Tizenkét éves kora óta ismeri a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója azt a lányt, akit később futtatott

Sok részlet homályos, de egyre több információ ismert, miként zajlott a javítóintézetis lányok beszervezése. 

Kocsis Máté megnevezte azt a személyt, aki „Zsolti bácsiról” beszélt Juhász Péternek

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Együtt egykori politikusa „nyilvánvalóan egy futóbolondot” használt fel arra, hogy elindítsa a „zsoltbácsizást”, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét.

Semjén Zsolt: Kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofiloknak

A miniszterelnök-helyettes szerint a pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, már-már a gyilkossághoz hasonló. A KDNP-s politikus úgy látja, neki szerepe volt abban, hogy „Európa legszigorúbb pedofilellenes törvényét” fogadta el a parlament. Semjén mindenkit biztat arra is, hogy politikai nézeteivel vitatkozzon, de szerinte „egy ember hazugságokkal való tudatos tönkretétele és megalázása elfogadhatatlan”. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én.

Rétvári Bence szerint a Szőlő utcai javítóintézetet érintően három teljesen különálló ügyben zajlik eljárás

„Bármilyen gyermekvédelmi intézményben merül fel a gyanú, a hatóságok teszik a dolgukat” – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence az Országgyűlés plenáris ülésén szeptember 30-án

Orbán Viktor: A kormány minden tagja ártatlan, itt súlyos jogkövetkezmények lesznek

A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről közölte, elkezdődött egy álhír felépítése, és az elkövetők „azt fogják kapni, amit előre tudtak és amit várhattak”. Beszélt arról is: a kormány terrorszervezetnek nyilvánította az Antifát a szerdai ülésén, a Donald Trumppal folytatott egyeztetésen pedig nincs szükség arra, hogy bármelyikük elfogadja a másik érveit.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth rádió stúdiójában még 2025. április 25-én

Lánczi Tamás szerint a Semjén Zsolt körüli ügy miatt is szükség van az ellehetetlenítési törvényre

Néhány nap alatt felépített dezinformációs kampányokkal életeket lehet tönkretenni, hiszterizálni lehet a közhangulatot, és fel lehet borítani a társadalmi békét – fogalmazott a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.

Lánczi Tamás - korábbi felvétel

„Ne hallgassatok tovább! Lépjetek elő!” – Nyílt levelet írt sorstársainak Pop Mert, a bicskei pedofilügy áldozata

Szerinte most minden közéleti szereplőnek meg kell mutatnia, hogy az áldozatok biztonsága az első. Dobrev Klára ötmillió forintos felajánlását mélységesen félrevezetőnek és károsnak tartja. 

Lázár János: Egyetlen pedofil sincs a kormányban vagy a Fidesz vezetésében

A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos bekiabálásokkal kezdődött az első őszi Lázárinfó, ahol „Ki az a Zsolti bácsi?” feliratú táblákkal várták az építési és közlekedési minisztert. Lázár János azt javasolja a kormánynak, hogy minden pedofil bűnelkövető kapjon tényleges életfogytiglant, és vezessék be a kémiai kasztrálást. 

Lázárinfó Sopronban 2025. szeptember 25-én.

Tüntetést hirdetett a Szőlő utcai javítóintézethez a KDNP-t elhagyó politikus

A KDNP korábbi országgyűlési képviselője és elnökségi tagja, Gaal Gergely szerint a lelkiismeret napján mindenkinek „a gyermekbántalmazás és a gátlástalan hatalom” ellen kell tiltakoznia, pártállástól függetlenül. 

Gaal Gergely - Korábbi felvétel

„Soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” – mondta Semjén Zsolt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről

A miniszterelnök-helyettes szemenszedett hazugságnak és forrás nélküli rágalomnak nevezte az ügyet, szerinte „ilyen aljasság a magyar politika történetében a rendszerváltás óta nem volt”. A KDNP elnöke közölte, hogy a feljelentéseket megtették.

Korábbi felvétel

Orbán Viktor a Budapesti Javítóintézet ügyéről: Ez egy sunyi, kommunista időket idéző rágalomhadjárat

A miniszterelnök szerint Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata minden olyan valóságalapot nélkülöz. Mindenki eljárással néz szembe, aki rágalmazta a kormánya tagjait.

Orbán Viktor 2025. szeptember 22-én

Kihallgatták Kuslits Gábort a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának ügyében

Meglepte a rendőröket azzal a titoktartási nyilatkozattal, amelyet az öt évvel ezelőtt már zajló nyomozásban írattak alá vele.

Kuslits Gábor még TEGYESZ-igazgatóként 2021. január 27-én

Tuzson Bence szerint az Orbán-kormány egyik tagja sem érintett a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, Dobrev Klára ellen jogi lépéseket tesznek

Az Igazságügyi Minisztérium „a leghatározottabban visszautasítja” a Demokratikus Koalíció elnökének a „valótlan” állításait, aljas rágalomnak tartja őket.

Semmilyen formában nem kereste Kuslits Gábort az SZGYF vezetője, aki hazugsággal és rágalmazással vádolja a szakembert

Tételesen kérdeztük is Cséplőné Gönczi Veronikát azokról a kijelentésekről, amelyeket Kuslits Gábor volt igazgató tett a napokban a többi között a gyerekek szexuális kizsákmányolása ügyében, de nem reagált. 

A vád fiatalkorúak futtatása. Őrizetbe vették a gyanúsított igazgatót

„Gyermek- és családbarát kormány – hát ez körülbelül olyan, mint rendőrállami szigorításokat eladni szakmai intézkedésként”

Példátlan szégyen – hacsak nem volt az egész kamu –, hogy tíz évnyi nyomozás alatt nem derült fény a tettesekre – állítja Molnár László volt Tegyesz-vezető, aki kiállt hivatali utóda mellett. Szerinte gyaníthatták, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet a Budapesti Javítóintézet letartóztatott vezetője körüli gyermekprostitúciós ügyben.

A kétezres évek elején mindennapos volt, hogy „megállt egy autó”

A volt Tegyesz-vezető szerint nagyon magas rangú politikusok védték a letartóztatott budapesti javítóintézeti igazgatót

Kuslits Gábor szerint vélhetően csak akkor derül fény  a nevekre, ha Juhász Péter Pál életveszélyben érzi magát és beszélni kezd. Úgy tudni, az egyik politikusnak kiskorú lányokat, a másiknak kiskorú fiúkat szállított.

Marad rács mögött az emberkereskedelemmel vádolt javítóintézeti igazgató

A bíróság szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és az eljárás esetleges veszélyeztetése miatt három hónappal meghosszabbította J. Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának és párjának a letartóztatását.

„A tény, hogy ilyen csúcsragadozóvá tudott válni, a szakmánk nagyon komoly látlelete” – Kiváló kormányzati kapcsolatai voltak a Budapesti Javítóintézet letartóztatott igazgatójának

Sokáig el tudta érni, hogy büntetlenül maradjanak a visszaélései. Például az, fiatal lányokat közvetít egy sugardaddy-körnek.

Büntetett előélet miatt nem dolgozhatna a gyerekvédelemben az a három ember, akit a letartóztatott javítóintézeti igazgatóhoz lehet kötni

Kérdéseinkre a Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem válaszolt.

A jelek szerint több dolgozónak is meg kellett volna buknia az átvilágításon, mégis átmentek az ellenőrzésen

Azonnal fenyegetőzni kezdett a volt fideszes főosztályvezető, akinek javaslatára kinevezték a most emberkereskedelemmel vádolt javítóintézeti igazgatót

Politikai botránnyá dagadt a gyermekotthonban nevelkedett fiatal nőket prostituáltként futtató Juhász Péter Pál ügye. Magyar Péter személyes Orbán Viktort szólította fel, vállaljon felelősséget a pártja és kormánya tagjai által elkövetett bűnökért.

Németh Szilárd, Dudás Zoltán és Orbán Viktor

A volt főnöke nem támogatta az emberkereskedelemmel gyanúsított javítóintézeti igazgató kinevezését

J. P. P. átment a gyermekvédelmi dolgozók számára előírt kifogástalan életvitel-vizsgálaton. Lexusszel járt, korábban rendszeresen merültek fel vele szemben különféle kifogások. 

A fideszes városvezetés visszavonja a javítóintézeti igazgató kitüntetését, ha bűnösnek találják

Magyarországon az egyik legjobb szakembernek tartották – jelentette ki Dunakeszi polgármestere az emberkereskedelemért letartóztatott javítóintézeti igazgatóról, aki gyermekotthonban nevelkedett fiatal nőket prostituáltként futtatott, főként külföldi férfiaknak.

Kiderült, hogy az Orbán-kormány által áterőszakolt életvitel-vizsgálat és pszichológiai teszt nem alkalmas a nem megfelelő emberek kiszűrésére

Cikkünk megjelenéséig nem reagált sem a gyermekvédelemért felelős Belügyminisztérium, sem az intézményeket irányító főigazgatóság azokra a kérdésekre, amelyeket a Szőlő Utcai Javítóintézetben történtek nyomán tettünk fel.

A Szőlő Utcai Javítóintézet igazgatóját letartóztatták

Magyar Péter választ vár Orbán Viktortól a letartóztatott javítóintézeti igazgató kapcsolatairól

A Tisza Párt elnöke arra is kíváncsi, hogy lehet még a helyén a szakterület vezetője, az illetékes államtitkár és miniszter.

120 millió forint készpénzt találtak a Fidesz által kitüntetett javítóintézeti igazgatónál, akit letartóztattak emberkereskedelemért

A gyermekotthonban felnőtt lányokat prostituáltként futtató férfi és élettársa vagyonát, járműveiket a nyomozók lefoglalták, bankszámláikat zárolták és ingatlanjaikat zár alá vették. Az igazgató párja szintén gyermekotthonban nőtt fel. 

120 millió forintnyi készpénzt találtak a javítóintézeti igazgatónál

Prostituáltként futtatott két gyermekotthonban felnőtt lányt a Fidesz által kitüntetett javítóintézeti igazgató

Papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük – osztotta meg a megrázó részleteket pénteken a Rendészeti Államtitkárság.

Fertőzött gyerekeket raktak be egészségesek közé a nagykanizsai javítóintézetben

A Hepatitis B-vírusos és szifiliszes fiatalokról az intézmény vezetése nem értesítette a dolgozókat. Az illetékes állami szerv hallgat.

A dolgozók a gyerekektől tudták meg, hogy fertőzöttek vannak közöttük

Javítóintézetbe küldenék a bőnyi iskolában késelő diákot

Halállistát készített, amelyen mindegyik osztálytársa szerepelt. 

A bőnyi Szent István Általános Iskola 2024. április 29-én

Javítóintézetre ítélte a bíróság az iskolai lövöldözést tervező miskolci diákot

A döntés nem jogerős, a vádlott, védője és az ügyész három munkanapot tartott fenn nyilatkozattételre.

Szabadságról és rapkarrierről álmodnak a Budapesti Javítóintézetben bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatott tizenéves fiatalok

A Budapesti Javítóintézetben bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatott tizenéves fiatalok várják, hogy ítélet szülessen az ügyükben. Önkéntesek is segítik majdani visszailleszkedésüket, de sokan maradnak a periférián.

Nagyon összetartó a csoport, odafigyelnek egymásra, mert tudják: mindenkinek hiányzik a család
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang