Kormányváltás után a magyar gazdasági elit is átrendeződhet, de Mészáros Lőrinc nem fog elszegényedni

Mi a véleménye a magyar társadalomnak a gazdasági, a politikai és a kulturális elitről? Egy régebbi kutatásában a politikusok, a meghatározó gazdasági szereplők alig 3 pont körüli eredményeket kaptak a tízes skálán, valamivel jobb helyzetben volt a kulturális elit.

Van egy új, mintegy féléves felmérésünk, de az említettekhez képest elmozdulás nem igazán látható. Ez alapján az országos elit nagyon messze van az emberektől. A kultúra esetében kicsit jobb a helyzet, de közeli viszonyról ott sem lehet beszélni. Az viszont kiderült, hogy a helyi elit – polgármester, önkormányzati képviselő, helyi vállalkozó – ennél valamivel jobb helyzetben van, és a kulturális elit esetében – iskolaigazgató, kultúrház-vezető – lehet a legközelebbi viszonyt találni, leginkább velük elégedettek az emberek. Ám ez sem éri el a tízes skálán az 5-ös szintet. Az azonban pozitívum, hogy a helyi közösségekben a társadalom kevésbé feszül egymásnak. Hogy ez miért változik lassan, az kulturális gyökerű. A magyarok valahogy mindig elégedetlenebbek az elitjükkel. Ha összehasonlítjuk az adatokat mondjuk a hollandokéval, akkor az látható, hogy ők permanensen elégedettebbek az elittel.

Mi a hollandoktól való eltérés oka?

Ott az emberek megnézik, mennyire a közjót és mennyire a magánérdekeket helyezik fókuszba az elit tagjai.

A számok alapján már-már azt érzékelem, hogy itthon az elit, különösen a politikai és a gazdasági ág szereplői szinte elszigetelődtek a társadalomtól.

Nincsenek közel, az biztos. Ez abból is kiderül, hogy a felmérések során még a kutatók is csak nehezen tudják elérni az elit tagjait. Ez persze nem csak nálunk van így, de ahogy jeleztem, van, ahol organikusabb a viszony.

Ez azonban függ attól is, hogy a társadalomnak milyen a struktúrája, mekkorák az egyenlőtlenségek. Az említett skandináv országokban a gazdagok körében nem jellemző a vagyoni erővel való hivalkodás. Ott nem divat, hogy egy szuperdrága sportkocsival jár és jelenik meg valaki, mert akkor összehúzzák a szemöldöküket az emberek. Itthon viszont ez az utóbbi években lényegében elszabadult, ami különösen azért váltotta ki az emberek rosszallását, mert érzik, nem az érdemeik alapján gazdagodtak meg az elit tagjai.

Akkor a magyar társadalom különbséget tesz a tehetség alapú és a kapcsolati, lojalitásalapú meggazdagodás között? Akkor ezen a téren nincs közöny?.

A különbségtétel abszolút létezik. És ami a lényeg, ez már tíz éve is így volt, amikor a NER még stabil társadalmi alapokon állt. Már akkor sem hitte el senki, hogy mondjuk Mészáros Lőrinc a saját érdeméből gazdagodott meg. Csak egy ideig ez nem zavarta a fideszes választókat, de a kérdőíves kutatásban maguk is jelezték, hogy a milliárdos nem saját teljesítményének, hanem politikai kapcsolatának köszönheti a felemelkedést. Itt viszont arra is rámutatnék, hogy olyan személyt azért nehezebben tudtak megnevezni az emberek, aki saját érdemei mentén került az elitszférába. Egy név viszont már a korábbi, tíz éve készült kutatásban is előkerült. Őt azért nevezném meg, mert az utóbbi napokban exponálta magát, ő pedig Wáberer György. Na, őt teljesítmény alapon ítélték meg.

A politikai elit cseréje után, hiszen a parlamenti képviselők csaknem háromnegyede új lesz, várható-e a gazdasági elit cseréje?

Négyévente, egy átlagos súlyú választás alkalmával is történik klientúracsere, s nyilván ez okoz mozgást a gazdasági elit körében is, de nem okoz földcsuszamlásszerű elmozdulást. Ez azért történik így, mert a gazdaság nem teljesen független, nem tud teljesen független lenni az államtól. Itt vannak például a közbeszerzések vagy az Európai Uniótól is érkező – igaz, az utóbbi időben befagyó – források, amelyek elköltése hatással van arra, mely cégek emelkednek és melyek kevésbé.

Ezúttal viszont ez a kérdés valóban hatványozottabban kerül fókuszba. Egyrészt nagyon hosszú ideje egyfelé ment a gazdasági elit építése, másrészt ebben most nagy változás érkezik. Az viszont nem úgy van, hogy ezek az olykor hatalmasra pumpált gazdasági csomópontok egyszerre felszívódnak. Mészáros Lőrinc nem fog elszegényedni. Az exponenciális gazdagodás görbéje persze ellaposodik, de szembe kell nézni azzal, hogy ezek a vagyonok és cégek akkorára nőttek, hogy emiatt talán képesek lesznek valamilyen szinten piaci alapon is működni. Nem esik ki teljesen alóluk a sámli.

Akad azonban egy tényező, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Számos törvénytelenség vagy korrupció történt. A társadalomban pedig nagy az igény az elszámoltatásra. Azt kutatóként nem tudom megmondani, hogy ezek mekkora hatást gyakorolnak majd a gazdasági elit összetételére. Ám

Egy szó, mint száz, ezen utóbbi elemre tekintettel – habár mondom, nehezen jelezhető előre – nem okozna meglepetést, ha a gazdasági elit is átalakulna Magyarországon.

A Kultúrcsaták című könyvében úgy fogalmaz, hogy a valódi tekintélyt nem lehet hatalmi szóval elvenni. Most, hogy a politikai gát átszakadt, a kultúra visszatalál az autonómiájához, vagy ez csupán illúzió, és nem létezik hatalom saját kulturális hátország nélkül? A gondolatmenetet tovább folytatva: visszakaphatja-e valaha a Kossuth-díj a méltóságát…

Vagyis a kultúrharc folytatódik-e továbbra is? Erre nem egy egyszerű igen-nem a válasz, a Kossuth-díj esetében sem. Az a helyzet, ahogy a politikában, úgy a kultúrában is léteznek szekértáborok. Ezekre lehet úgy tekinteni, mint a politikai hatalom hátországa, de úgy is, mint különböző értékválasztású emberek, akiknek különböző politikai preferenciáik is vannak.

Ha kultúrharc van, akkor nyilván nagyon erősen, tehát úgy ítélik meg a kulturális teljesítményt, és úgy osztják a pozíciókat és az erőforrásokat is, hogy milyen szekértáborok vannak. Tagadhatatlan, a magyar kultúrában ez már régóta fennáll. Ez nem a NER alatt kezdődött, de a kultúrharcot a NER sokszorosára csavarta fel. Az új kormányzat módjában áll ezt letekerni. Akkor viszont a közeg szereplőinek lesz az a feladata, hogy kiegyezzenek egymással, és ne az történjen, mint 2010 után, amikor Kerényi Imre, a pozícióba kerülő oldal kultúrpolitikájának egyik meghatározó alakja azt mondta: „Na, most mi jövünk!”. Ez egyértelműen azt jelezte, hogy most bosszút állunk rajtatok. Ezúttal meg kell találni az egyensúlyt a szereplőknek – s ebben segítenie kell a kultúrpolitikának –, hogy ne legyen egy újabb visszacsapás, leváltjuk a kádereket, majd megint Kossuth-díjat kap ez és ez.

Lát annyi bölcsesség a társadalomban, hogy ezt újra nem teszi meg?

Azt gondolom, hogy erre komoly esély van. Már csak azért is, mert ennek hatásaitól egyszerűen szenvedtek az emberek az elmúlt 16 évben. Egy veszélyt viszont meg kell említenem. Az erőforrások nem végtelenek, ha nagyon jól állna az ország gazdaságilag, akkor sokkal kevésbé lenne éles a kenyérharc a kultúrán, de a gazdaságon belül is. Ez azért megnehezíti majd a dolgot. Ám hangsúlyozom, abszolút látok esélyt, hogy ez az említett visszacsapás nem történik meg.

A választás előtti napokban néhány gazdasági szereplő megszólalt, hogy a politikai elit iránya nem megfelelő. Kell rendelkeznie ilyen „vészcsengő” szereppel az egyes ágaknak a másik, jellemzően a politika felé?

Nem lenne rossz, ha lenne ilyen szerepe. Azért jó, ha az elitcsoportok egyensúlyban vannak, mert ez is egyfajta fék és ellensúly tud lenni a rendszerben. Ha a politika ledominálja a többit, akkor bizony ez sérül, és a NER alatt ez az, ami szélsőségesen elbillent, és a többi elitcsoport lényegében képtelen volt ellentartani.

Nagy Ervin a választás éjszakáján úgy fogalmazott: „Még egy megvezetést nem bír ki a magyar társadalom.” Ha a mostani remény mégis csalódásba fordul, az végleg elvághatja a társadalom és az elit közötti maradék kötődést?

Őszintén nem tudom, mennyit lehetne még rontani a helyzeten. Ezzel azt hiszem, jeleztem, hogy mit gondolok arról, hol állunk.

Már részben szó esett arról, hogy a gazdasági mozgástér rendkívül szűk, a források sem korlátlanok. Meddig tarthat ki az új hatalommal szemben a bizalmi tőke, ha a stílusváltás ugyan érzékelhető, de a gazdasági kényszerek miatt az emberek saját bőrükön tapasztalt jóléti javulása elmarad?

Azt tudom mondani, hogy a magyar társadalom e tekintetben kifejezetten türelmes.

Tényleg?

Igen. Gondoljon arra, hogy nálunk a rendszerváltás óta minden egyes kormány kitöltötte a mandátumát. Nm annyira köztudott, de ez kifejezetten unikális, aminek persze politikai rendszerbeli okai is vannak. Ám politikai erőszak sincs itthon, lényegében ilyesmi fehér holló az utóbbi évtizedekben.

Most pedig a szokásosnál is nagyobb váltás, a változás jelentősége miatt és az ehhez tapadó eufória miatt ez a türelmi szakasz úgy hiszem, még a szokásosnál is hosszabb lesz.