Ha korunk egyik harcos demokratájáról, Anne Applebaumról ír valaki, és maga is a demokratikus oldalon áll, szinte elengedhetetlen, hogy ne pár tiszteletkörrel kezdje. Kevesen jutnak el ilyen pozícióba, de hát a tiszteletet, elismerést nem adják ingyen. Az amerikai újságíró és történész kiváló ismerője többek között a Kelet-Európában zajló társadalmi folyamatoknak, amelyeket nemcsak vigyázó, hanem terelgető tekintettel is figyel. Olyan műveket rakott le az asztalra, mint A Gulag története vagy a Kelet és Nyugat között. Munkabírása, közéleti aktivitása elképesztő, a politika és történelem iránt érdeklődők, a demokrácia erősítéséért tenni akarók nemigen tudnák kikerülni alakját. Következetessége pedig külön súlyt ad kijelentéseinek, elemzéseinek.
Egyesülnek az autokraták
Új könyve, az Autokrácia Rt. afféle kiáltvány-esszé. Mozgósító szándékú reagálás az autokratikus rendszerek és ideológiáik egyre intenzívebb térnyerésére. A cím markánsan jelzi Applebaum értékelését a folyamatról. Kerüli a populizmus fogalmát, vizsgálatát igyekszik kiemelni a bal- és jobboldaliság pólusai közül. Tézise szerint ugyanis a demokráciát fenyegető rendszerek mögött nincs pontosan leírható, következetesen képviselt ideológia. Működésük egyszerűen a pénzről, a gazdagodásról és a hozzá szükséges hatalom megtartásáról szól. Lényegében egy üzleti vállalkozás, amelynek szereplői, élükön Oroszországgal, Kínával, Iránnal, egyre tudatosabban segítik egymást. Ennek eredményeképpen kialakult egy „üzleti” háló, amely igyekszik terjeszkedni, új tagokat magához vonzani. Ismét csak függetlenül attól, hogy azok hivatalosan milyen ideológiát tűznek zászlajukra. A radikális jobboldali, baloldali, vallási lózungok ugyanúgy megfelelnek, a lényeg az autokratikus hatalomgyakorlás, a saját „cég” stabilitása, „kiszámíthatósága”.
Applebaum hangsúlyozza, nem összeesküvés-elméletről van szó, hanem folyamatról, amelyet üzleti-politikai struktúrák belső mechanizmusai alakítanak. Az alapmodell: autokrácia és kleptokrácia összefonódása. A jelenlegi legerősebb autokráciák maguk is oligarchikus szerkezetekből épültek ki, kialakították belső klientúrájukat, hatalommegőrző politikai gyakorlatukat. A terjeszkedés során rátalálnak helyi kleptokrata, a nyerészkedésre bármilyen eszközzel, akár korrupcióval, erőszakkal is kész csoportokra, és üzleti kapcsolatok kiépítése után politikai szinten is támogatni kezdik őket. A könyv szinte megemészthetetlen mennyiségű tárházát nyújtja e „részvénytársaság” működési mechanizmusainak a pénzmosástól, vagyonmentéstől a média-hadviselésen át a hatalom koncentrálásáig és stabilizálásáig. Az ukrán–orosz háború világossá tette, hogy az autokráciák katonailag is készek segíteni egymást, amire kisebb, főleg afrikai konfliktusoknál már korábban is sok példa volt.
A szerző összegzése során főleg a látványosabb esetekre koncentrál, leginkább Dél-Amerika, Afrika és Ázsia felé fordítja tekintetét. Magyarországgal nem foglalkozik alaposabban, de egy-két megjegyzése alapján egyértelmű, hogy az autokráciák közé sorolja Orbán Viktor illiberális rendszerét. Mi nem is szorulunk rá a megerősítésre, hiszen a példák alapján tökéletesen fel lehet ismerni a párhuzamokat, azonosságokat. Applebaum közelítésének a magyar modellel kapcsolatban is az lehet a legfontosabb tanulsága, hogy ne ragadjunk le az ideológia síkján.
Ugyan a kormánypropaganda tele van radikális jobboldali kijelentésekkel, fasiszta felhangokkal, ez csupán egy adott pillanatban politikailag jól hasznosítható máz. Az igazi cél a kleptokrácia erősítése, a klientúra gazdagodása.
Nem véletlen, hogy a mögé festett ideológia zavaros, hibrid elemekből áll, igyekszik minden réteget megnyerni valamivel. Ha pedig komoly politikai ellenfél jelenik meg a porondon, mint most Magyar Péter vagy négy éve Márki-Zay Péter, hiába tartja jobboldalinak magát, az autokrata hatalom azonnal besorolja ballibnek, beilleszti a maga ellenségképébe. Ugyanígy jár el a számára nem kedvező uniós vezetőkkel. Ukrajna mellett sem hajlandó kiállni, ha ez veszélyezteti orosz kapcsolatait. A „globalista” kategóriába bárkit bele lehet gyömöszölni.
A Nyugat sem naiv áldozat
Az Autokrácia Rt. nagyon fontos szegmensére világít rá a világban ma zajló folyamtoknak, és érzékletesen, sok konkrétummal bontja ki természetrajzát. Számomra mégis kissé egysíkú Applebaum szemlélete. Vagy inkább mondjuk így: egypólusú. Túl merev határt húz a mai autokráciák és demokráciák közé. Az előbbiek nagyhatalmait, Kínát és Oroszországot pedig túlságosan is kommunista múltjukhoz bilincseli, mintha kifejezetten abból nőtt volna ki jelenlegi rendszerük. Figyelmen kívül hagyja, hogy ezekben az országokban sosem létezett polgári demokrácia. Másrészt az államszocialista formációt egyszerűen autokráciának tekinti, negligálva eredetét, hogy forradalmi mozgalmakból nőtt ki, amelyek alternatívát kerestek a kapitalizmus igazságtalanságaira, a polgári demokrácia korlátaira. Ebből a szempontból Applebaum egyfajta fundamentalista liberalizmust képvisel. Demokratizmusa mereven a jogállamiságra és az emberi jogokra, azok meglétére vagy hiányára koncentrál, de nem foglalkozik a tőkés rendszer belső ellentmondásaival. Pontosabban, csak bizonyos gyengeségeit jelzi, amelyeket kihasználhatnak az autokráciák. Mintha minden baj azzal kezdődött volna, hogy a Nyugat könnyelműen gazdasági kapcsolatokat kezdett kiépíteni a Szovjetunióval és Kínával, megerősítve rendszerüket, és olyan kleptokrata érdekcsoportokat, amelyek hajlandók voltak részt venni keleti pénzmosásban, vagyonkimentésben. Ennek a közeledésnek, ezeknek a kapcsolatoknak kétségtelenül szerepe volt a későbbi Autokrácia Rt. kialakulásában, de hiba lenne benne a Nyugatot a naiv áldozat szerepében feltüntetni. Azt a Nyugatot, amely jól megtűrte a spanyol és portugál diktatórikus rezsimeket, igyekezett közel tartani magához Törökországot, és gyarmatai helyén többnyire autokrata rendszereket épített ki. A polgári demokráciákat történetük során sosem zavarta az autokrata környezet, erejük, hatalmuk teljében kifejezetten előnyösnek tartották gazdasági-politikai céljaik érvényesítése során. Csupán annyi történt, hogy a szocialista térség gyengülése, bukása, átalakulása során betagozódott a tőkés világpiacba (akárcsak az olajpotenciállal rendelkező muzulmán régió), és lassan elkezdtek kiegyenlítődni az erőviszonyok. Az igazi lényeg tehát a tőke globális szintű közös közege, amelyben eltérő hagyományok, struktúrák mentén folyik a versengés.
Mindezzel nem a demokratikus és autokratikus politikai rendszerek közé akarok egyenlőségjelet tenni. A polgári demokrácia értékeit, a jogállamiságot, a szabadságjogokat, az emancipációs folyamatokat meg kell védeni, ezért ellenállni ostobaság Applebaum elszánt, harcias demokratizmusának. De fontos tudatosítani a tőkés piacgazdaságra épülő polgári demokráciák belső problémáit, súlyos repedéseket okozó ellentmondásait.
Látni kell, hogy bizonyos tőkés köröknek sehol sem érdeke a túlzottan liberális demokrácia.
Ha mindezt nem vesszük figyelembe, kevés az esély az eredményes ellenállásra. Rokonszenves, hogy Applebaum nem éri be elemzéssel, hanem könyve epilógusában lényegében kiáltványt fogalmaz meg, amelyben a demokrácia védelmére mozgósít. Itt már jelzi, hogy a létező polgári demokráciákat meg kell újítani, mert liberális világrend már nem létezik. Egyesíteni kívánja a demokratákat, egyéni és csoportos (erőszakot kerülő) harci módszereket kínál számukra. Jelszavakat fogalmaz meg: „Számoljuk fel a határokon átívelő kleptokráciát!” „Ne küzdj az információs háborúban – helyette gyöngítsd a rendszert! „Leválasztani, kockázatmentesíteni és újraépíteni!” Nem teljesen a levegőben lógnak, tartoznak hozzájuk lehetséges receptek, mindez mégis kevésnek tűnik egy komoly, tartós, autokráciaálló megújuláshoz. A társadalmat kell a demokrácia mellé állítani. Főleg azokat a rétegeket, amelyek mindennapjaikban kiszorulnak a liberális rendszer áldásaiból.
Ne feledjük, hogy a liberális jóléti állam kialakulásához, virágzásához erős szakszervezetekre, baloldali mozgalmakra is szükség volt.
Nélkülük az alsóbb, kiszolgáltatott rétegek a nacionalizmussal operáló autokraták, kleptokraták sodrásába kerülnek. Ma a liberálisoknak nem kéne tartaniuk a baloldaltól, a kapitalizmuskritikától, és megfordítva. A politikai ellenfél balliberálisoknak nevezve amúgy is összekapcsolja őket. Bukásához nagy segítséget jelentene, ha ez nem lenne puszta rágalom.
