„Mindent elhoztunk” vs. „nem történt semmi” – Mi a helyzet az uniós pénzekkel?

Az alapkérdés, amelyre a brüsszeli megállapodás múlt pénteki bejelentése óta valószínűleg mindenki a leginkább kíváncsi, hogy mennyivel biztosabb most a források megszerzése, mint mielőtt Magyar Péterék megérkeztek a belga fővárosba. A válaszhoz vissza kell ugranunk az időben 2021-re: a korábbi kormány akkor tárgyalta ki a magyar helyreállítási tervet (RRP) a helyreállítási alap, vagis az RRF-források megszerzésére, benne azokkal a reformokkal és beruházásokkal, amelyeket Magyarországnak a támogatásokért cserébe teljesítenie kellett volna. Orbánék ezeket az ígéreteket valószínűleg sosem gondolták komolyan, ám meglepetésükre a Bizottság a szupermérföldkövek teljesítését az utolsó vesszőig számonkérte.

A parlamenti választás után felálló Tisza-kormány abból indult ki, hogy a vállalásokat maradéktalanul végre kell hajtani – nem azért, mert Brüsszel kéri, hanem mert egyrészt a teljes végrehajtás volt a választási ígéret, másrészt ez a magyar érdek is. A probléma „csupán” annyi volt, hogy nem négy év áll a rendelkezésükre, mint az összes többi európai országnak, hanem alig néhány hónap - ezért kellett újratárgyalni a teljes pályaívet.

A szupermérföldkövek önmagukban csak a startvonalat jelentik. Utána következik maga a futam, vagyis a vállalt reformok és beruházások megvalósítása. Erősen kétséges volt ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló idő alatt minden teljesíthető, ami az eredeti RRP-ben szerepelt, így a helyreállítási tervben jelentős átalakítására volt szükség. Azt viszont az Európai Bizottság nem engedhette meg, hogy a vállalások egyszerűen eltűnjenek – fogalmazott kérdésünkre Hajdú Márton, a parlament külügyi bizottságának elnöke, aki képviselővé válásáig tagja volt a tárgyalódelegációnak.

Voltak olyan elemek, amelyek technikai jellegük ellenére időigényesek – például a vagyonnyilatkozatok online kereshetősége –, és voltak olyan kérdések, amelyek összetettebb politikai vagy intézményi megoldást igényeltek. Utóbbi körbe tartozott például a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) helyzetének rendezése - vannak jószándékú és nyilvánvalóan kártékony alapítványok (az MCC helyzete nem azonos az egyetemekével), ezért differenciált megoldásokra volt szükség.

A reformok mellett a beruházásokat is újra kellett rendezni. Számos olyan beruházást, amelyek már korábban teljesültek, bele lehetett venni a módosított tervbe; azokat, amelyek nem látszottak teljesíthetőnek az eredeti határidőkkel, át kellett strukturálni. Amelyek egy másik borítékból, a kohéziós pénzekből valósultak meg, azok egy részét „átforgatták” az RRP-be, az így felszabaduló pénzt pedig majd újra fel lehet használni, mert a kohéziós támogatásoknál valamivel hosszabbak a határidők. 

A legfontosabb, amit a felek május 29-én Brüsszelben közösen kimondtak: az új terv teljesíthető, és a Bizottság számára is elfogadható. Az augusztus 31-ig hátralévő időben végig kell futni a pályát – azaz végrehajtani a reformokat és a beruházásokat -, szeptember 30-ig le kell igazolni a megvalósítást, amit a Bizottság összevet az elfogadott tervekkel, majd december 31-ig kifizeti a pénzt – ez a következő hónapok menetrendje.

- Azoknál az új beruházásoknál, amik augusztus 31-ig fizikailag lehetetlen, hogy megtörténjenek, a megvalósítást úgy kell elképzelni, hogy például létrejön egy projektcég, megszületik a támogatási szerződés, és ennek nyomán a pénz átkerül a projektbe, amit aztán a cég gondoz a címzett keretből szigorú szabályok mentén és ellenőrzés mellett – vagyis nem a kulcsra kész befejezésről van szó; ezt a megoldást az Európai  Bizottság más tagállamoknál is engedte. De hangsúlyozottan nem a követelmények felvizezése történt, hanem a terv módosítása: az eredmény egy tartalmilag és jogilag is új, frissített helyreállítási terv lesz – szögezte le Hajdú Márton.

Szavai szerint a kormányzati, illetve ezzel párhuzamosan a parlamenti diplomácia előtt közben

A jogállamisági feltételességi mechanizmus – egy másik ok, amely miatt Magyarországnak járó pénzek be lettek fagyasztva - a 2021–2027-es költségvetési időszak új eszközeként született meg. Eredeti célja az volt, hogy kezelje azokat az eseteket, amikor rendszerszintű jogállamisági problémák veszélyeztetik az uniós pénzek megfelelő felhasználását. A vita részben arról is folyt, hogy pontosan mikor sérül a jogállam: akkor, amikor egy politikai szereplő tudatosan foglyul ejti az államot (mint nálunk), vagy akkor is, amikor az intézmények egyszerűen nem működnek megfelelően (mint egyes déli országokban: Görögország vagy Olaszország miért nem lett hozzánk hasonlóan pellengérre állítva?). A válasz most az lett, hogy ami Magyarországon történt, az a jogállam elleni szervezett támadás volt: az EU-pénzeket tudatosan és aktívan egy hatalmi klikk bebetonozására költötték – nem mellesleg: az Európai Bizottság tartós félrenézése mellett. Jó hír számunkra, hogy a megállapodással, pontosabban annak teljesítésével kikerülünk a jogállami fekete bárány szerepéből, ha az lesz a tagállami konszenzus, hogy érdemi jogállam-helyreállító lépések történnek. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy mostantól feltett kézzel állunk: a magyar álláspont az, hogy minden tagállamra objektív, pártatlan, egyenlő mércével mérő és transzparens szabályrendszer vonatkozzon.

A helyreállítási alapból nagyjából 6,5 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatási forrás érintett, és 3,9 milliárd hitel. Emellett mintegy 6 milliárd euró kohéziós forrás is függ a feltételek teljesítésétől – úgy szólnak a ránk vonatkozó előírások, hogy mindkét forrástípusnál alapvetően ugyanazok a kritériumok érvényesülnek. A feltételességi eljárás keretében eredetileg körülbelül 6 milliárd eurónyi forrást fagyasztottak be arra hivatkozva, hogy az EU pénzügyi érdekei sérülhetnek – ez kevésbé virágnyelven a lopást jelenti. Két, egyenként 1 milliárd eurós részösszeg már végleg elveszett, mert azokra a felhasználási határidő 2024-ben illetve 2025-ben lejárt. Végső soron ez a pénteki megállapodás lényege: ha marad az eredeti pályaív, akkor a teljes RRP elveszett volna, és idén is elköszönhettünk volna újabb egymilliárd euró kohéziós pénztől.

Az egyik további küszöbkritérium, az akadémiai szabadság visszaadása – vagyis az egyetemek kiszabadítása a fideszes gyámkodás alól – ún. horizontális feljogosító feltételnek számít: 2 milliárd eurót érint, és a Bizottság önálló döntésétől függ a kiolvasztása. Ez az utolsó tétel, amivel együtt kijön a TISZA által kommunikált 16 milliárd. A további pénzek ügyében az EB „csak” javaslatot tesz, amire a Tanácsnak, vagyis a kormányok képviselőiből álló testületnek is rá kell még bólintania. Nem valószínű, hogy ellentmondanának: a Tanács rendszerint követi a Bizottságot (hiszen az utóbbiban a kormányok által delegált biztosok ülnek: a Bizottság többnyire azt csinálja, amiről azt gondolja, hogy a tagállamok meghatározó többsége támogatja, vagy legalább is nem ellenzi). Ellenérdekű fél (tagállam) most valójában nincs: bár tény, hogy például a spanyolok és az olaszok rengeteg RRF-forrásról lemondani kényszerültek, mert nem sikerült elegendő jó beruházási projektet kidolgozniuk, miközben a Tisza-kormány számos még nem befejezett beruházást is beleszuszakolt a támogatási keretbe – lehetséges, hogy emiatt lesz némi morgolódás, de ilyenkor az a mindent vivő magyar érv, hogy a magyar siker közös európai siker lesz, és egyébként is szívesen cserélnénk velük: ők kapnának 16 év orbánizmust, mi pedig nem ragaszkodnánk ahhoz, hogy az utolsó eurócentig mindent elhozzunk.

A vitás – de végül megegyezéssel záruló – pontok közül kiemelhető például a nyugdíjreform: ez nálunk kikerült az elvárások közül (mindenki belátta, hogy az érdemi társadalmi konzultáció nem férne bele az időbe augusztus végéig), miközben például Belgium vagy Románia esetében bent maradt.

De a lényeg, hogy alig maradt olyan uniós forrás, ami a tárgyalások lezárulta után továbbra is befagyasztott állapotban lenne. Ami pedig kiolvad, az több mint amiben akár a legoptimistább technokraták bíztak.

A fentiekből nem derül ki, hol volt jelen a tárgyalásokban – ha jelen volt egyáltalán – az az alternatív feltételrendszer, amellyel a kampányban a Fidesz riogatott: vagyis hol kellett beleegyezni például a magyar migrációs vagy genderpolitika brüsszeli igényű átírásába. Hajdú Márton szerint sehol: a jogállam, vagyis a rule of law európai értelmezésben arról is szól, hogy nem kapcsolunk össze olyan dolgokat, amelyek jogilag nem tartoznak össze. -Ezek a kérdések először, és az ügymenet szempontjából utoljára a megállapodást bejelentő sajtótájékoztatón merültek fel, és ott is csak azért, mert az újságírók rákérdeztek – hangsúlyozta a külügyi bizottság elnöke, azt is hozzátéve: amikor a módosított terv megjelenik, a szöveg alapján erről minden kétkedő személyesen is meggyőződhet.

Az igazi repülőrajt

A választás másnapján Magyar Péter már Ursula von der Leyennel egyeztetett a forrásokról, majd ezután pár nappal magas rangú tárgyalódelegációt küldött Budapestre a Bizottság (annak tudatában is, hogy jogilag még csak kormánytag-jelöltekkel tárgyalnak). Mindennek azonban voltak előzményei. A TISZA-ban már jóval a választás előtt megkezdődött a szakmai felkészülés az uniós források hazahozatalára. Uniós, pénzügyi és közigazgatási tapasztalattal rendelkező szakértők dolgoztak azon, hogy kormányra kerülés esetén ne a nulláról kelljen elkezdeni a helyzet feltérképezését, hanem kész forgatókönyvekkel lehessen tárgyalni. A repülőrajt – a valódi – ennek volt köszönhető: csak úgy lehetett hetek alatt behozni a több éves lemaradást, hogy a magyar fél képviselői többféle forgatókönyv-változattal érkeztek, és kezdettől világos volt, mi az a (kb.) 80 százalék, amiben egyetértés van a világos magyar érdekek alapján, illetve miről kell politikai döntéseket hozni azért, mert nem magától értetődő, hogy a lehetséges alternatívák közül melyik a legelőnyösebb.

Kis RRF-határozó

A helyreállítási eszközt, vagyis az RRF-et a COVID-válság után hozta létre az EU. Minden tagállam benyújtott egy nemzeti helyreállítási tervet (RRP), amelyben reformokat és beruházásokat vállalt, döntően a fenntarthatóság és a digitalizáció területén. Magyarország esetében a Bizottság csak úgy hagyta jóvá a tervet 2022-ben, hogy ahhoz úgynevezett „szupermérföldköveket” kapcsolt. Főként korrupcióellenes intézkedéseket, közbeszerzési reformokat, az Integritás Hatóság létrehozását, összeférhetetlenségi szabályokat és egyéb jogállamisági garanciákat. Amíg ezek nem teljesülnek, az RRF-pénzeket nem lehet lehívni.