Pálinkás József: Ez a kormány képtelen a korrekcióra, makacsul ragaszkodik minden ostoba döntéséhez

Nagyon úgy tűnik, hogy végül a tiltakozások ellenére mindenképpen az ELTE-hez csatolják az egykori MTA, most a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó Bölcsészettudományi, Nyelvtudományi, Társadalomtudományi, valamint a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontot. Ebből előreláthatólag sem az egyetem, sem a kutatóintézetek nem profitálnak majd. Kinek és miért ilyen fontos ez mégis? Ki hozhatta meg ezt a döntést?

Teljesen abszurd ötlet, hogy a kutatóhálózatból kiveszik a társadalomtudományi és bölcsészettudományi kutatóintézeteket. Én nem hiszek abban, hogy ezt az ELTE kezdeményezte volna, ez teljesen életszerűtlen. Nyilvánvalóan valahonnan a kormányfő közeléből származik ez a kezdeményezés, de azt, hogy ez közvetlenül a miniszterelnöktől jön-e, nem tudhatom. Elképzelhető, de én valószínűbbnek tartom, hogy inkább súgtak neki olyan emberek, akik lehetőséget látnak ebben. Ebből következik, hogy ilyen buta módon esnek neki az intézményhálózatnak, ami alatt nem csak a volt akadémiai kutatóintézeteket értem, hanem általában az autonóm intézményeket. A jelenlegi kormánynak egy ideje az a legfontosabb, hogy ellenségeket keressen, akiktől „megvédheti” a magyar embereket, és megőrizheti hatalmát. Ezt az ellenséget megtalálták a CEU-ban, Sorosban, Brüsszelben, most pedig az ukránokban. Ennek a harcnak egy mellékhadszíntere az Akadémia és az értelmiség, azon belül a humán- és társadalomtudományi terület elleni fellépés.

De miért megy ebbe bele szó nélkül a HUN-REN vezetése, vagy akár az ELTE leendő rektora, aki úgy tette meg ezt az állítólagos ajánlatot, hogy még hivatalba se lépett?

A HUN-REN irányító testületét lényegében a miniszterelnök nevezi ki, ennek ellenére nem volt egyértelmű a kutatóközpontok átadásának támogatása. Nyolcan szavaztak ebben a kérdésben, abból egynek, a vezérigazgatónak, Jakab Rolandnak semmi köze nincs a tudományhoz, a maradék hétből három ember valójában ellenezte a döntést. Kettő ellene szavazott, egyet pedig – nevezzük nevén a dolgot – megzsaroltak. Ők le is mondtak a pozíciójukról, jelenleg nincs irányítótestülete a kutatóhálózatnak. Én ezt nem nevezném egyértelmű támogatásnak. Szerintem az ELTE kinevezett rektora is külső kérésre kezdeményezte ezt. Az ELTE oldaláról egyetlen észszerű érv, hogy ha a négy kutatóközpont kutatási teljesítményét hozzászámolják az egyetem tudományos teljesítményéhez, akkor néhány hellyel előrébb kerülhet a nemzetközi rangsorokban, de ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs. Az ELTE-n ettől nem lesz több hallgató vagy pénz, viszont jelentősen romlik a kutatói szektor stabilitása. Én azt gondolom, hogy a HUN-REN és az ELTE is parancsba kapta, hogy ezt a döntést el kell fogadni és végre kell hajtani.

Ha ez így történt, az súlyos kérdéseket vet fel mind a HUN-REN, mind az ELTE autonómiáját illetően.

Valóban. Az ELTE szenátusi döntése annyiban még talán magyarázható, hogy valószínűleg azt mondták nekik: ha ők nem veszik át ezeket a kutatóközpontokat, akkor majd átveszi más. Emellett zsarolás, fenyegetés is lehet a dolog mögött, millió módja van annak, hogy az ELTE-t nehéz helyzetbe hozza az állam.

Mit árul el az az MTA pozíciójáról, hogy az ajánlatukra, miszerint ők átvennék ezt a négy érintett kutatóközpontot, még reakció sem érkezett?

Ha az MTA visszakapta volna ezeket a kutatóközpontokat, az nyílt beismerése lett volna annak, hogy marhaság volt a 2019-es leválasztásuk. Azt gondolom, hogy ez a kormány képtelen a korrekcióra, makacsul ragaszkodik minden ostoba döntéséhez. A kutatóhálózat jó helyen volt az Akadémiánál. Ha a kormány jobban bele akart szólni, hogy a kutatóintézetek kutatási programjai mire irányuljanak, arra lett volna más mód. Kiírhattak volna célzott pályázatokat, vagy például delegálhattak volna három minisztert a kutatóhálózatot korábban irányító 15 fős Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsába. Nyilván a konkrét kutatásokba nem szólhattak volna bele akkor sem, de a főbb irányok kijelölésében részt vehettek volna. Ehelyett meghozták ezt a buta, kontraproduktív, a kutatásnak ártó megoldást, amivel hét éve bizonytalanságban tartják a kutatóintézeteket.

Mi lesz most azokkal az épületekkel, amelyeket a kutatóintézetek használnak, és amelyeknek az államnak való átadásáról az MTA közgyűlése tavaly decemberben már döntést hozott?

Azzal, hogy ezek az intézmények most az ELTE-hez kerülnek, az én értelmezésem szerint az MTA közgyűlésének döntése érvénytelenné vált. Hiszen nem lehet tudni, hogy az ingatlanok, a gyűjtemények, a laboratóriumok, a gépműszer állomány – hiszen például a régészeti kutatóintézetben ilyenek is vannak –, a know-how valójában kinek a tulajdonába kerülnének. Ki fog felelni, ha például egy épület beázik vagy valami tönkremegy? Az ELTE, a HUN-REN, vagy esetleg az állam? Ha a HUN-REN a tulajdonos és térítésmentesen az ELTE rendelkezésére bocsájtja, akkor éppen az a helyzet áll elő, amit a HUN-REN törvénnyel orvosolni akartak. Megint csak olyan zűrzavaros a helyzet, ami lehetetlenné teszi, hogy ezekben az intézetekben nyugodtan dolgozni, tervezni tudjanak a kutatók. Pillanatnyilag azt sem lehet tudni, hogy mi a HUN-REN tényleges jogi helyzete, hiszen a kutatóhálózat is épp átalakulás alatt áll, aminek megvalósulása attól is függ, hogy az MTA-val megköttetik-e az ingatlanok eladásáról szóló szerződés. Vagyis teljes a zűrzavar.

Eközben megszaporodtak az MTA elleni támadások a kormányközeli sajtóban. Mások mellett a leghangosabban Schmidt Mária ment neki az akadémikusoknak, és a „velünk élő sztálinizmusnak” nevezte az MTA-t. Mi lehet ezeknek a támadásoknak a hátterében?

Nehéz eldönteni, hogy ezek a támadások a kormány véleményét tükrözik, vagy önálló kezdeményezések. Én ezeket 5-6 kormányközeli ember véleményének tekintem. Ha ők nem lennének a hatalom kegyeltjei, akkor oda sem kellene figyelni arra, amit mondanak, akkora szamárságok. Azt leírni például, hogy a kutatóintézetben valaki nem dolgozik jól, mert csak angol nyelven publikál, teljesen abszurd. Mindig is voltak olyan kutatók, akik nem haladtak úgy a tudományos pályán, ahogy szerettek volna, úgy érezték nem ismerik el a munkájukat kellőképpen, esetleg nem nyertek el valamilyen pályázatot, ezért sértettségből támadták az Akadémiát. Lelkük rajta, mert sokat ártanak a magyar tudományos életnek.

Nem érzékel olyan félelmet a tagok körében, hogy a kormány elveheti az MTA finanszírozását, vagy az akadémikusok tiszteletdíját?

Nem tartom valószínűnek, hogy az akadémia költségvetését megvonják, de elképzelhető, hogy egy ideig még froclizni fogják a legkülönbözőbb dolgokkal. Az a nettó 380 ezer forint, amit az akadémia rendes tagjai életük végéig kapnak, nem kevés az átlagnyugdíjhoz képest, de mára nem olyan jelentős összeg, mint például az én elnökségem alatt, amikor ez az összeg még nagyjából s miniszteri fizetés fele volt. Ettől még biztosan komoly nehézséget jelentene az idősebb akadémikusoknak, ha ezt megvonnák, de én nem érzek ilyen félelmet. Életjáradékot kapnak például az olimpiai bajnokok és a Magyar Művészeti Akadémiai tagjai is, méltatlan lenne éppen az akadémikusoktól megvonni, hiszen csupa olyan emberről van szó, akik sokat tettek az országért, a magyar tudományért. Az óriási nagy baj az, amit Freund Tamás elnök is megfogalmazott, hogy a kormány nem tart igényt az MTA véleményére a fontos kérdésekben, ehelyett hitelteleníteni próbálja a tudósokat a közvélemény szemében. De ezzel szerintem végül a saját presztízsét csökkenti.

Összességében az elmúlt 15 évet tekintve ezek az események illeszkednek valamilyen tudománypolitikai ívbe? Van esetleg valami mesterterv, ami a laikus számára láthatatlan?

A magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletek vannak. Indokolatlan párhuzamosságok, sok milliárd forintért központi palotát építenek a HUN-REN központnak. Létrejön az Élvonal csúcskutatási program, amiről nem tudom, hogy finanszírozási rendszer, vagy új intézmény, hogy a sok-sok kutatóintézetnek nevezett ideológia kifizetőhelyről ne is beszéljünk. Az MTA elnökségem időszakában több olyan program is elindult, amelyet azóta sem ért kritika, például a Lendület, ami a hazai fiatal kutatócsoportok támogatására született. Emellett fölépítettünk két nagy kutatóközpontot, erősítettük a kutatóintézetek és az egyetemek közötti együttműködést. 2014-ben még arra kértek, hogy hozzak létre egy olyan tudományfinanszírozási intézményt ‒ ez volt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) ‒, amely versenypályázati alapon a legkiválóbb kutatásokat finanszírozza. Aztán 2017-18 környékén történt valami, és már csak azokat a kutatásokat akarták támogatni, amik holnapután hasznot hoznak. Ilyen kutatások nem léteznek, ezek legfeljebb vállalati fejlesztések. Ez utóbbiak számára jelentős források álltak rendelkezésre 2014 és 2020 között uniós forrásokból is. Ezek között sajnos voltak olyanok is, amelyek botrányos véget értek, mert a pályázatokban egyszerűen hazudtak, nem azt valósították meg, amit leírtak. 2018 után ezeket már nem is nagyon ellenőrizték.

Akkoriban menesztették az NKFI éléről. Utólag azt nyilatkozta, nem tudott együtt dolgozni Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.

Valószínűleg ő volt az, aki bemagyarázta a miniszterelnöknek azt az őrültséget, hogy csak azt kell finanszírozni, ami közvetlen gazdasági hasznot hoz. Természetesen a fejlesztéseket is támogatni kell, de világosan el kell különíteni a tudományos kutatások finanszírozásától. A kettő összekeverése rendszerint nagy bajhoz vezet, mert ha a kutatók elkezdenek ígérgetni, hogy olyan áttöréseik lesznek, amik megváltoztatják a világot, az rendszerint nem jön be, és kénytelenek hazudni a pályázati ígéretekben. Az áttöréseket nem lehet előre elhatározni és látni sem. Kolumbusz azért fedezte föl Amerikát, mert nem tudta, hogy ott van. Ha tudta volna, akkor nem felfedezi, hanem egyszerűen odamegy. Most éppen azt hallom, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztésének lesz az európai központja. Kérem, ne higgyék el, nem leszünk! Szükséges, hogy részt vegyünk ebben a dologban, de ne azzal az illúzióval, hogy vezető szerepet tölthetünk be. Ez a gigantománia iránti vonzalom vezetett a jelenlegi helyzethez.

2018-ig ön is aktív alakítója volt a magyar tudományos életnek. Van, amit a mai helyzet ismeretében már másképp csinálna?

A nagy struktúrát tekintve az akadémiai elnöki tevékenységemben semmit nem csinálnék másképp. Kisebb dolgok vannak, amin változtatnék, amit másképp csinálnék. Az NKFI 2014-es létrehozásakor viszont hiba volt, hogy nem egy független, parlament alá tartozó, nehezebben átalakítható szervezetet hoztunk létre, hanem egy a kormány alá tartozót. Aki azt mondja, hogy ő semmit nem csinálna másképp, az nem tanult semmit a történtekből.