A tervezettnél rosszabb makrogazdasági pálya (alacsonyabb GDP-növekedés és magasabb infláció), valamint az új gazdaságpolitikai intézkedések miatt a kormány 5 százalékra emeli az idei és jövő évi költségvetési hiánycélt is – árulta el Nagy Márton egy háttérbeszélgetésen, számol be a Portfolio.
A nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint jövőre az 5 százalékos hiánycélt úgy tudja vállalni a kormány, hogy már most teljes egészében zárolja a 192 milliárd forintos általános tartalékot, a bankok és pénzügyi vállalkozások extraprofit-adójából származó költségvetési bevételt pedig megduplázná az eredeti elképzelésekhez képest. Vagyis az eddig tervezett 185 milliárd forint helyett 370 milliárd forintot szedne be 2026-ban banki extraprofitadóból – írja a lap.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ez egyelőre a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslata, a kormány erről még nem döntött, azonban részletezte, hogy milyen kulcsok és új szabályok mellett jönne ki a duplázódó banki teher. A beszélgetésből az is kiderült, hogy az érintett bankok és pénzügyi vállalkozások előzetesen nem tudtak erről az újabb minisztériumi adóemelési tervről.
Nagy Márton kifejtette azt a kormányzati szándékot is, hogy a jövő év elején a nyugdíjasok a 14. havi nyugdíj egy heti részletét kaphatják kézhez.
A miniszter elmondása szerint három éven át (2024-2025-2026) stagnálni fog a GDP-arányos deficit, és az államadósság is (73,5 százalékon). Jövőre ez azt is jelenti, hogy a pénzforgalmi hiány 1227 milliárd forinttal 5445 milliárd forintra emelkedik az eredeti tervekhez képest és ezt az extra finanszírozási igényt várhatóan 2026 elején devizakötvény-kibocsátással fedezi a kormány.
Az utolsó két hónapban 1100 milliárd forinttal nőhet az államháztartási hiányEgészen 2028-ig elhúzódik az inflációs válság, és a valódi gazdasági kilábalásra is várni kell még
