormánypárt, akkor nem kizárt, hogy a forint ismét a 290-300 forintos sávban mozog majd.

Idén is teljesülhet a hiánycél

Megerősítette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavait a tárca szerdai gyorsjelentése: 929,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a költségvetés a 2013-as évet.

Veszélyben a hiánycél

Elfogadta a jövő évi költségvetés sarokszámait a parlament: a bevételeket és a kiadásokat is növelték, megemelték a várható hiányt is. Az ellenzéki pártok szerint egyre valószínűtlenebb, hogy tartható lesz a 2,9 százalékos hiánycél.

A kormánypárti képviselők a decemberi zárószavazásig még sokat módosíthatnak a költségvetési törvényjavaslaton FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Több adóban is elmaradás van

Szeptember végére az államháztartási hiány 949 milliárd forintra, az eredetileg a teljes évre tervezett hiánynál is nagyobbra rúgott, derült ki az államháztartás központi alrendszeréről szóló jelentésből, amelyet hétfőn adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.

ÁSZ: A büdzsé bevételeinek majdnem fele nem megalapozott

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a 2014. évre tervezett 2 százalékos GDP-növekedés mellett tartható a jövő évi hiánycél, bár vannak kockázatok; a költségvetési tervezés minősége és az egyes előirányzatok megalapozottsága javult, az adóbefizetéseket megalapozó jogszabályi háttér azonban hiányos.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang