Múzeumokban is hódít a divat

A „Louvre Couture” című tárlaton negyvenöt divatház és tervező állít ki száz ruhaegyüttest és kiegészítőt. Nemrég a Dolce & Gabbana divatház tárlata nyílt meg „From the Heart to the Hands” (Szívtől a kezekig) címmel a nemrég felújított Grand Palais-ban.

A graffiti mint magas művészet

Arató László: Rendkívül szerencsétlennek tartom a magyarérettségit érintő változást

Az átalakult magyarérettségi írásbeli feladatairól kérdeztük Arató Lászlót, a Magyartanárok Egyesületének elnökét.

Idén eltűnt az érvelés/gyakorlati szövegalkotás feladat, helyette egy lexikális tudást igénylő, húsz pontot érő irodalmi kérdéssor szerepelt

Kiosztották a Fonogram-díjakat

Tizenkét plusz egy hazai, valamint hat külföldi kategóriában adták át a huszonöt tagú szakmai zsűri által odaítélt díjakat.

Az év hazai alternatív albuma a Carson Coma IV című lemeze

Elhunyt a Babar, az elefánt írója

Kilencvennyolc éves korában elhunyt Laurent de Brunhoff író-illusztrátor, aki folytatta édesapja, Jean de Brunhoff világszerte ismert Babar, az elefánt című könyvsorozatát. A szerző a floridai Key West-i otthonában halt meg pénteken egy közelmúltbeli agyvérzés következtében – írta meg a CNN-nek e-mailben a művész felesége, Phyllis Rose kritikus és író.

Vonalak, kockaházak és techno

A Ludwig Múzeumban az év első kiemelt tárlata február 10-én Vera Molnár művészetét fogja bemutatni.

Nyolcvanegy nap, nyolcvanegy kérdés

„Le tudnál írni egy naplementét csak számokkal?” – kérdi Ai Weiwei

Példátlanul magas kikiáltási árról indul Rippl-Rónai József egy festménye a Kieselbach Galéria téli aukcióján

A Kalitkás nő első, eredeti változata a legfontosabb kép, mely magyar műkereskedelmi aukcióra kerül.

Rippl-Rónai József: Kalitkás nő I. (1892)

Nem szeret szerepelni a Nobel-díjas Fosse

Fosse az emberi érzések szűkszavú, mégis hiteles tolmácsolója, műveiben rendszeresen van jelen a féltékenység, a félelem, a halálvágy, az identitáskeresés

Megvan az elvi megállapodás, véget érhet a hollywoodi forgatókönyvírók valaha volt leghosszabb sztrájkja

146 napon át tartott. A késő esti talkshow-k munkatársai a bejelentést követően már kedden visszatérhetnek dolgozni.

Kép egy közös forgatókönyvírói-színészi sztrájkról 2023. augusztus 29-én

A magatartási kódex megsértése miatt kizárták Návai Anikót a Golden Globe-ból

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért.

Molnár Vera ötszáz művét árverezték el

Egy óra alatt az összes alkotás vevőre talált.

 „Témák és variációk 1.”

Kalevala a Bartókon: indul Újbuda nyárváró fesztiválja

Az esemény földrajzilag is bővül: a Gellért tértől már nem a Móricz Zsigmond körtérig tart, hanem a Feneketlen-tóig.

Bőséges a felhozatal a Könyvhéten, százhetven kiállító kínálja köteteit száznegyvenhat pavilonban

N. Kósa Judit, lapunk munkatársa Nagykörút című kötete győzött a Szép Magyar Könyv 2022 versenyén Ismeretterjesztő könyvek kategóriában.

Dömping a Völgyben – Nyerjen Művészetek Völgye belépőt a Népszavával!

Kétezerkétszáz programmal és új helyszínekkel várja közönségét a 32. Művészetek Völgye fesztivál július 21. és 30. között. 

A sajtótájékoztatón Cseh Tamás dalait adta elő Szirtes Edina Mókus és Vecsei H. Miklós udvargazda

Utazik a Néprajzi Múzeum

A Városliget kapujának izgalmas összművészeti interpretációja lesz látható Velencében

Monet újragondolva

A Parlament – Naplemente (1900–1903). Claude Monet az 1899 ősze és 1901 tavasza közötti időszakban egy sor festményt készített a londoni parlament épületéről

Múzeumokba is begyűrűző technológia

Előadások lesznek arról, hogyan alakítja át a technológia a hatalmi struktúrákat a művészeteken és intézményeken belül

A második helyezettet választotta az akadémia

A Határtalan történet című művel köszöntik majd a bicentenáriumot

A Platon Karataev nevű együttes Partért kiáltó című dalszövegkötete irodalmi érettségi tétel lett a Pesterzsébeti Technikumban

A Platon Karataev dalai erősen kapcsolódnak a magyar és a világirodalom világához.

Éledeznek az ukrán kiadók

Reakcióba lépő anyagok

Formákba rejtett alakok

Virtuális kiállítótér

Festékkel a háború ellen

A Simpson család is kiáll Ukrajnáért

Műtárgyak napfényben

Rajzok a vásznon: hamarosan kezdetét veszi a 19. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Az eseményt november 24. és 28. között rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+Cinemában és a Francia Intézetben.

Díjazták az év kiállításait

Az év kiállítása 2021 díjakat a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át.

Kormányzati segítség Kálomistának

Lényegében a kormány egyik szerve döntött úgy, hogy művészi értékkel bír a Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédéről és az MTV székháza elleni ostromról szóló film.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang