Kálmán Olga;DK;Semjén Zsolt;Szőlő utca;Budapesti Javítóintézet;Zsolti bácsi;

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én.

Semjén Zsolt: Ki Zsolti bácsi? A maguk politikai terméke

Ezt válaszolta hétfőn a parlamentben a miniszterelnök-helyettes Kálmán Olgának, miután a DK-s képviselő a Szőlő utcai ügyben kérdezte őt. Semjén szerint a zsoltibácsizás egy ártatlanul megtámadott ember szimbóluma, az ellenzék részéről pedig aljas, sunyi és gátlástalan rágalmazás.

A gyermekvédelemről és a Szőlő utcai ügyről is szó volt hétfőn az Országgyűlésben, ahol Orbán Viktort is kérdezhették a képviselők. A DK-s Kálmán Olga Semjén Zsoltnak címezve arról beszélt, hogy a miniszterelnök-helyettesnek fel kellett volna szólalnia korábban is a gyermekvédelem ügyében, de nem tette. 

Majd azzal folytatta, hogy Semjén magára rántotta a Szőlő utcai ügyet, mint egy „pancser bűnelkövető”. 

Kálmán Olga a Telex beszámolója szerint elmondta, őt csak az érdekli, hogy ki volt az, aki 10-12 éves gyerekeket erőszakolt meg. Hozzátette, a kormánynak nem a képviselőket kellene fenyegetni, hanem az elkövetőket. Semjén Zsolt válaszában elismerte, hogy a gyermekek több támogatást és védelmet érdemelnek, az ezen a területen dolgozóknak pedig nagyobb megbecsülés járna.

A KDNP-s politikus úgy látja, a kormány sokat tett a gyerekvédelemért az elmúlt 15 évben: pedofilellenes törvényt fogadtak el, és az elmúlt hetekben 17 milliárd forintot adtak a szociális szférának. „Az elmúlt héten többet tettünk a gyerekvédelemért, mint önök egész életükben” – üzente Kálmán Olgának. Majd hozzátette: 

„Ki Zsolti bácsi? Nem ki, hanem mi. A maguk politikai terméke. Egy zavart elméjű, idézőjelbe tett próféta fantáziája és egy politikai provokátornak a manipulációja.”

Semjén szerint a zsoltibácsizás egy ártatlanul megtámadott ember szimbóluma, az ellenzék esetében pedig az aljas és sunyi rágalmazás, a gátlástalanság szimbóluma. Kálmán Olga viszontválaszában arról beszélt, hogy a kormánynak bocsánatot kellett volna kérnie a Szőlő utcai ügy miatt, Semjén pedig szerinte nem áldozat, hanem „minimum cinkos”.

Semjén erre azzal reagált, hogy a DK a parlamentből való kiesés szélére került, emiatt hergel a határon túli magyarok és az egyház támadásával, szerinte a párt esszenciája a „hungarofóbia és az antikrisztianizmus”. A Szőlő utcai ügyről csak annyit mondott, köszönettel tartozik a sok imádságért, és hogy az istenszerető embernek minden a javára válik.

Az Orbán-kormány eddig teljesen más álláspontot hangoztatott, mint a tárca egyik háttéranyaga, amely szerint az oroszoknak való kitettségből fakadó kockázat kivédése „nemcsak Magyarország, de a régió érdeke is”, diverzifikációra van szükség.