„Azokból az ígéretekből, amelyeket a Tisza tett, komoly társadalmi felháborodás nélkül nem nagyon lehet kihátrálni”

A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlésén és azon kívül is azt lehetett látni, az elmúlt években nem tapasztalt bizakodó hangulat uralkodik a tudományos életben. Ön is optimista?

Az április 12-én és az azóta történtek fényében igen. A kijelölt miniszterelnök és a leendő kormánytagok eddigi megnyilatkozásai pozitívak, korrektek. Magyar Péter hétfői beszédében az ünnepi közgyűlésén nem tett hangzatos ígéreteket, de mondott egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy partnerként fog tekinteni a tudomány képviselőire, az Akadémiára, a kutatókra, és a szükséges átalakításokat meg fogják vitatni velük. Ha ez valóban így fog történni, ha a többség egyetért a változtatásokkal és támogatja azokat, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy mindez valóban meg is valósul majd, mint ha felülről rákényszerítenének valamit a tudományos közösségre. A kényszerből csak befeszülés lesz, ha valaki rosszat akar, akkor aztán meg végképp. A helyzet a jelenleginél már csak jobb lehet.

A Fidesz rosszat akart volna a tudománynak?

Azt azért nem hiszem, de sorozatosan rossz döntések születtek. A kutatóhálózatot leválasztották az MTA-ról, ami önmagában még nem lett volna egy ördögtől való gondolat, meg lehetett volna csinálni úgy is, hogy működőképes legyen. De a most HUN-REN-nek nevezett kutatóhálózat jelenlegi vezetői nem értettek ahhoz, ami a feladatuk lett volna és a saját maguk fényezése fontosabb volt számukra, mint az, hogy valójában mit csinálnak. Inkább romboltak, mint bármit is építettek volna, mindezt 10 millió forintos fizetésekért. Egy vezető ne tartsa magát fontosabbnak, mint az intézményt, amit vezetnie kellene, ez hatalmas hiba. A megmagyarázhatatlan döntéseik alapján, nem értem, hogy vajon mi lehetett a fejükben, mit akartak valójában csinálni. Annyi látszik, hogy egy ellenakadémiát akartak felépíteni, miközben törvénybe írták, az ő véleményüket kell kikérni tudományos kérdésekben. Vagy nagyon butának, vagy nagyon aljasnak kell lenni ahhoz, hogy valaki az MTA alapításának 200. évfordulóján ilyet csináljon.

Most viszont új helyzet van, és bár nem tudjuk, hogy mi lesz a HUN-REN jelenlegi vezetésével, a kutatóintézetek vissza szeretnének kerülni az MTA-hoz, amire az Akadémia és a kormány is nyitott. Ugyanakkor a kutatók nem akarnak egy az egyben a 2019 előtti állapotokhoz visszatérni, más működési modellt szeretnének. Önnek mi az álláspontja?

A HUN-REN-t egyszerűen meg kell szüntetni, és kész, semmi tárgyalnivaló nincs azokkal az emberekkel, akik ezt a rendszert az Akadémiával és kutatókkal szemben ellenségesen felépítették. Szerintem egy olyan modellre van szükség, ahol a kutatóhálózati dolgozóknak van beleszólása, hogy mi történik a saját intézményünkben és az Akadémia közgyűlésétől és osztályaitól a korábbinál még inkább elválasztott szerkezetre van szükség. Ugyanis a kutatóhálózat menedzsmentje egészen más feladat, mint egy tudományos testület vezetése. Egy tudós társaság feladata, hogy megnyilvánuljon tudományos, közéleti kérdésekben, de nem kell igazgatási, feladatokat ellátnia. Inkább a végrehajtói feladatokat ellátó emberek jelölésén keresztül kell megnyilvánulnia az Akadémia befolyásának. Ez trükkös feladat, és sajátos a helyzet, mert amikor az elnököt, főtitkárt, elnökhelyetteseket jelölték, akkor még egy kicsit más feladatra jelölték őket, mint ami a végén vár rájuk.

Amennyiben?

Az MTA elnökének és vezetőinek megválasztása Magyarországon a leggondosabb és a legdemokratikusabb procedúra, sokkal inkább, mint akár a legfőbb ügyész kiválasztása. Ez egy nagyjából egyéves folyamat, amelynek elején megkérdezik a közgyűlési képviselőket arról, hogy ők kit javasolnak. Majd a 22 tagú jelölőbizottság áttekinti a javaslatokat, megkérdezi az érintetteket, és a végén kialakul egy lista, amelyen most négy fő szerepelt elnökjelöltként. Ők leírják, hogy mit gondolnak a feladatról, mik a terveik és az elképzeléseik, és a végén van egy titkos szavazás. Amikor ez a folyamat elindult, még nem látszott pontosan az országgyűlési választás végeredménye. A kutatóhálózat nélkül a feladat egy klasszikus akadémia, tudós társaság vezetése lenne. Most úgy tűnik, más kihívások lesznek.

Mennyire volt egyhangú az akadémikusok támogatása Pósfai Mihály mögött?

Nagy különbség a négy elnökjelölt elképzelései között nem volt, de a korábbi tevékenységük megítélésében voltak eltérések. Például hogy ki hogyan állt hozzá a kutatóhálózat elcsatolásához és a bölcsész- és társadalomtudományi intézetek leválasztásához, ki szólalt fel ellene erősebben, ki kevésbé. Ez a téma előjött a közgyűlésen is. Abban, hogy változtatni kell, mind a négy jelölt egyetértett, ennek a mértékében és a módjában volt különbség. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy a választás után a másik három elnökjelölt is egyértelműen támogatja Pósfai Mihályt. Ez nem ellenségek harca volt, mint a politikai választás.

Időközben kiderült, hogy Pósfai Mihály rokonságban áll a Tisza leendő belügyminiszterével, Pósfai Gáborral. A Fidesz-közeli sajtó pedig máris dörgölőzéssel vádolja az akadémikusokat.

Pósfai Mihályt nagyjából 11 éves kora óta ismerem, a családdal sok évtizede kapcsolatban állok. Én is akkor tudtam meg, hogy Pósfai Gábor Pósfai Mihály legidősebb bátyjának a fia, amikor utóbbi már elnökjelölt volt. Vagyis ez a szempont a jelölési folyamatban egyáltalán nem merült fel. A vádakat méltatlannak tartom, mert ha valami nagyon távol van egymástól, akkor az a pártpolitika és az akadémiai választások. Ezek a politikai szempontok nem játszanak szerepet a vezetők kiválasztásánál.

Azért bizonyos dolgok mégiscsak a kormánynál dőlnek el. A beszélgetés elején azt mondta, Magyar Péter nem tett hangzatos ígéreteket, de azért mégiscsak vállalta, hogy az államháztartás „rendbetételét” követően a teljes kutatás-fejlesztési ráfordítást középtávon a GDP 2 százaléka fölé emelnék, hosszú távú cél pedig a 3 százalék elérése. Ez a jelenlegi 1,3 százalékhoz képest elég hangzatosnak tűnik.

Legyünk ezzel óvatosak, ezt mindenki meg szokta ígérni, aztán amikor a költségvetési tárgyalások folynak, akkor mindig egy évvel későbbre tolódik a dolog. De a 2 százalék reális lehet, a 3 százalék az a hosszú táv. Magyarországon nagyon sok dolgot kell megváltoztatni, átszervezni, sok mindenben pazarlók vagyunk. Van pénz a rendszerben, amit fel lehet szabadítani, de én türelmet kívánok az embereknek, mert egyik napról a másikra nem fog minden megváltozni. Az az ígéret a legfontosabb, hogy a kutatási és az akadémiai szabadság nem fog sérülni. Ha nem néhány megmondó ember fogja eldönteni, hogy kinek mit kell kutatnia, már önmagában javít majd a közhangulaton, ami kulcskérdés ahhoz: a fiatal kutatók ne menjenek el az országból.

A szombaton hivatalba lépő miniszterelnök szintén hangsúlyozta, hogy fontos lenne itthon tartani és valahogy hazahívni a külföldön dolgozó kutatókat. Ehhez elég lenne a közhangulat javítása?

Nem, ehhez megfelelő finanszírozás is kell, és fontos lenne, hogy a magántőke is megmozduljon. De a külföldi tapasztalatszerzés nagyon fontos, ráadásul azt gondolom, hogy a társadalomtudományokban még fontosabb, mint fizikában vagy matematikában. Ahhoz, hogy valaki közgazdaságtanban, szociológiában, politológiában, filozófiában jól be tudjon illeszkedni a nemzetközi tudományos életbe, ahhoz bizony jó, ha külföldön szerez például doktori fokozatot. Ezeknek a kutatóknak, akik valószínűleg érzékenyebbek a társadalmi közhangulatra, nagyon nagy szerepük lesz a közeljövőben. Magyarország számára kiemelten fontos, hogy a nagy társadalmi kérdéseket meg tudjuk oldani. Nem hiszek abban, hogy most csak technológiai kérdés lenne a fejlődés. A társadalomnak alkalmazkodnia kell a technológiához, és sokkal nagyobb kihívás, hogy hogyan kezeljük az mesterséges intelligenciát, mint önmagában az, milyen gyorsan fejlődik az AI. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezen a területen haza tudjanak jönni olyan kutatók, akiknek van tapasztalatuk és külföldi kapcsolatrendszerük.

A most megalakuló kormányt nagyon sürgeti az idő, az EU-s pénzek hazahozatalának egyik fontos feltétele a tudomány szabadságának helyreállítása. Nem tart tőle, hogy ennek kapkodás lesz a vége, és minden ígéret ellenére végül nem átgondolt döntések születnek, például a kutatóhálózat és az MTA vonatkozásában?

A kapkodás ritkán vezet jóra, de ez igaz a teszetoszaságra is. Viszonylag gyorsan cselekedni kell, és nem szabad megijedni a korrekciótól. Az előző hatalomnak és a vezetőjének éppen ez volt az egyik legnagyobb hibája, hogy képtelen volt a korrekcióra. Nagy baj lenne, ha ez most megismétlődne, de ha tudnak korrigálni, akkor nem kell félni a gyors döntésektől. A KEKVÁ-k esetében például az én javaslatom az lenne, hogy a kuratóriumok adják vissza a mandátumukat, a tulajdonosi jogokat pedig adják vissza az államnak. Ezt a MOME kuratóriuma tulajdonképpen már meg is tette. Ha a HUN-REN vezetésének lenne kellő felelősségérzete, szépen felállnának, és akkor napok, legfeljebb hetek alatt meg lehetne oldani a kérdést.

Véletlen, hogy az MTA vezetőváltása éppen egybeesik a kormányváltással. Hisz abban, hogy ez két dolog valóban jelentős fordulatot hozhat a tudományos életben?

Köznapi értelemben véletlen. Matematikailag nem. A parlamenti választások négyévente, az akadémiaiak háromévente vannak. Háromszor négy éppúgy tizenkettő, mint négyszer három. Legutóbb 2014-ben esett egybe, legközelebb 2038-ban fognak egybeesni. Nagyon reménykedem, hogy jelentős fordulat előtt állunk. Hogy az új kormány pontosan mit fog tenni, azt majd meglátjuk. Az ígéretek biztatóak, különösen a partnerség ígérete. Én úgy gondolom, hogy azokból az ígéretekből, amelyeket tettek, komoly társadalmi felháborodás nélkül nem nagyon lehet kihátrálni. A mai rendszer nem két nap alatt épült ki, a fő ígéret pedig éppen ennek megváltoztatása, és ha bármi hasonló elkezdődne, most sokkal-sokkal gyorsabb lesz a társadalom reakciója, most sokkal jobban odafigyelnek az emberek. Remélhetőleg lesznek olyan szakértők, tudósok, akik nincsenek benne a napi politikában, de a fontos részletek kidolgozásában részt tudnak venni.