Krasznahorkai László átvette az irodalmi Nobel-díjat

Tizenhárman vették át Stockholmban december 10-én a Nobel-díjukat, de csak négyüknél ujjongott a közönség – köztük Krasznahorkai Lászlónál. Ez persze nem a többi díjazott meg nem értését jelzi: sokkal inkább benne van az éves Nobel-díjátadó feszesen protokolláris, mégis az örömtől emelkedett hangulata.

Már órákkal az esemény előtt kordonok mögül leskelődhettek csupán az elsiető járókelők a stockholmi Konserthuset előtti téren, fegyveresek csüngtek még a lámpaoszlopról is és irányítottak mindenkit végül is kedves erélyességgel a megfelelő helyre. (A díjátadó ideje alatt egy ponton egy csapat klímaaktivistát például jóval arrébb Listen to the scientists feliratú plakátjaikkal.)

A bevonulás maga is hasonló ellentmondást nem tűrő szigorral zajlott: a svéd királyi család egy karácsonyfa, egy rendőrautó és jó pár testőr takarásban lépett be az épületbe egy oldalbejáraton, míg a vendégsereg kígyózó sorban várta az ellenőrzést a főbejáratnál. Nehéz is volt előre elképzelni, hogy a rendőrök térre felállított kis fehér sátrán hogyan jutnak át majd egy bő óra alatt így a vendégek – köztük újságírók, hozzátartozók és tiszteletbeli meghívottak – akiket képes befogadni a több mint 1700 férőhelyes intézmény. De a szigor csak a sátorig tart, aki bejut (az egy év híján 100 éve tartó rutinnak köszönhetően mindössze pár másodperc alatt) afelé már a fegyveresek testtartása is megenyhül.

Az épületben pedig már minden a szokásos színházas-operás hangulat, kötelező kör a ruhatárnál, pezsgőzés és az előzetes meghívón szereplő tiltás ellenére közös fotózkodás a protokoll szerint felöltözöttek körében: hölgyeknek hosszú estélyi ruha (legalább ezerféle színben), az uraknak frakk – csak az alkalom más, mint a színházban; Nobel-díjasokat köszöntenek a meghívottak.

Egy életben egyszer kapsz díjat, nekünk meg idén még ebből kettő is jutott, szóval természetes, hogy egy egész csapattal vagyunk kint – meséli a karzaton a japán egészségügyi újságíró, aki Szakagucsi Simon orvos-élettani és Kitagava Szuszumu kémiai Nobel-díjas miatt érkezett elsősorban. Pár perc és háromnegyed négy, a meghívó szerint aki addig nem foglal helyet, kénytelen az élő közvetítések valamelyikén követni az eseményeket az épületen kívül, szóval sietősen meg is érkeznek még a ráérősebbek a kezdést jelző csengő hallatán. Pontban 15:45 perckor részben svéd diákszervezetek tagjaiból álló önkéntesek zárják az ajtókat, majd délután négy óra előtt pár perccel elcsendesül minden, csak a ruhaigazítás miatt mozgolódók meg olykor egy-egy elejtett mobil hangja töri meg a csendet, aztán bevonulnak a szűk királyi család tagjai, élükön XVI. Károly Gusztáv svéd királlyal, aki az ekkor még mindig üresen álló 13 vörös széken ülőknek adja majd át a Nobel-díjakat – ők csak ezt követően vonulnak be a Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekar zenei kísérete alatt.

– nyitotta meg a 2025-ös díjátadót Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke. Beszédéből a hetekig tartó teljes hírzárlat után végül kiderült, nem vesz részt mindeközben a hagyományosan (Alfred Nobel végakaratának megfelelően) Oslóban átadott béke Nobel-díj ceremóniáján a jelenleg is hazája elnyomó rezsimje miatt életét kockáztató María Corina Machado, venezuelai politikus, aktivista. (Helyette lánya vette át a díjat.) Widding a világban dúló bizonytalansággal szemben beszédében a tudomány, az irodalom és a Machadóhoz hasonló békéért küzdők erejét méltatta.

Miközben a világ itt, az északi féltekén a legsötétebb, a Nobel-díj fénye nemcsak a várost, hanem az egész világot is megvilágítja. Tudásukon, becsületességükön és kiválóságukon, kreativitásukon és inspirációt jelentő munkájukon keresztül a díjazottak reményt adnak. Emlékeztetnek minket arra, hogy különböző utakon lehetséges kezelni és megbirkózni a ma előttünk álló számos globális kihívással – zárta megnyitó beszédét.

Az átadó további része a bejáratnál kézhez kapott programterv szerint zajlott, a protokoll szerint egymást követte a fizika, kémia, orvosi-élettani, az irodalmi, valamint a közgazdasági Nobel-díj átadása, amelyet szokás szerint laudáció előzött meg. Csak időről-időre szorult némi homok a protokolláris gépezetbe, mikor a fizikai Nobel-díjasok John Clarke, Michel H. Devoret és John M. Martinis elsőként már a laudáció közben siettek volna átvenni a díjat – hogy aztán az őket méltató Göran Johansson zavart nevetéssel ültesse még őket le egy kis időre. Innentől kezdve – ahogyan az a gikszereknél lenni szokott – valahogy természetes volt, hogy a soron következők átadóját mindig kísérte kisebb-nagyobb izgatott nevetés a közönség felől, vajon a protokollnak megfelelően zajlanak-e majd az események.

Krasznahorkai Lászlót – a díjazottak közül egyedüliként – svédül köszöntötte Anders Olsson professzor, aki az író életművén át vezette a hallgatóságot, kiemelve az emberi elesettség mesteri ábrázolását, írói nyelvének egzisztenciális mélységeit. Krasznahorkai László írói nagysága abban rejlik, hogy sikerült ötvöznie az illúzióktól teljesen mentes, az ember által teremtett rendíthetetlenségen átlátó művészi tekintetet az irodalom erejébe vetett rendíthetetlen hittel – fejezte be méltatását, felkérve az írót, vegye át Nobel-díját. Protokoll szerinti taps, protokollon kívüli örömujjongás.