Nő a banki csalások száma, de az Orbán-kormányt inkább az uszítás érdekli

Gulyás Gergely szerint a támadások 80 százaléka mögött az ukrán maffia áll.

A kártyás és az átutalási csalások is az ügyféladatok megszerzésével indulnak

Magyarországra jönnek az eladó nélküli okosboltok, a lopás is kevesebb

A napokban megnyílt az ország első hibrid okosboltja, amely a hagyományos nyitva tartás után, eladó nélküli üzletként működik. A működtetők szerint ez az irány áll a szektor előtt.

Az önkiszolgáló boltok pótolhatják a kistelepüléseken korábban bezárt egységeket

Történelmi csúcsra szökött fel múlt hét második felében a Bitcoin jegyzése, a magyarázatot az amerikai elnök körül kell keresni

A Bitcoin a múlt héten újabb történelmi csúcsot ért el, s jelenleg is a közelében tartózkodik. Kezdenek megvalósulni Donald Trump ígéretei.

 Az amerikai elnök márciusban aláírta a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy az USA bitcointartalékot képezzen

Kétéves mélypontra esett a foglalkoztatás

Elbocsátási hullámról még nem beszélhetünk, de az inaktivitás jelentősen növekedett.

Előny, ha egy állásinterjún kiderül, hogy az ember tudja használni a mesterséges intelligenciát, pont azt, ami akár ki is válthatja majd a munkáját

Egy kutatásban a megkérdezettek 43 százaléka mondta azt, hogy a munkája fő részét a mesterséges intelligencia is el tudná végezni, vagyis ez a kör úgy gondolja, munkája már most kiváltható lenne.

Vannak munkafolyamatok, ahol már most semmi szükség az emberre

A fényűzés szent, a magyar luxizókat nem zavarja, hogy a Ferrari világrekordot jelentő árréssel dolgozik

Az olasz autógyártó olyan haszonkulccsal dolgozik, amivel egyetlen versenytársa sem. 

A NER-vállalkozók egyik nagy kedvence a Ferrari

Nem tudnak árrésstopról a kínai drogériák, és nem is érdekli őket

Bár a május 19-én hatályba lépett intézkedés önmagában ezekre a boltokra nem vonatkozik, a kabinet a döntése kapcsán számos megnyilvánulást tett, amelyek szerint az árak általánosan csökkennek majd a területen. Árgyűjtésünk szerint vegyes a kép, a kínai drogériáknak szükségük is lenne némi óvatosságra.

A World Mall (volt Asia Center)eladói mit sem tudnak az árrésről

KSH: a nettó átlagkereset 490 400 forint volt márciusban

A bruttó átlagkereset fejlődése terén a februárban regisztrált 9,3 százalékos emelkedéshez képest régen látott mértékű visszaesés történt.

Tolonganak a magyarok a pénztárnál, úgy veszik a koncertjegyet, mintha nem lenne holnap

Az élő zenére és a koncertekre még mindig nem sajnálják az emberek a pénzt. Nem csak külföldön, itthon sem, ráadásul a 27 százalékos áfa miatt néha előfordul, hogy egy nemzetközi előadó magyarországi koncertjére a jegyárak magasabbak a kívánatosnál.

A Covid után kiszabadult emberek szórakozásra vágytak, és így maradtak

Karsai Zoltán: Az árrésstop meghosszabbítása bizonytalanná teszi a jövő évi bértárgyalások kimenetelét

Leépítésektől viszont aligha kell tartani, mert a korábbi hatékonyságjavítások miatt erre túl sok mozgástér már nincs – mondta lapunknak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.

A KASZ ismét előterjeszti azt a javaslatát, hogy a bérfejlesztésre fordított összegek egy hányadával a vállalatok csökkenthessék a kereskedelmi különadójukat

Eddig 25-30 milliárd forint a kár a száj- és körömfájás miatt, ráadásul érhetik újabb csapások a magyar mezőgazdaságot

Az egyes élelmiszerekre bevezetett árrésstop sem segít.

Még tart, de ha minden jól megy, május végére vége lesz a járványnak

Itt az újabb árrésstop, de végül úgyis a fogyasztó szív az Orbán-kormány szocialista tervgazdálkodást idéző árszabályozásával

Egyre több területen akarják megszabni az árakat, amivel torzítják a piacot és a versenyt.

Kivezetés helyett kibővítés: most a drogériák vannak soron

Versenyben Ausztriával: osztrák bérekkel csábítanak a Balatonnál

A nyári szezonra elképesztő fizetéseket kínálnak a szakképzett munkaerőnek a tóparti cégek. Már elindult a toborzás.

Egy jó szakács vagy felszolgáló akár egymillió forintot is megkereshet havonta nyáron a Balatonnál

Az Orbán-kormány nemcsak a számot, hanem az irányt is eltévesztette, Magyarországon már a recesszió fenyeget

A 0,4 százalékos negyedéves GDP-visszaesésben ráadásul Donald Trump importvámjainak a hatása még nincs is benne. Mindeközben Európa egészen jól elvan.

Nincs nagyon mit megbeszélni, mert a megbízások elapadtak, a jelek szerint az ipar teljesítménye elmarad a várakozásoktól

Kínai állami cég is bejelentkezett Dunaferr megmaradt vagyonáért

Két vállalat is érdeklődik az egykori Dunaferr meleghengermű tevékenységéért felelős cég, a Dunarolling Kft. vagyonelemei iránt - derül ki a Cégközlönyben kedden közzétett dokumentumokból. Az egyik a Hangzhou CIEC Group Ltd., míg a másik a Dunaferr Steel Rolling a.s.

Az egykori Dunaferrből legfeljebb csak részlegek maradnak fenn

Lenyelték az árrésstopot a kereskedők, de Nagy Mártont ez már nem hatja meg

Nem hárították át a boltok a vásárlókra az árrésstop miatti veszteségeiket. A lapunk által vizsgált 2500-féle élelmiszer kevesebb mint 20 százaléka lett drágább a bevezetés óta.

A kiskereskedők igyekeztek nem áthárítani az árrésstop miatti veszteségeiket, mert azt remélik, május végén kivezeti azt a kormány

Hatalmas károkat okozott az április eleji hideg, az alma és a meggy Magyarországon szinte teljesen elfagyott

Semmi esély nem volt a védekezésre, almából a korábbi évekhez képest jóval nagyobb importra lesz szükség.

Vannak olyan területek az országban, ahol a meggyvirágok száz százaléka lefagyott

Veszélyben a jövő évi minimálbér

A hosszú távú minimálbér-megállapodás alapjait jelentő elvárt növekedési és inflációs számok idén aligha teljesülnek, így könnyen előfordulhat, hogy év végén újra kell tárgyalni a tervezett emeléseket.

Kérdés, mi kerül a pénztrácába a jövő évben. A tetemes minimálbér emeléshez – elméletileg – egy robogó gazdaság kellene

Berobbant a kereslet, a románok miatt is drágulnak a kelet-magyarországi lakások a határon

A kelet-magyarországi ingatlanszektorban az első negyedévben fennmaradt az év elején kezdődött érdeklődés. A drágulást a schengeni bővítés nyomán román érdeklődők is fűtik, hiszen a kolozsvári négyzetméterárak akár egytizedéért is lehet lakást venni. 

Egy őrült vámszedő naplója, avagy Donald Trump az utolsó pillanatban behúzta a féket

Az amerikai elnök ugyan 90 napra felfüggesztette a szerdán hatályba lépő importvámjait, a céljának az elérése azonban kétséges, a bizonytalanság okozta pánik pedig már kezd úrrá lenni a világgazdaság szereplőin.

Árat emelnének a hústermelők, de az Orbán-kormány üzent, máris beavatkozással fenyeget

Az állami piacbefolyásoló intézkedések most is nagy gondot okozhatnak az szektornak.

Szarvasmarha az érintett levéli telepen 2025. március 26-án

Vámtarifák esztelenül

„Igencsak késői reagálás” – A tét most már a magyar állatállomány megvédése

A pénteken felállt operatív törzs, amely számos területen azonnal szigorításokat vezetett be. Akad szakember, aki szerint ezeket azért hamarabb kellett volna megtenni.  

A tejszállító kamionokat is fertőtlenítik a betegség megfékezésére

Az Orbán-kormány minden erőfeszítése és vágya ellenére összeomlott a magyar ipar

Közel a pont, amikor a feldolgozóipari cégek megkezdhetik az elbocsátásokat.

Az ipari és a feldolgozóipari cégek abban bízhatnak, hogy itthon fennmarad a fogyasztás növekedése, mert ha az sem, nagy baj lesz

Donald Trump kirobbantotta a vámháborút, az elsődleges kár a magyarországi infláció növekedése lehet

Az amerikai elnök az egész világot megsarcolja új extra vámtételekkel teletűzdelt csomagjával. Az intézkedés nyomán már most sok ország válaszlépéseket emleget, amelyek együttesen a globális gazdaságot a recesszió felé sodorhatják. 

Az amerikai fogyasztóknak és cégeknek is kárt okoz az import drágulása

Fúj a szél, durvul a ragadós száj- és körömfájás Magyarországon

Újabb száj- és körömfájás eseteket regisztrált a Nébih. Mindez immár nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a hazai húsexportot, de az állatállomány is visszaeshet.

Az állattelep felszámolása elkezdődött Levélen. Az Atev dögszállító autói hordják el a mintegy 3000 szarvasmarhatetemet a közeli „temetőbe”

Nyílt levélben panaszkodnak munkakörülményeikre, alacsony díjazásukra az ételfutárok

A levelet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, a Belügyminisztériumnak, Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) is eljuttatták.

Ami kimaradt...
A nyílt levélről, a nyomásgyakorlásról nem egyeztettek a futárok szervezeteivel a szerzők

Fájdalmas ütést vitt be Donald Trump a világ autóparának, de a magyarországi gyárak még jól is kijöhetnek ebből

Elszabadult a vámháború.

Demonstráció egy szakszervezetisért

Péntekre sztrájkot szervezett Pápára, a Yanfeng Kft. elé a Vasas Szakszervezeti Szövetség, illetve emellett az érdekvédelem bíróság elé citálja a kínai hátterű, autókárpitokat gyártó társaságot. 

Nem tetszett az erős érdekképviselet, kirúgták hát a szakszervezetist

A felügyelőbizottság már 2014-ben szólt, hogy valami nincs rendben, a Fidesz mégis szemet hunyt a nagy Matolcsy-féle közpénzlopás felett

Évek óta nyilvánvaló, hogy az MNB alapítványok pénze magánkézbe került, a haszonélvezőket pedig Matolcsy György környezetében kell keresni, a hatóságok mégsem tettek semmit. Eddig.

Tapintható feszültség. Orbán és Matolcsy tavaly novemberben
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang