A Momentum elnökének EP-képviselői indítványa szerint az Európai Bizottságnak bírósághoz kellene fordulnia a szuverenitásvédelmi törvény alkalmazhatóságának azonnali felfüggesztéséért is.
A magyar kormány néhány határozott kritikusa jövőre távozik az Európai Parlamentből, de lesznek, akik ott folytatják a munkát, ahol abbahagyták – derült ki a Népszava gyűjtéséből.
Az EP-képviselő úgy tudja, a napokban újabb kérdéseket intéztek az Orbán-kormányhoz a meghozott törvények végrehajtásával kapcsolatban.
Négy diákszervezet kéri, hogy az Európai Unió illetékes intézményei vonják ki az oktatást az uniós költségvetés védelmét szolgáló intézkedések alól.
Kemenesi Gábor virológus szerint az elmúlt évtized egyik legnagyobb tudományos krízisét éljük.
És persze ezzel összefüggésben a befagyasztott uniós pénzekről.
Ahhoz, hogy utalják a pénzt, teljesíteni kellene néhány jogállamisági feltételt.
Jevgenyij Prigozsin, a magánhadsereg vezetője nem cáfolta a vádakat, és ukrajnai „bűnöző klánok lebontásáról” beszélt.
Kinyílhat a vastag EU-s pénztárca, de csak akkor ha a magyar kabinet végrehajtja a Brüsszel által megkövetelt reformokat az önként vállalt márciusi határidőig.
Vannak baljós jelek.
Nem javasolja a visszatartott 3000 milliárd forint feloldását az Európai Bizottság. Baljós jel két héttel a végleges döntés előtt. A helyreállítási pénzek eléréséhez a magyar kormánynak további feltételeket kell majd teljesítenie.
A Bloomberg szerint a brüsszeli testület november 22-én tárgyal a magyar jogállamiság ügyéről.
A lengyel kormányfő egyúttal reményének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az idei és a következő év fordulóján Lengyelország megkapja az új uniós költségvetési keretből neki odaítélt eszközöket is.
A családoknak átlagosan évi 500 euróval csökkenhetnek a kiadásaik.
A benzinárstop egyelőre három hónapig tart, a nemrég leváltott kormány a stabilizálódott piacra hivatkozva nem hosszabbította meg azt május elején.
A kenyér árát nem rögzíti a kormány, csak a lisztét. Érvelésük szerint az áfacsökkentés kevésbé mérsékelte volna a drágulást, valójában ahhoz már üres az államkassza.
Van esély rá, hogy három hónapnál hosszabb lesz az üzemanyagárak rögzítése; a kormány ugyanis a választások előtt aligha lesz jobb helyzetben, mint amilyenben most meglépte ezt az intézkedést – állítja Büttl Ferenc közgazdász.
A kormány a napokban elküldte Brüsszelbe a 2018-2022. közötti konvergencia programját. Ebből egyértelműen kiderül, hogy folytatni kívánják a szegényellenes poltikájukat, és a nyugdíjasok továbbra sem számíthatnak igazságosabb ellátási rendszerre.
Két évre be kell fagyasztani a munkaképes korú lakosságnak juttatott szociális ellátások összegét a brit államháztartás további konszolidációja érdekében - mondta hétfőn a brit pénzügyminiszter.
Az oroszbarát krími hatóságok - helyi idő szerint 12 órától - befagyasztották a pénzbetéteket és 300 hrivnyában (mintegy 6300 forint) korlátozták a pénzfelvételt - írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
Jövőre is a 2013. decemberi szinten maradnak a közalkalmazotti bérek Romániában, csak a pályakezdő tanári fizetés nő tíz százalékig terjedő mértékben, a rezidens orvosok bérét pedig 150 eurónyi ösztöndíjjal egészítik ki - közölte hétfőn a román Mediafax hírügynökség.