„Felismerhetsz valamit a saját lakóhelyedről, még akkor is, ha ez a könyv egy régi rezsim egy bizonyos időszakában játszódik”

2023 óta tagja a Svéd Akadémiának, az ön szava is dönt az irodalmi Nobel-díjról. Mivel lehet kiérdemelni ezt a megtisztelő felelősséget?

Azt én is szeretném tudni. Az akadémia választja a saját tagjait, szóval engem is azok választottak, akikkel most együtt dolgozom, annyiban biztos vagyok, ez nagy megtiszteltetés. Író vagyok magam is, 1991 óta publikálok, azt hiszem a lehetőség ennek a munkának is köszönhető.

Krasznahorkai László vasárnap elmondott köszönő beszédében azt mondta, elfogyott minden reménye, de aztán a beszéd végére kiderült, mégiscsak mondott róla valamit. Mit gondolt róla?

Ez egy nagyon irodalmi szöveg. Szóval érdemes így értelmezni, a jelentésének nagyon sok rétege van, nem egy politikai vagy formális beszéd. Úgy mondanám, nagyon sokat dolgozik paradoxonokkal: azt mondja, semmi reménye már, de valahogy az írása mégis reményt sugall. Érti, mire gondolok? A remény ott van az írásban. Mert olyan jól megírt, van benne valami szinte éneklő jelleg és a ritmus, amivel dolgozik szintén benne rejlik ebben a beszédben – felismered az író stílusát. Olykor nem is a szöveg konkrét tartalma a lényeg, hanem ahogyan írják, az képes reményt adni úgy, hogy a művészet lehetséges, még akkor is, ha a világ tud néha nagyon is sötétnek látszani, amely visszatérő téma egész munkásságában.

Írjál sokat – ezt mondják a legtöbben, akiket megkérdezek, mire van szükség a Nobel-díj elnyeréséhez. Valóban ez a titka?

Ahogy mondtam, író vagyok magam is, ha lenne rá egy formula, jó lenne ismerni. De hát nincs, úgy értem, kiemelkedő írónak kell lenned persze és legyen valami eredetiség abban, amit csinálsz, ez a legfőbb kritérium. Az akadémián 18 tag dolgozik, ezen belül van egy Nobel-bizottság, amelynek szintén tagja vagyok, mióta ide jöttem. Utóbbiban hatan vagyunk, mi vagyunk azok, akik állandóan olvasnak. Ez egy folyamat, amikor elkezdjük januárban,  van nálunk egy lista körülbelül 200 névvel. A díjra rengetegen jelölhetnek szerte a világból, irodalom professzorok, írószövetségek is. Ezt szűkítjük le 20-25 névre, akiket még alaposabban, átfogóbban vizsgálunk. Aztán a munka végén összesen öt jelölt kerül a shortlistre, akiktől az akadémia minden tagja olvas és mind a 18-an hozzuk meg a döntést. Ősszel folynak a nagyobb megbeszélések, majd a munka végén szavazást tartunk és nyertest hirdetünk.

Lehetséges mindent elolvasni?

Nem, nem az, főleg azért sem, mert mindig ott van a nyelv kérdése is. Ahhoz, hogy valaki megkapja a Nobel-díjat, mindenkinek az akadémián tudnia kell olvasni tőle valamit. Tehát legalább angolul vagy svédül kell léteznie, bár sokan a bizottságban németül vagy franciául is olvasunk. Ez persze egy kicsit szűkíti a választékot.

Szóval a végén közös a nevező a 18 tag között.

Igen, de ehhez az kell ezeken a megbeszéléseken, hogy nagyon sokféle nézőpontot figyelembe vegyünk és átbeszéljünk. A végén aztán mindig természetesen egyöntetű a döntés.

Évtizedek óta mondják, hogy Krasznahorkai László nyerhet, mit gondol, miért most jött el az ideje?

Nehéz megmondani, sok író van és mi megpróbálunk kizárni minden külső hangot, például azokét, akik manapság már pénzben fogadnak is, ki lesz a befutó. A jó döntéshez nekünk szinte buborékban kell maradnunk és kizárólag olvasnunk. Ez rengeteg könyv az évek alatt, de erre van szükség ahhoz, hogy megkapjuk a teljes képet és bizton állíthassuk, méltó nyertest hirdetünk. Ez teljes mértékben az irodalmon alapuló döntés, semmi más nem szól közbe – szóval idő mindenképp kell hozzá.

Az írót hosszú idő óta emlegetik az apokalipszis mestereként. Mit gondol, mit jelent a munkássága a mai, feszültségekkel terhelt világban?

Nehéz megmondani, mert azt gondolom mindenki mást talál meg a művészet ehhez hasonló, nagyszerű alkotásaiban. Ez azon is múlik, hogy ki vagy te, mint olvasó. Tudom, hogy az apokalipszis mesterének hívják, és ennek nagyon sok jele is van a műveiben. Ugyanakkor ott van például a Seiobo járt odalent című műve, amely nagyon más ehhez képest, hiszen a Japánban, Ázsiában töltött idő és a buddhizmus inspirálta, így erről mond el sokat. Nemcsak az apokalipszisra képes, hanem arra is, hogy megfogalmazza, mit jelent a művészet és mit jelenthet az egy felbolydult világnak. Azt gondolom, gyakran nagyon hosszú történelmi perspektívákban gondolkozik – az emberiség pedig mindig is tele volt viszálykodással, háborúkkal és nyomorúsággal, de mindig is volt művészet is. Lehet, hogy ebben van a remény, hogy annak ellenére, hogy az ember borzalmas teremtmény lehet, rendkívül erőszakos, pusztító, mindig lehet bennünk valami, ami nagyon is kreatív és igenis épít. Nekem legalábbis ez a remény, de mindenkinek meg kell találnia a magáét. Az olvasás nagyon személyes élmény azoknak, akik komolyan veszik.

Akár egy olyan regényből is, amely egy nagyon sajátos helyről szól, mint például a Sátántangó?

Szerintem ez egyfajta rejtély, de az irodalomban gyakran találkozom vele: amikor valami úgy tűnik, egyetlen helyen létezik, az univerzálisan is megérthető. A Sátántangó helyszíne bizonyos értelemben természetesen nagyon specifikus a részletes tájleírással, az időjárás, a sár, az omladozó házak és a reménytelen emberek, de hiszem, hogy ugyanakkor felismerhetsz valamit a saját lakóhelyedről, még akkor is, ha ez a könyv egy régi rezsim egy bizonyos időszakában játszódik. Ez persze rányomja a bélyegét, de ez egy nagyobb történelem része is. Ez az irodalomban sokszor van így, ha olvasol egy idegen helyről, találsz benne valamit, amit ismersz – már ha az az írás jó. Mondjuk találsz valamit, ami talán a nehéz sorsú emberek számára mindenhol hasonló megélés. Végül is mindannyian ugyanúgy emberek vagyunk és mindannyiunknak megvannak a magunk küzdelmei. A legtöbb országban pedig volt időszak, ami a teljes reménytelenségben létezett. Szóval szerintem lehetséges, Krasznahorkai írásmódja pedig ehhez különleges.

Mi teszi különlegessé?

Van valamiféle szinte dühös energia ezekben a hosszú mondatokban. Nagyon ritmikus és mindig szinte zenei, ahogy a szöveg lélegzik. Egyesek azt kérdezik, ó, nem nehéz olvasni? De csak akkor az, ha nem vagy hozzászokva – nem az író könyveihez, hanem az olvasáshoz, mert például a Herscht 07769 ugyan egyetlen mondat, akkor van vége, amikor a pont van, de így is valójában elképesztő, mennyire természetes, lélegző szöveg.