Már sok magyar jelölttel meggyűlt az Európai Parlament baja, Várhelyi Olivérnek most sem jósolnak diadalmenetet

Az Európai Parlament (EP) vezető testülete, az elnökből és a frakcióvezetőkből álló Elnökök Értekezlete szerdán dönt a 26 európai biztosjelölt meghallgatásának az időpontjáról. Az időzítéstől függ, hogy mikor léphet hivatalba a következő Európai Bizottság (EB), amit egyelőre mindenki december elsejére jósol. 

Várhelyi Olivér idén az egészségügyi és állatvédelmi biztos pozíciójára pályázik

Még módosulhatnak az erőviszonyok az EP-ben, jelentős elmozdulás a radikális, populista erők oldalán várható

Politikai egyezkedésekkel telnek az Európai Parlament első hónapjai, az újonnan megválasztott képviselő-testület nagy próbája a bizottsági elnök megválasztása lehet. 

A vidéken élő németek úgy érzik, magukra hagyták őket

A legfiatalabb szavazók számára újra kérdésessé vált a megfizethető lakhatás Németországban, miközben a szélsőjobboldal a vidéken élők sérelmeire építve igyekszik megerősödni, fogalmazott a Népszavának adott interjúban Marvin Neumann politikai Youtuber és influenszer.

Marvin Neumann szerint mára az online média térnyerésével minden mainstream médiában sugárzott politikai üzenetre jut öt alternatív álláspontot képviselő csatorna is

Deutsch Tamásnak csak a mellékes jövedelme évi 18 millió forint

Egyéni ügyvédi praxisának köszönhetően majdnem megháromszorozta, másfél millió forintra növelte havi extra bevételét Deutsch Tamás. 

Szerbia mellett Várhelyi Olivért is élesen bírálja állásfoglalásában az Európai Parlament

Függesszék fel a balkáni ország uniós finanszírozását, ha a hatóságok nem hajlandók végrehajtani a választások tisztaságát biztosító európai ajánlásokat, szorgalmazzák az EP-képviselők.

EP-képviselők aggódnak, amiért Magyarországon a kormánypropaganda egyik támasza vetne gátat az álhírek terjesztésének

Ez derül ki egy lapunk birtokába jutott levélből.

Illusztráció: Tóth Gergő

Az Európai Bizottság egyelőre nem hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet

Elnapolhatják a korrupcióellenes intézkedések értékelését is – tudta meg lapunk.

Deutsch Tamás tagadja, hogy megszavazták volna Paks 2 leállítását az EP-ben

Mindez annak fényében meglepő állítás, hogy a Fidesz képviselői támogatták az Ukrajna elleni agresszióról szóló állásfoglalást.

EP-elnök: Nehézségek idején, egy új kezdet érdekében az Európai Unió alapítóinak bátorságára van szükség

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

Átalakulóban az EP - Készülnek a kampányra

Jövőre csökken az uniós parlament létszáma a britek kilépése miatt. A mandátumok egy része tartalékba kerül.

AFP fotó

Első körben vesztett a veszélyes gyomirtó

Az Európai Parlamentben is megemlékeztek a terror áldozatairól

A MoMának nincs meg az induláshoz szükséges húszezer érvényes ajánlása

Az érvénytelen ajánlások újbóli ellenőrzése után sem találtak húszezer érvényes, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) javára szóló ajánlást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) munkatársai, akik hétfő délelőtt a párt által megbízottakkal együtt végezték el a sajtónyilvános számítógépes adatösszevetést.

Rejtegetik az EP-jelölteket

Bár a német kereszténydemokrata CDU két vezéralakja David McAllister, illetve az Európai Néppárt listavezetője, Jean-Claude Juncker lesz, a német kormánypárt mintha mégsem bízna bennük.

Megerősödtek az unióellenes pártok

A lampedusai hajókatasztrófák miatt egyre nagyobb figyelem hárul a menekültek ügyére. Ugyanakkor a nyugati társadalmakban sokan úgy gondolják, már így is sok a bevándorló az adott országban, ne vegyen fel az állam több külföldit. Ezért ez a vita gyakran a jobboldali populista pártoknak kedvez, ami aggasztó jel a jövő májusi európai parlamenti választás előtt.

Ha Hollandiában most választanának, Geert Wilders Szabadságpártja az élen végezne FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JASPER JUINEN
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang