Magához tért a forint, 400 alatt az euró

Az elmúlt egy hét gyengélkedése után kedden erősödött a forint, újra a 400-as lélektani határ alatt az euró.

Jött a fordulat, tovább erősödhet a forint

Idén az elemzők is a magyar fizetőeszköz folytatódó erősödésére számítanak.

Ma 394 környékére is izmosodott a forint

Ez hónapok óta nem látott erősödést jelent.

CIB Bank: 23-24 százalék között fog tetőzni az infláció, és jövő év közepéig 20 százalék felett marad

Tudomásul kell venni a döntéshozóknak, hogy a piacok nem tolerálják sem a monetáris, sem a fiskális politika eltévelyedéseit.

Itt a fordulat, az MNB most már örülne az erősebb forintnak

Nincs alternatívája az infláció elleni küzdelemnek, ehhez a monetáris politika minden eszközét fel kell használni – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős alelnöke

120 forinttal drágább most egy euró, mint volt 2010-ben

Brutális kamatemelést jelentettek be Matolcsyék

Az alapkamat 13 százalékon tartása mellett 18 százalékra emelte egynapos kamatát az MNB – jelentette be Virág Barnabás, az MNB alelnöke.

Kisebb csoda történt: többlet az államháztartásban, erősödik a forint

Júniusban 255 milliárd forint többlet keletkezett az államháztartásban, így a hiány már „csak” 2636 milliárd forint.

Drágább lesz a külföldi nyaralás, mint bármikor

Látványosan erősödött az elmúlt napokban a forint az euróval szemben, de ez még így is nagyon messze van a 2020 előtti árfolyamszintektől. A magyaroknak egyébként sincs sok pénze nyaralni.

Éppen, hogy csak megbotlott a magyar gazdaság

Éves szinten az első negyedben 2,3 százalékkal csökkent a GDP, ám ennél most fontosabb, hogy az előző negyedévhez képest jelentős mértékben, 1,9 százalékkal nőtt a bruttó nemzeti jövedelem. A fő tanulság az, hogy a gazdaság magától is növekszik, semmi szükség nincs, sőt kifejezetten a káros a kormány pénzszóró politikája.

Erősödött a forint a kedvező makroadatokra

Erősödött a forint pénteken a várakozáson felüli magyar makrogazdasági mutatók közzétételét követően. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben egyaránt 0,3 százalékkal erősödött, a dollárral szemben viszont árfolyama alig változott.

Árnyalatnyi erősödéssel kezdett ma a forint

Erősödött csütörtök reggelre a forint árfolyama szerda estéhez képest a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang