Aki a Természetútja Erdőfürdő és Erdőterápia Intézet szakmai védnökségével megvalósuló Természetkapcsolat Találkozóra érkezik, ne egy vezetett túrára számítson. A szervezett programokon elsősorban azt vizsgálhatták a résztvevők, hogy miként lehet újra kapcsolatba kerülni a minket körülvevő természeti világgal és csökkenteni a modern életforma negatív hatásait. Miközben Magyarországon egyre többet beszélünk a klímaváltozásról, az aszályokról, jóval ritkábban esik szó arról, milyen kapcsolatot ápolunk magával a természettel. A Börzsönyben rendezett találkozó erre a kérdésre próbált választ keresni.
A kutatások szerint már egy rövid, félórás erdei séta is jelentősen csökkentheti a szervezet stresszterhelését: több japán vizsgálatban 12–16 százalékkal alacsonyabb kortizolszintet mértek az erdőben sétálóknál, mint városi környezetben.
Ezzel pedig meg is nevezhetjük a tevékenység egyik fontos feladatát: a stresszcsökkentést. A módszer lényege nem a túrázás vagy a sport, hanem a tudatos jelenlét, az érzékek újrafinomítása, a kapcsolatteremtés. A résztvevők lassan haladnak, érzékszerveikre figyelnek, és különféle vezetett gyakorlatokon, úgynevezett meghívásokon keresztül kapcsolódnak az erdő élővilágához és a tájhoz.
A tevékenység során csökken a pulzusszám és a vérnyomás, illetve fokozódik a paraszimpatikus idegrendszeri aktivitás, ami mély megnyugvást, relaxációt eredményez, emellett a társas kapcsolatokat is ápolja embertől emberig, vagy épp embertől az emberen túli világig.
A nap folyamán kisebb csoportok váltották egymást a különböző foglalkozásokon. Volt vezetett erdőfürdő, jóga, erdőmeditáció, nordic walking, skandináv erdőpedagógia, hangtálas relaxálás, természetművészet program, közös beszélgetés és alkotósátor is. A programok közül én az erdőfürdőzést választottam. Vezetőnk és egyben facilitátorunk, Székely Éva Ingrid a program elején maga köré hívta a résztvevőket. Az alapok ismertetése után pedig jöhetett is maga az erdő.
Eleinte még a börzsönyi kis falu, Perőcsény egy részén haladtunk. Megfigyelhettük a népi építészet jegyében épült sváb házakat, illetve azt, ahogyan a lakott rész igyekszik idomulni a természethez: borostyánosok, falakra, kerítésekre felfuttatott szőlőlugasok, ásott kutak, kaszálatlan füves területek és gyümölcsösök szegélyezték az út mindkét oldalát. Időutazás is volt ez egyúttal, amely bepillantást engedett azokba a korokba, amikor az ember és a természet még szorosabb kapcsolatban álltak egymással. A település széléhez érve rögtön be is tértünk az erdőbe.
A gyógyulás lassú folyamat
Ha megyek dolgozni, és megtehetem, néha inkább gyalog megyek. Figyelem közben az élővilágot, fákat, madarakat, rovarokat, ha pedig egy parkon haladok keresztül, még egy kicsit üldögélek is valamelyik padon. Ennyiben ki is merül a hétköznapok során a természetkapcsolatom, bár sokan vannak, akiknek még ennyi sincs. A találkozó egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a természetkapcsolat nem egy szabadidős tevékenység, hanem voltaképpen emberi alapszükséglet. A modern életforma pedig éppen az ellenkező irányba mozdult el.
– Napjainkban az emberek idejük döntő részét épületekben töltik, mesterséges fényben dolgoznak, a szabadban eltöltött órák száma folyamatosan csökken. A természet sokszor csupán háttérként jelenik meg: kirándulóhely, vagy látványosság marad – emelte ki Sztankó Katalin, erdőterápiás szakember, integrál-szemléletű coach és soft skills tréner.
A Börzsönyben azonban egészen más szemlélet rajzolódott ki.
Az erdőfürdőzés nem arról szólt, hogyan használjuk a természetet, hanem arról, hogyan lehetünk ismét részesei annak.
Facilitátorunkkal (Erdőfürdő-vezetőnkkel) először egy egyszerű, az érzékek ébresztését szolgáló gyakorlatot végeztünk: az érzékszerveinket kiélesítve próbáltunk kapcsolódni az alattunk elterülő talajhoz, és minél többféle módon megtapasztalni annak állagát, halmazállapotát. Ez a különbség elsőre talán filozófiainak tűnik, valójában azonban nagyon is gyakorlati. Lehet, hogy az elején nehezebben mennek a meghívások, vagy az ember azt mondja magában, hogy „Á, ez hülyeség, hagyom is”, de érdemes kitartani. Nem is szükséges ezért minden nap erdőbe menni, végezhető akár az otthonunkban is. A lényeg a kapcsolódás és az érzékelés.
A legszembetűnőbb talán mégsem valamelyik konkrét program volt, hanem az időérzékelés megváltozása. A városban megszokott folyamatos sietség fokozatosan háttérbe szorult. Nem kellett teljesítményt nyújtani, nem volt fontos, ki mennyit gyalogolt vagy hány programot pipált ki. A hangsúly azon volt, hogy a résztvevők valóban jelen legyenek.
A szervezők többször is felhívták a figyelmünket, hogy az erdő ritmusához való alkalmazkodás önmagában is tapasztalat.
Egy kidőlt fa, egy mohapárna vagy egy madár hangja olyan részletekké válhatnak, amelyek mellett a hétköznapokban szinte észrevétlenül elhaladunk. A legtöbb résztvevő számára éppen ez jelentette a nap legfontosabb élményét.
Bolygónk hemzseg az élettől, és mi emberek képesek vagyunk elsétálni mellette, sőt, még el is tiporjuk… Az erdő részletei, ha figyelünk rájuk, megnyílnak előttünk – elég hozzá csak érzékelni és hallgatni.
– Az erdőfürdőinkkel mi inkább azt a szókapcsolatot hangsúlyozzuk, hogy „kapcsolati erdőfürdő”, merthogy kapcsolódásokról szól. Alapvetően az a keret, amiben dolgozunk, olyan figyelmi jelenlétet hoz létre, ami lehetővé teszi a kapcsolatfelvételt, az újrakapcsolódást, vagy a kapcsolat ápolását a természettel, önmagunkkal, vagy akár a csoporton belül a társainkkal. Sok rétegű műfajról beszélhetünk – hangsúlyozta Katalin.
Közösség, amit a természet tart össze
A találkozó másik fontos sajátossága a közösségi jelleg volt. Az ország különböző pontjairól érkeztek olyan emberek, akiket nagyon eltérő hátterük ellenére nagyon hasonló élethelyzet köt össze: pedagógusok, pszichológusok, természetvédők, családok, túrázók és olyanok is, akik egyszerűen csak szerettek volna kiszakadni a hétköznapokból. A beszélgetésekből hamar kiderült, hogy sokan ugyanazokkal a problémákkal küzdenek: a folyamatos online jelenlét, a munkahelyi stressz, a kiégés, vagy az állandó időhiány mind olyan tapasztalatok, amelyekre a természet nem csodaszerként, hanem fontos ellensúlyként jelenhet meg.
A közös programok során idegen emberek között is gyorsan kialakult valamiféle bizalom. Talán azért, mert a természetben könnyebb letenni azokat a társadalmi szerepeket, amelyeket a hétköznapokban szinte folyamatosan viselünk. Én például Gyulával beszélgettem jót, aki helyi lakos, Perőcsényen nőtt fel. Rendszeresen járta az erdőt barátaival, ahol málnát, szamócát és gombát szedtek. Anyukám és nagyszüleim is előszeretettel mesélik, hogy az ő idejükben szokás volt majális idején kimenni a helyi erdőbe. Itt találkoztak egymással a helyi lakosok, beszélgettek és mulattak egy jót, a gyerekek pedig játszottak. (Mindig visszatérő családi sztori ebben persze az is, amikor a férfiak ittak, és hazafelé menet belehajtottak egy-két fába.)
A természetkapcsolat újratanulása ma már nem csupán pszichológiai vagy életmódbeli ügy. A biodiverzitás csökkenése, az éghajlatváltozás, az erdők állapotának romlása mind arra figyelmeztetnek, hogy az ember és a természet viszonya újragondolásra szorul. A találkozón többször is megfogalmazódott: hosszú távon nehéz úgy védeni a természetet, ha közben érzelmileg egyre kevésbé kötődünk hozzá.
A természetvédelem ugyanis nem csupán jogszabályokból vagy kezelési tervekből áll. Legalább ennyire múlik azon is, hogy az emberek személyes kapcsolatot alakítanak-e ki azzal a tájjal, amelyben élnek.
Ez a gondolat különösen aktuális Magyarországon, ahol egyre több vita övezi az erdőgazdálkodást, a természetes élőhelyek átalakulását vagy a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást. A jelenlegi energia- és környezeti krízisben talán nem ez az elsődleges szempont. De ha a természet kizárólag erőforrásként jelenik meg, könnyebben születnek rövid távú döntések. Ha azonban közös otthonként tekintünk rá, más szempontok is előtérbe kerülnek.
– Számomra a természetkapcsolat elsősorban regenerációt jelent. Nagyon fontosnak tartom, mert a mindennapokban el vagyunk árasztva ingerekkel. Ezt pedig egy idő után már nem bírja a szervezet és túltelítődik. Ezért azt gondolom, hogy a regeneráció egy pluszt jelent számomra, amihez hozzátartozik a szépség meglátása és megélése, az áhítat, vagy akár megtapasztalni azt, hogy egy nagyobb rendszer része vagyok.
Megérezni az én kicsinységemet a természet nagyságának vetületében tanító jellegű élmény
– elmélkedett Katalin.
Módosult állapotban
A Börzsönyből hazafelé indulva nehéz volt pontosan megfogalmazni, mi változott.
A táj ugyanaz maradt. Az utak, a fák, a patakok nem lettek mások. Inkább az ember tekintete módosult egy kicsit. A buszmegállóban jót beszélgettem egy másik résztvevővel. Ha nem a természetkapcsolatos eseményre érkeztünk volna mindketten, valószínűleg szó nélkül álltunk volna és vártunk volna a buszra…
Talán ez a természetkapcsolat lényege is. Nem valamiféle rendkívüli élmény keresése, hanem annak felismerése, hogy a természet folyamatosan jelen van körülöttünk – csak ritkán szánunk időt arra, hogy valóban észrevegyük. A Természetkapcsolat Találkozó ezért nem egyszerűen egy hétvégi rendezvény volt. Inkább emlékeztető arra, hogy az ember és a természet kapcsolata nem valami elveszett múlt, hanem olyan viszony, amelyet ma is újra lehet építeni és ápolni. A Börzsönyben eltöltött egy nap azt mutatta meg, hogy ehhez néha elegendő lelassítani és kimenni egy erdőbe.
A lelassultabb életmódot oktatják
A Természetútja Erdőfürdő és Erdőterápia Intézet szakmai közösség, amely a természettel való kapcsolat helyreállítását és az erdőfürdő, illetve az erdőterápia szemléletének meghonosítását tűzte ki célul. Munkájuk alapját a japán eredetű shinrin-yoku – vagyis az erdőfürdő – módszere, valamint a természetkapcsolatot vizsgáló nemzetközi kutatások adják. Programjaik során a résztvevők meghívásokon keresztül, tudatos jelenléttel és érzékszervi tapasztalások segítségével mélyíthetik el kapcsolatukat a természettel. Céljuk, hogy a természetet ne csupán kirándulóhelyként vagy rekreációs térként, hanem az ember testi-lelki jóllétének, valamint a közösségi és ökológiai szemlélet formálásának fontos létezőjeként mutassák be.
Munkájuk során partnerségben együttműködnek az Erdőszeretet Szövetséggel, rendszeresen vesznek részt közös szakmai megjelenésekben, emellett kapcsolatban állnak a környezettudatos tartalmakat fejlesztő Beeco-val is. Az intézet a jövőben is szeretné folytatni az edukációt, valamint olyan egynapos programokat szervezni, amelyek a tudatosabb, lelassultabb életmódot, a slow living szemléletét erősítik. Az erdőfürdő hazai közössége folyamatosan bővül, jelenleg országszerte mintegy 50–60 végzett erdőfürdővezető vagy a módszer iránt elkötelezett szakember tevékenykedik.
