Jelentősen erősödött a forint, egyes vélemények szerint már túlságosan is: egy évvel ezelőtt az euró még 400 forint körül volt, e sorok írásakor 357 forint az euró ára, ami egy év alatt bő 11, január óta pedig 7,2 százalékos forinterősödést jelent. Hasonló a helyzet a dollárral szemben és más térségbeli devizák esetében is. Vagyis a forint megizmosodott a kétharmados Tisza-győzelem után, talán túlságosan is. A piac előrerohant, pedig a magyar euróra a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is legalább öt évet kell várni.
Akkor kijelenthetjük, hogy túl erős a forint? Azt hiszem, igen, ha összgazdasági szinten nézzük. Persze a nyaralási szezon előtt nem lehet elég erős a hazai deviza azok számára, akik a tengerpartra vagy még távolabbi országokba készülnek. Nekik még a 360 forint alatti euró sem elég, ha jó szolgáltatásokat szeretnének vásárolni olcsón. Az erős forint ugyanakkor jót tesz a jegybanknak is, hiszen segíti az importált infláció fékezését. De ha a kereskedelem és más hazai cégek előnyben részesítik az olcsóbb importot, azzal épp a magyar beszállítóikat lehetetleníthetik el.
Arról nem beszélve, hogy a versenyképességi problémákkal küzdő hazai kis- és középvállalkozások, amelyek eddig tudtak exportra termelni, jelentős árbevétel-kiesést szenvedhetnek el. Gondoljunk csak bele: míg tavaly egy euróért 390 forintot kaptak, ma mindössze 355–360 forint bevételük keletkezik, vagyis csökken a hozzáadott érték és a megtermelt jövedelem. Az állam is nyer az erős forinttal, hiszen a devizaadósság leértékelődik. Ennek azonban már nem tud annyira örülni a kormány sem. Szóvá is tette Kármán András pénzügyminiszter, hogy a kormány nem további forinterősödésben érdekelt, hanem abban, hogy a kamatokban is záruljon az olló.
Mivel a piac minden lehetséges lépést beárazott az árfolyamba, az elemzők szerint további forinterősödésre már nem érdemes spekulálni. A következő hetek és hónapok inkább a konszolidációról fognak szólni. És arról, hogy az MNB megindítja-e a régóta várt kamatcsökkentési ciklust.