A DK hajdú-bihari választókerületi jelöltje arra kéri szavazóit, hogy egyéniben a tiszás jelöltet támogassák

Tudom, hogy egy demokratának mi a helyes döntése a kialakult helyzetben – jelentette ki Csige Tamás a közösségi oldalán.

IDEA Intézet: Tisza-Fidesz 50-37 a biztos szavazók között, a DK és a Mi Hazánk a bejutási küszöb környékén áll

A közvélemény-kutató friss adatai szerint Magyar Péter pártját a biztos szavazó, pártot választani tudók 50 százaléka, míg a Fideszt csak 37 százaléka választaná. 

Palotás János: A patás ördög bukása

Valamennyi mértékadó közvélemény-kutató intézet trendszerűen azt mutatja, hogy hónapról hónapra egyre többen, ma már a választókorú népesség több mint 70 százaléka tartja kívánatosnak Orbán Viktor és rendszere távozását.

Orbán Viktor Györben. Hogyan számol el önmagával az őt támogató, mintegy kétmilliós közösség, amikor vele együtt skandálja, hogy „nem hagyjuk”?

Pert nyert a Kúrián a Demokratikus Koalíció, ki kell adni a MÁV eltitkolt intézkedési tervét

A budapesti pályaudvarokon rendszeresek a késések, a váltóhibák és a műszaki problémák.

Karámban

NézelődőNézelődő

Visszalép Nagy Ervin javára a Demokratikus Koalíció dunaújvárosi jelöltje

Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere arra kérte a szavazóit, hogy a Tisza Párt jelöltjét támogassák április 12-én.

Szabó Zsolt

Ursula von der Leyenhez fordul a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció Orbán Viktorhoz és az Európai Bizottság elnökéhez fordul, hogy kiderüljön, kik kémkedtek az Orbán-kormány megbízásából az EU ellen.

Csatazaj

Tisza Párt: Eddig sem és ezután sem tárgyalunk más pártokkal

Magyar Péter politikai alakulata a következő napokban további visszalépésekre számít az ellenzéki oldalon.

Korábbi felvétel

Végig tudta volna csinálni a kampányt Komáromi Zoltán, de a DK elnöksége hozott egy döntést, amivel ő egyetértett

Ugyanakkor egyetért az elnökség döntésével, azonban elmondása szerint voltak olyan jelöltek is, akikkel nem sikerült megegyezni.

Korábbi felvétel

Úgy tűnik, itt a vége, több képviselőjelöltjét is vissza akarja léptetni a Demokratikus Koalíció

A Telex szerint az ellenzéki párt holnap délelőtt akarja bejelenteni, hogy melyik egyéni választókerületben kikről van szó. Legutóbb a kispesti Ternyák András jelezte, hogy mégsem indul.

Válasz Paul Lendvainak

Komjáthi Imre Dobrev Klárának: Aki a saját pártérdekét fontosabbnak tartja a kormányváltásnál, az nem csak a baloldalt, hanem a hazáját is elárulja

Az MSZP elnöke hátralépésre szólította fel a DK-t.

Érvek a fanyalgók ellen

„Az EU-ból talán ki lehet lépni, de az eurózónából szinte lehetetlen. Ez is egy fontos érv a belépés mellett”

A Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője, Dávid Ferenc szerint teljes gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség, újra kell gondolni a költségvetési politikát, a beruházások támogatását, helyre kell állítani az érdekegyeztetést és a jogbiztonságot a gazdasági kormányzásban is. Interjú

Az nem érdekegyeztetés, hogy a kormány kiírja a Facebookra, mennyi lesz a minimálbér holnaptól, és hány bank működhet Magyarországon – mondja a DK-s politikus

IDEA Intézet: Nőtt a Tisza Párt előnye, négy párt is a bejutási küszöb felett áll

Ahogy közeledik a választás időpontja, úgy találnak egyre többen támogatandó pártot maguknak.

A DK esélye nagy veszély

Újbuda polgármestere bepanaszolta a nőnapi rendezvényen kampányoló fideszeseket

Fideszes szórólap járt a virág mellé.

László Imre újbudai polgármester

Ha szoros verseny alakul a Fidesz és a Tisza között, a mérleg nyelvévé válhatnak a kis pártok

Már amennyiben egyáltalán elérik az öt százalékot. Magas részvételnél azonban a Mi Hazánk sem érezheti biztonságban magát.

Ma dől el, hogy a Kutyapártnak sikerül-e összegyűjteni a listaállításhoz szükséges aláírásokat

Bojár Gábor a DK-t és a Kutyapártot is visszalépésre kéri, nehogy Orbán Viktor nevessen a végén

Az üzletember korábban több ellenzéki pártot anyagilag is támogatott. Most arra buzdítja a kis pártokat, hogy Magyarország érdekében ne vonjanak el szavazatokat a Tiszától, legyenek hősök.

Kiderült, kik lesznek a DK országos listájának első 20 helyén

A Demokratikus Koalíció listáját Dobrev Klára pártelnök, Molnár Csaba és Kálmán Olga vezeti.

Dobrev Klára és Molnár Csaba - Korábbi felvétel

Helyi népszavazást akar a Demokratikus Koalíció a gödi akkugyárról

Kammerer Zoltán polgármester nem vett részt a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.

A Demokratikus Koalíciót nem zavarja, hogy a választás napján is börtönben lesz a sárbogárdi jelöltje

Dunaújváros alpolgármestere, Mezei Zsolt a vád szerint eleinte havi 500 ezer, aztán havi ötmillió forintot követelt a szívességeiért.

Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere - Korábbi felvétel

Itthon kampányol, de lélekben a brüsszeli EP-emlékülésen van a Demokratikus Koalíció

Az Európai Parlament ma rendkívüli brüsszeli emlékülést tart az orosz-ukrán háború kitörésének negyedik évfordulója alkalmából. 

Vármegyék és főispánok helyett modern köztársaságot akar a Demokratikus Koalíció, betiltaná a nemesi címek használatát is

Itt az ellenzéki 15. törvényjavaslata kormányváltás utánra.

Dobrev Klára február 15-én.

A határon túlról toboroz résztvevőket a Fidesz a Békemenetre

A Demokratikus Koalíció tudni akarja, mennyibe kerül ez a magyar adófizetőknek.

Zászlók a 2025. október 23-i Békemenet idején

Hanyagság és bűnrészesség: olykor ügyet sem vetünk, máskor vihart is aratunk az Orbán- kormány botrányai nyomán

Az utóbbi két évben több nagy botrány is megrázta a hazai közéletet, megrendítve a kormány tekintélyét. Pedig kínos ügyekről, égető problémákról korábban is érkeztek híradások. Mikor, milyen feltételek teljesülése nyomán indul meg a föld a hatalmasok talpa alatt, s lesz politikai vulkánkitörés valamiből? Legalábbis nálunk, manapság.

Gödi akkugyár: a kormányhivatal előtt tiltakoztak DK-s politikusok és aktivisták

A párt betekintést akar a dokumentációba, amely tartalmazza, pontosan milyen vizsgálatok után kaphatta vissza a Samsung SDI gödi akkumulátorgyára a környezethasználati engedélyét.

Dobrev Klára: Mára egyetlen politikai erő maradt, amely az Orbán-rendszer minden egyes porcikájával szemben áll

Megtartotta kampánynyitó gyűlését a Demokratikus Koalíció.

Czeglédy Csaba szabadlábon védekezhet, miután nem jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélték

A parlamenti választáson függetlenként induló szombathelyi önkormányzati képviselőt egy gazdasági ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

Korábbi felvétel
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang