Kém hátán kém – Magyarország egy nagyhatalmi játszma közepébe csöppent, a saját kormánya lett a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat a számára

A „kicsi” pályája

Magyarország az utóbbi időben igen aktív annak érdekében, hogy adásban legyen. Idén az első hangosabb ügy az kémbotrány volt, amikor a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ügynökeit fogta el az ukrán elhárítás Kárpátalján, majd válaszul Budapesten tartóztattak le ukrán hírszerzőknek minősített személyeket. Legutóbb hosszú oknyomozó írásból értesülhettünk arról, hogy a magyar hírszerzés (Információs Hivatal – IH) diplomáciai fedésű munkatársai éveken keresztül erőteljes információszerző tevékenységet folytattak legfontosabb szövetségi és integrációs rendszerünk, az EU ellen. Eközben a Szuverenitásvédelmi Hivatal a saját anyagaival „orientálja” (de facto hírigényekkel látja el) a szolgálatokat (elsősorban az Alkotmányvédelmi Hivatalt – AH): milyen szervezetek és ezáltal kik lehetnek a célpontok.

Így egyfajta munkamegosztás jött létre a magyar szolgálatok között. Az IH az EU irányú információszerzést végzi, a KNBSZ Ukrajna irányában „jeleskedik”, s az AH-é a hazai pálya. A hatalom a jogszabályalkotás terén sem tétlenkedett, a kiemelt személyek és intézmények védelme terén erőszakszervezeti jogosítványokkal ruházta fel a szolgálatokat és a honvédséget, a Terrorelhárító Központnak pedig lehetővé tette, hogy külföldön kémkedjen és akciózzon.

Nem véletlenül. Általában jellemző a titkosszolgálati tevékenységre, hogy akkor erősödik fel külföldi irányba, amikor az adott ország érdekellentétei más országokkal kiéleződnek. Minél erőteljesebb vagy ellenséges a konfliktus, annál agresszívabb a kémkedés. Magyarország esetében a legutóbbi történések azért példátlanok, mert az egyik fő ellenséggé a saját Európa Házunk, az EU vált.

De nincs ez másként hazai pályán sem. Amint egy rendszer – a hatalom megőrzése és a gazdagodás érdekében – autoriterré válik és a hatalom érdekét azonosítja a nemzeti érdekkel, úgy alakul át a nemzetbiztonsági kockázat állambiztonsági kockázattá. Egy normálisan működő demokrácia ellenzéki és/vagy a hatalomtól független szereplői – például nem a hatalomhoz kötődő vállalkozások, a sajtó – pedig versenytársból és kritikusból ellenséggé válnak. Azaz a hatalom és a titkosszolgálatok célpontjaivá. Ahogy – a választások közeledtével, a tét emelkedésével – a „helyzet fokozódik”, úgy lesz egyre több és durvább feladata a szolgálatoknak is. Ahogy belpolitikai célokból erősödik az ukránellenes retorika, úgy nem lenne meglepő, ha ezen a téren is lennének további „történések”. Ahogy növekszik a belpolitikai szembenállás, úgy egyre gyakoribbak az ellenzék kriminalizálására irányuló erőfeszítések – megtámogatva azt esetleg új jogszabályokkal (átláthatósági törvény).

E tekintetben érdemes visszakanyarodni az EU ellen folytatott hírszerzéshez. A Direkt36 oknyomozása 2018-cal zárul. Addig is nagy volt a nyomás, hiszen mintegy 50 kötelezettségszegési eljárás folyt Magyarország ellen. 2018-ban azonban átalakították az IH irányítását, s a szervezet a külügyi tárca alá került. Eközben 2021-ben hatalmas ugrás volt a Budapest ellen indított kötelezettségszegési eljárások számában. A 2022-es újabb titkosszolgálati átszervezéstől – a polgári szolgálatok a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá kerültek – pedig az évente indított kötelezettségszegési eljárások száma magas szinten stabilizálódott. Azaz az érdekellentétek erősödtek, így joggal feltételezhető, hogy a hírszerzést is újra kellett indítani „Brüsszel” ellen. A szakmai szabályok fegyelmezettebb betartásával, a munka hatékonyabb leplezésével, korábban nem használt módszerek alkalmazásával.

A „támadás” – a hírszerzés – logikája tükröződik a „védekezés” – az elhárítás – változásában is. Ahol barátokat lát a hatalom (orosz és kínai reláció), ott nem vagy alig védekezik. Így fordulhat elő, hogy az orosz és belarusz titkosszolgák – akár a kapcsolati háló építésében, akár az informatikai támadások terén – szinte akadálytalanul dolgoznak Magyarországon, és kínai kollégáiknak sem kell különösebb figyelemtől tartaniuk. Amit a magyar titkosszolgálatok tesznek, az megfelel az orosz érdekeknek: elősegíti Orbán hatalomban maradását, megosztottságot szít az EU-ban, magyar „hideg frontot” nyit Ukrajna nyugati határán.

Nagy pályákon

Miközben a magyar miniszterelnök azt gondolja, hatékonyan mozgatja a szálakat, valójában csak eszköz Putyin kezében. Ő nemcsak országa elnöke, hanem első számú titkosszolgája is. A Magyarországgal kapcsolatos eminens orosz érdek, hogy Orbán Viktor megőrizze hatalmát, és közben az ország az EU és a NATO tagja maradjon. Addig értékes, amíg bent van: belülről oszt meg és bomlaszt.

A közelmúlt híre – a tervezett, majd elmaradt Putyin-Trump találkozó Budapesten – ebből a szempontból is értékelendő. Az oroszok alaposan felkészültek Trump személyiségéből. Megértették, hogy Trump egy olyan, levehetetlen szemüvegen keresztül nézi a világot, amelyre személyes szocializációja írta fel a receptet, s amelyről azt hiszi, azon keresztül mindent helyesen lát. Ám a szemüveg lencséin ott a hübrisz, az erőszakosság, a direkt és durva nyomásgyakorlás, a részletek iránti érzéketlenség, az „enciklopédikus tudatlanság” (a tudás lenézésének) szűrője. Az oroszok megértették, hogy Trump képtelen a világpolitika és -gazdaság szövetének érdemi átlátására. (Közben számottevően meggyengítette az USA nemzetbiztonságát, lojalistákra bízva az amerikai szolgálatok vezetését, és humánpolitikai vérengzést végrehajtva a külügyminisztériumban és a Nemzetbiztonsági Tanácsban.) Az oroszok látják, Trumpot nem meggyőzni kell, hanem hízelegni neki. Várható volt az alaszkai találkozó kudarca után, hogy előbb-utóbb megtalálják a módját az amerikai elnök újabb átverésének, totális megvezetésének.

 Még az elmaradt találkozó is lehetővé tette Moszkva számára a további időhúzást végső ukrajnai és nagyhatalmi céljainak feladása nélkül, továbbá a háború folytatását, egyelőre Ukrajna katonai megerősítése nélkül (az amerikai Tomahawk-ok átadása Kijevnek egyelőre lekerült a napirendről). Másfelől a találkozó segítette volna Orbán hatalomban maradását. Az eseménnyel a miniszterelnök jó időre uralhatta volna a külpolitikai napirendet. A Tiszának se most, se később nincs esélye hasonló súlyú külpolitikai mondandóval előrukkolni, csak valami igen ütős belpolitikai kérdéssel tarthatja fenn a diskurzusban a stratégiai kezdeményezést. Ráadásul az ellenzék bármilyen külpolitikai megnyilvánulása keretezhető háborúpártiságként. Ez a forgatókönyv 2022-es választásokon egyszer már – igazságtartalmától függetlenül – bejött. A találkozónak csupán az ötlete Orbánt nemzetközi súlyú politikusnak mutatta be (mindkét elnök kiemelte személyes „békepárti” szerepét), és zavarodottságot okozott a NATO-ban és az EU-ban egyaránt: őket megint teljesen kihagyták. Ez természetesen nincs ellenére az amerikai elnöknek sem, aki szintén eszközként használja Orbánt az EU gyengítésére. Bár a találkozó elmaradása átmeneti kudarc Orbán számára, egy esetleges, a választásokhoz közelebb eső Trump-Putyin „békecsúccsal” mégis jobban járna. Minél közelebb esne az április 12-ei megmérettetéshez, annál hatékonyabb lenne az ellenzék és az EU „háborúpártiságának” hangsúlyozása a kampányban.

A nagybani játszmák mellett az oroszok gondosan ügyelnek arra, hogy Budapesttel úgy erősítsék az együttműködést, vagy olyan magatartásra késztessék, hogy az minél nagyobb bizalmatlanságot váltson ki a NATO-ban és az EU-ban egyaránt. E tekintetben példátlan „kezdőlövés” volt az orosz hírszerző szolgálat (SZVR) augusztus 13-ai közleménye, amelyben az EU-t azzal vádolta meg, hogy a Tiszát akarja hatalomra juttatni. A magyar kormányzati reakció (az SZVR-nek igaza van) lényegében tudatos összejátszást jelent az orosz hírszerzéssel. Egy másik, szeptember 30-i SZVR-közlemény (az ukránok ún. „idegen zászlós” művelettel tervezik felelőssé tenni Moszkvát lengyelországi és romániai szabotázs akciókért) pedig lényegében a magyar kormányközeli médiumok által felerősített álhír alapján jelenhetett meg. Mindez szerves része az orosz titkosszolgálati befolyásolásnak. Az SZVR más relációban is adott ki hasonlókat: Európa meg akarja szállni Moldáviát (IX. 23.); Szerbiában „Euromajdan készül” (IX. 15.); az angolok készülnek hamis zászlós műveletre (X. 6.). Várható, hogy Magyarországgal kapcsolatban is lesznek még hasonló, befolyásolási célú közlemények.

A magyar hatalmi berendezkedés megtartásához fűződő orosz érdek valószínűsíti, hogy orosz részről aktívan alkalmaznak hagyományos hírszerzési módszereket is. Így az ügynökhálózat építését olyan kiemelt célokban, mint az államigazgatás, illetve a Fidesz és a Tisza Párt. Kell az információ minden területről, ami befolyásolhatja a választások kimenetelét, az oroszbarát magyar kül- és gazdaságpolitikát. Elengedhetetlen ez arra az esetre is, ha a Tisza nyerné a választásokat. Fontos orosz érdek lenne a Fidesz mihamarabbi visszatérése. Természetesen mindehhez ugyanolyan fontos a technikai hírszerzés folytatása is; mint tudjuk, ennek például a külügyminisztérium rendszereiben már komoly „hagyományai” vannak.

Ahogyan fogynak a választásokig hátralévő napok, kulcsfontosságúvá válik a fideszes szavazóbázis megtartása, az ingadozók visszahódítása. Ebben orosz részről is komoly szerepet fognak játszani, elsősorban a digitális világ, az internet felhasználásával. Logikus, hogy ebben kitüntetett helye lesz a leplezett ráépülésnek a Digitális Polgári Körökre, valamint a különböző, magyarnak látszó, „hiteles” forrásoknak a Facebookon, Instagramon, TikTokon, X-en, Telegramon; a fake news terjesztésének a mesterséges intelligencia felhasználásával.

A választás közeledtével kulcsfontosságúvá válik, mit mutatnak a közvélemény-kutatások. Orosz részről minden bizonnyal figyelemmel kísérik a rezsim szándékait a választások megtartására és az eredmény elfogadására, vagy elhalasztására. A Karmelitában ez utóbbi elvi lehetőségeit már megteremtették a szükséghelyzetre/szükségállapotra vonatkozó jogszabályi környezettel, a veszélyhelyzeti kormányzás folyamatos fenntartásával.

Bár az orosz érdekek szempontjából nem lenne kedvező, ha a magyar rezsim választások nélkül kísérelné meg a hatalom megtartását, valószínűbb, hogy a Kreml adott esetben inkább ennek támogatását választaná. Ekkor jöhet szóba a „besegítés” olyan lépésekkel (provokációk, szabotázs), amelyek „megalapoznák” a szükséghelyzet/állapot bevezetését. Tekintettel az ellenzék kifejezetten békés politizálás melletti elkötelezettségére, a feltételek megteremtése „ellenzéki provokációkra” támaszkodva nehezebben kivitelezhető. Kézenfekvőbb lehet a külső – ukrán – „fenyegetés” kijátszása ukránnak álcázott provokációval, szabotázzsal. Az eddigi események – a palágykomoróci templomrongálás, drónberepülés Ukrajnába – a „kinek az érdeke” szempontjából nézve inkább orosz hátterűként értékelhetők: mindkettő számottevően hozzájárult a magyar-ukrán kapcsolatok egyre feszültebbé válásához. Van már tapasztalatuk az elvtársaknak, hogyan kell ezt csinálni…

Magyarország egy nagyhatalmi játszma közepébe csöppent. A játékosok nem egyenrangúak. Az egyikük megfélemlítő, ijesztgető (bullying) nagyfiú, a másikuk dörzsölt politikus és titkosszolga. Ha a későbbiekben esetleg mégis létrejön a találkozó Budapesten, akkor jelentős haszna lesz Orbán számára. Magyarországra nézve pedig szomorú. Gyengítené a tavaszi rendszerváltás esélyét, újból eszközzé silányítva az országot a miniszterelnök kezében rendszere megtartása érdekében. Az ellenzéknek arra kell törekednie, hogy a Karmelita által előadott külpolitikai színjáték ne ejtse ámulatba a választókat és nem terelje el figyelmüket a jobb sorsa érdemes, siralmas hazai közállapotokról. Arról, hogy mára saját kormánya vált a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázattá Magyarország számára.