egyház;gyermekvédelem;DK;Demokratikus Koalíció;Dobrev Klára;gyermekvédelmi intézmények;Zsolti bácsi;

Dobrev Klára bemutatott egy dokumentumot, amely azt bizonyítja, hogy a Fidesz felgyorsítaná a gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adását

„Tájékoztatás a szociális, benne a gyermekvédelmi intézmények egyházi fenntartásba adatásának folyamatáról, annak esetleges felgyorsulásáról.”

Dobrev Klára bemutatott egy általa „Zsolti bácsi-tervnek" nevezett dokumentumot, amely a Demokratikus Koalíció elnöke szerint bizonyítja, hogy a Fidesz felgyorsítaná a gyermekvédelmi intézetek egyházaknak való átadását – derül ki az ellenzéki párt lapunkhoz eljuttatott keddi közleményéből. 

A dokumentumot a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkársága adta ki, aláírója maga a Zsilinszky László helyettes államtitkár. A dokumentum egy hivatalos meghívó a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum október 27-i ülésére, amelynek utolsó napirendi pontja így hangzik: „Tájékoztatás a szociális, benne a gyermekvédelmi intézmények egyházi fenntartásba adatásának folyamatáról, annak esetleges felgyorsulásáról”.

Mint korábban több esetben, Dobrev Klára ezúttal is  elfelejtette megemlíteni, de arról, hogy az Orbán-kormány szabadulna a felelősségtől, így egyházakhoz kerülhetnek a magyarországi gyermekvédelmi intézmények, 2025. szeptember 19-én a Népszava írt először a magyar sajtóban. Cikkünk szerint az állami fenntartású gyermekvédelmi központok igazgatóit egyeztetésre hívták be ennek érdekében, és bár Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára próbálta cáfolni értesüléseinket, ez nem igazán sikerült. Azt, hogy helytállóak, bizonyítja a Demokratikus Koalíció által most közzétett dokumentum is.

Dobrev Klára egy videót is közzétett a témában a Facebook-oldalán, ebben kijelentette: az Orbán-kormány a gyermekvédelmi intézmények egyházaknak való átadásával akarja elkerülni, hogy a továbbiakban kiderüljenek a gyermekvédelemben történt pedofil bűncselekmények. „A közpénzt tolvajokra bízzák, a gyerekeket pedofilokra, így működik a NER 2025-ben” – fogalmazott, hozzátéve, a DK mindent meg fog tenni azért, hogy ezt megakadályozza.

Dobrev a videóban továbbá kifejtette, szerinte a terv „azt a célt szolgálja, hogy a pedofil ügyek soha többé ne derülhessenek ki, hiszen a gyónási titok értelmében a papoknak nincsen feljelentési kötelezettségük pedofil bűncselekmények ügyében sem, sőt, tanúként sem lehet őket kihallgatni”.

Sem a balesetben, sem az oltás alatt nem sérült meg senki.