gyermekvédelem;Rétvári Bence;javítóintézet;Szőlő utca;Budapesti Javítóintézet;

Rétvári Bence az Országgyűlés plenáris ülésén szeptember 30-án

Rétvári Bence szerint a Szőlő utcai javítóintézetet érintően három teljesen különálló ügyben zajlik eljárás

„Bármilyen gyermekvédelmi intézményben merül fel a gyanú, a hatóságok teszik a dolgukat” – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A „kedélyek lehűtése” végett posztolt kedden Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A Népszava keddi cikke nyomán a politikus azt írta, a gyermekeket érő bármilyen bántalmazás, illetve bűncselekmény gyanúja gyanúja esetén maga a gyermekvédelmi rendszer indít vizsgálatot, illetve tesz feljelentést a rendőrségen, ami után elindul a büntetőeljárás.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a Budapesti Javítóintézetet érintően három, egymástól „teljesen különálló” ügyben zajlik eljárás, ezeket fel is sorolta posztjában. 

  • 1. ügy: A Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és bűntársa ellen zajlik büntetőeljárás nagykorú lányok futtatása miatt, az Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint „se kiskorú, se politikus érintett nincs”. 

  • 2. ügy: 2019-ben indult nyomozás az intézmény egyik nevelőnője ellen, itt szexuális erőszak gyanúja miatt jelenleg is tart a nyomozás.

  • 3. ügy: Az intézmény egykori lakója idén utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára, az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás zajlik.

„Ahogyan az elmúlt években is, most és a jövőben is minden jelentett esetet kivizsgálnak a hatóságok. Ennek is köszönhető, hogy a börtönben ülő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett. A Szőlő utcai álhírbotrány a magyar nemzeti kormány megbuktatására indult és csúnyán felsült kísérlet” – vélekedett az államtitkár. 

A Szőlő utcai javítóintézet egykori vezetőjét, Juhász Péter Pált tavasszal tartóztatták le két, korábban intézetben nevelkedett, ma már felnőtt lány futtatása miatt. A másik esetnek is Juhász Péter Pál a főszereplője. Ebben azután merült fel politikusok érintettsége, hogy Kuslits Gábor, a Tegyesz volt vezetője beszélt arról szeptemberben: a Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója arra kérte 2015-ben, segítsen neki, mert a gyermekotthon előtt rendszeresen megáll egy autó, beszedik a lányokat, és elviszik őket. Kuslits Gábor ekkor említett két magas rangú politikust, akiknek lányokat és a fiúkat vittek. 

Ezt követően a DK-s Arató Gergely múlt héten parlamentben felszólalt, és az interneten, bizonyítékok nélkül terjedő pletykákra alapozva megkérdezte Semjén Zsolttól, hogy „Zsolti bácsi” kicsoda. A miniszterelnök-helyettes ezután felszólalt, és visszautasította az őt ért pedofilvádakat. „Soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm” – mondta a KDNP-s politikus.

Semjén Zsolt a parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik. Aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón ezt megcáfolta, és kijelentette: nem folyik 10 éve nyomozás Juhász Péter Pál volt javítóintézeti igazgató tevékenységével kapcsolatban, hanem csak nemrég, a feddhetetlenségi vizsgálat után kezdődött meg egy fedett nyomozás.

Dobrev Klára időközben azt is közölte a Facebook-oldalán, hogy a fideszes többség leszavazta annak a vizsgálóbizottságnak a létrehozását, amelyet a DK politikusai és Jámbor András független képviselő kezdeményezett a Szőlő utcai ügy miatt az Országgyűlés igazságügyi bizottságában. Az ellenzéki kezdeményezés célja az lett volna, hogy kivizsgálják a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban felmerült problémákat.

A Tisza Párt elnöke hazugságnak nevezte az építési és közlekedési miniszter állításait, miszerint miatta nem kapja meg a MÁV az egymilliárd eurós hitelt az Európai Beruházási Banktól. Hozzátette, a Tisza soha semmilyen uniós forrás ellen nem lobbizott. Azt is megígérte, hogy jövőre hazahozzák a befagyasztott uniós pénzeket.