A szociopátia csalhatatlan jele, ha a delikvens nem érez empátiát működés közben, így aztán se a szégyenérzet, se a megbánás nem erőssége neki. Ez az esetek jelentős részében egyáltalán nem borzasztja el az univerzumot, hiszen ha az illető szociopata teszem azt kazánfűtő, sarkkutató vagy tehetséges paradicsomnemesítő (nem sárga), akkor a létezése ritkán találkozik humán kihívásokkal. Ott nemesít szépen, csendben, állhatatosan a magyar ugaron, az érző lények minden irányban minimum fertályórányira vannak tőle teljes biztonságban, a paradicsom meg csak nemesedik, nemesedik, és nem érzi meg pillanatra sem, hogy a gazdája (az őstermelő vagy az aranykalászos) mekkora egy megveszekedett paraszt is voltaképpen. Nagyobb problémák vannak az emberi sorsok befogadásával hadilábon álló pedagógusokkal, frusztrált kormánytisztviselőkkel vagy meg nem értett fideszesekkel (tisztelet a bevételnek), akik a legváratlanabb pillanatokban is találkozhatnak emberekkel, már azok mellett, amelyek a munkakörük részei sajnálatosan. Itt van példának okáért Magyarország folytatólagos miniszterelnöke, aki akaratlanul is Káosz kapitányhoz és Zűristenhez fohászkodik a legtöbb cselekedetével, mondván: ha minden ország végre illiberális volna, és a keresztény nacionalizmus meg az emberek érdeke jelentené a közszolgálat zsinórmértékét szerte Európában, akkor nem kellene többé választásokkal bajlódni, meg a nyűgös demokrácia látszatának fenntartásával. A másik megoldás annak a tendernek a kiírása lehetne, amely a pánorosz ablakágazat szellős termékeit honosítaná meg a hazai építőiparban, de a kormányülés ezt rendre leszavazza, lévén az unortodox kiesős játékban a miniszterek is fogyóeszközök, talán a gazdasági kirepülőrajt is ezért maradt el bizonytalan időre. Vagy csak egyszerűen késik, mint a közlekedési miniszter azonnali lemondása viharos szél (vagy üvöltő szélcsend) miatt.
De visszatérve a szociopátiás kórképhez: Orbán Viktor, a kormány fura feje ezekben a napokban éppen az európai gazdák elégedetlenségét lovagolja meg, már amikor nem a kárpátaljai ukrán-magyar állampolgár halálának hullámain galoppozik, másik kezével a kormány Facebook-megjelenéseit egyeztetve a sajátjaival.
Lovas nép a magyar, megüli szőrén bármikor (a Fidesz-elnök alkalmasint szőrén-szálán), bár előszeretettel esik át a ló túlsó oldalára, mert a hátán egy idő után megunja a zötykölődést. A magyar kormányfő azt üzente az európai gazdáknak, hogy: „Az ellenállás legradikálisabb formáját javaslom. Lázadás indul!” Hát igen. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekünk az a szent meggyőződésünk, hogy olyan hatásokat érdemes a világra tenni, amely hatásoknak magunk is örülnénk, ezért (persze nem csak) soha nem verünk állcsúcson haladó nacionalistát köszönés helyett, mert mi sem örülnénk egy megelőző maflásnak, ha mondjuk parkolóórát keresünk idegen városban. „Azt tedd mással, amit akarsz, hogy mások tegyenek veled” – idézte Ferenc pápa Máté evangelistát, és milyen bölcs gondolat is ez.
