Kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofíliának és a pedofiloknak, ebben a kérdésben nálam radikálisabb ember nem sok van az Országgyűlésben – jelentette ki Semjén Zsolt kedden az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában.
A miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitóülésén nem tervezte meg felszólalását, de az őt ért támadás olyan mértékben az identitásába és személyiségébe vágott, hogy erkölcsi okokból fel kellett állnia. Szavai szerint nem a politikai karakterét érte támadás, hanem legbelső identitásában támadták meg.
A politikus szerint neki szerepe volt abban, hogy „Európa legszigorúbb pedofilellenes törvényét” fogadta el a parlament. A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, már-már a gyilkossághoz hasonló – magyarázta.
Semjén megint arról beszélt, hogy az első volt, aki a keresztény értékek védelmében ki mert állni az „LMBTQ lobbival” szemben a politikai életben és az Országgyűlésben. Hangsúlyozta ugyanakkor, semmilyen összefüggés nincs ebben a vonatkozásban a pedofília és az LMBTQ között. Magyarország szabad ország, mindenki úgy él, ahogy akar az alkotmány határain belül – mondta a műsorban, hozzátéve: „Senkinek nem adunk életvezetési tanácsokat, de az LMBTQ lobbit – pont a gyermekvédelem miatt – nem engedhetjük be az iskolákba és az óvodákba”.
A felszólalás harmadik állítása az volt, hogy a DK azért támadja, mert megvédte az egyházat a párt permanens akcióival szemben. A politikai, ideológiai, filozófiai vitákra szükség van, közölte a miniszterelnök-helyettes és mindenkit biztatott arra, hogy politikai nézeteivel vitatkozzon, leszögezte ugyanakkor, egy ember hazugságokkal való tudatos tönkretétele és megalázása elfogadhatatlan.
„Szervezett, megtervezett kormány elleni támadás történt külföldi szálakkal” – mondta Semjén Zsolt. „A szándék a magyar kormány megrendítése volt, azért, hogy ne legyen képes politikájának továbbvitelére, és így megvalósulhassanak olyan célok, melyek ellentétesek Magyarország érdekével” – tette hozzá, példaként említve az ukrán háborúba besodródást.
Rétvári Bence szerint a Szőlő utcai javítóintézetet érintően három teljesen különálló ügyben zajlik eljárásMint arról beszámoltunk, kedden napközben Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról posztolt, hogy a Budapesti Javítóintézetet érintően három, egymástól „teljesen különálló” ügyben zajlik eljárás. Az egyikben a Szőlő utcai javítóintézet egykori vezetője, a tavasszal letartóztatott Juhász Péter Pált és bűntársa ellen zajlik büntetőeljárás korábban intézetben nevelkedett, ma már felnőtt lányok futtatása miatt, az Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint ebben „se kiskorú, se politikus érintett nincs”. A másik 2019-ben indult az intézmény egyik nevelőnője ellen, itt szexuális erőszak gyanúja miatt jelenleg is tart a nyomozás. A harmadik esetben az intézmény egykori lakója idén utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára, az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás zajlik.
Egy engedély nélkül tartott légpuskát is találtak a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójánálAzután merült fel politikusok érintettsége, hogy Kuslits Gábor, a Tegyesz volt vezetője beszélt arról szeptemberben: a Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója arra kérte 2015-ben, segítsen neki, mert a gyermekotthon előtt rendszeresen megáll egy autó, beszedik a lányokat, és elviszik őket. Kuslits Gábor ekkor említett két magas rangú politikust, akiknek lányokat és a fiúkat vittek.
Ügyészi hatáskörbe vonták a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos nyomozástEzt követően a DK-s Arató Gergely múlt héten parlamentben felszólalt, és az interneten, bizonyítékok nélkül terjedő pletykákra alapozva megkérdezte Semjén Zsolttól, hogy „Zsolti bácsi” kicsoda. A miniszterelnök-helyettes ezután felszólalt, és visszautasította az őt ért pedofilvádakat. „Soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” – mondta a KDNP-s politikus. A minap az ATV-nek pedig azt nyilatkozta, hogy ezek a vádak nem hogy nem igazak, hanem fizikailag lehetetlenek, és soha nem járt se gyermekvédelmi intézményben, se a Szőlő utca közelében.
Semjén Zsolt a parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik. Aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón ezt megcáfolta, és kijelentette: nem folyik 10 éve nyomozás Juhász Péter Pál volt javítóintézeti igazgató tevékenységével kapcsolatban, hanem csak nemrég, a feddhetetlenségi vizsgálat után kezdődött meg egy fedett nyomozás.
Az Országgyűlés fideszes többsége eközben leszavazta annak a vizsgálóbizottságnak a létrehozását, amelyet a DK politikusai és Jámbor András független képviselő kezdeményezett a Szőlő utcai ügy miatt az Országgyűlés igazságügyi bizottságában. Az ellenzéki kezdeményezés célja az lett volna, hogy kivizsgálják a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban felmerült problémákat.
Semjén Zsolt: Ezek a vádak fizikailag lehetetlenekA Fidesz-KDNP képviselői leszavazták a vizsgálóbizottság felállítását a Szőlő utcai javítóintézet botrányában