Az 59 egykori Szőlő utcai fiatal közül már csak 19-en vannak javítóban

A tervezés fázisában van a javítóintézetek működtetésének reformja, ennek első lépése, hogy a büntetés-végrehajtástól visszakerülnek a gyermekvédelembe – írta lapunknak a szociális minisztérium. A Szőlő utcából kiköltöztetett 59 fiatal közül 33-an már szabadlábon vannak vagy bűnügyi felügyeletbe kerültek.

A Tisza-kormánynak kell most választ találni arra, milyen fejlesztésekre van szükség

A Magyar-kormány idején is titkosak maradnak a Szőlő utcai iratok, amely alapján Tuzson Bence azt állította, hogy nincs kiskorú sértett

Az Orbán-kormány idején született, ma is hatályos kormányrendelet teljes körű felhatalmazást ad az igazságügyi miniszternek a nyomozási iratokba való betekintésre. A vizsgálatról nem tudni semmit, miközben az ügynek már 15 kiskorú sértettje van.

Rendőrségi razzia a Szőlő utcai javítóintézetnél 2025. december 9-én

Minden ötödik állami gondozott gyereket bántottak már Magyarországon

A magyar iskolapszichológusok 92 százaléka rendszeresen találkozik szorongással, 61 százalékuk depresszióval, 51 százalékuk pedig önsértéssel. Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója számolt be a magyar gyerekek helyzetéről.

Gyermekbántalmazás elleni tüntetés Budapesten 2025 decemberében

Hevesi Krisztina a gyermeksportolók bántalmazásáról: A szavak jobban tudnak fájni, mint az ütés

A sportban a teljesítmény és az eredményesség sokáig mindent felülírt, és mivel a bántalmazó edzői minták generációkon keresztül öröklődtek, ezért a rendszerbe van kódolva, hogy újra- és újratermeli a bántalmazó mintákat – mondja Hevesi Krisztina egyetemi docens, az ELTE PPK oktatója, sportszakpszichológus. Az interjú apropója különösen aktuális: a közelmúltban kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy edző ellen, aki versenyzőként négyszeres olimpikon volt.

Az edző különleges hatalmi helyzetben van, utasít, tilt, jutalmaz és büntet, ezért is olyan nehéz szembeszállni vele

Éhezésről, étkezésért cserébe kapott szexuális bántalmazásról, embertelen állapotokról szóltak az Orbán-kormány titkos gyermekvédelmi jelentései

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium volt államtitkára még csak nem is reagált a rendkívül súlyos megállapításokra. A Tisza-kormány Szociális és Családügyi Minisztériuma a hónap végén hozza nyilvánosságra az általuk végzett vizsgálatok első részének átfogó jelentését.

„Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyermekektől!”. Tüntetés a gyermekvédelemért 2024. február 21-én

Balatoni táborban simogatta és fogdosta a rábízott kislányokat egy gyermekvédelmi intézmény vezetője

A rendőrség szexuális visszaélés miatt indított eljárást, a férfi közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették. Az intézményben belső vizsgálat indult.

Képünk illusztráció

Legyen miért sírni

Gyorsabban kikerülhetnek jövőre a kórházban rekedt kisbabák, jelenleg átlagosan 105 napot töltenek egészségügyi intézményben

Egyedileg vizsgálják a kórházban rekedt kisbabák helyzetét, a nagy létszámú gyermekotthonokat a lehető leghamarabb megszüntetnék, és rászorultsági alapon olcsóbbá, vagy akár ingyenessé tennék a fogamzásgátló szereket – közölte a szaktárca.

A kórházban rekedt kisbabák átlagosan 105 napot töltenek egészségügyi intézményben, mielőtt a családjukhoz, nevelőszülőhöz, örökbefogadó családhoz vagy más gondozási helyre kerülhetnének

Elfogadta ügyrendjét a gyermekvédelmi rendszer válságát feltáró vizsgálóbizottság

A Fidesz nem értette, miért kell már az elején olyan megállapításokat tenni, hogy rendszerszintű a válság. 

Tisza Párt: A gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság nem egyedi ügyeket fog vizsgálni

A teljes rendszert át kell világítaniuk, meg kell vizsgálniuk a finanszírozási problémákat, az intézményi és fenntartói hibákat, illetve azt a panaszmechanizmust, amelynek révén a gyermekek jelenthették, ha bántalmazás vagy szexuális bántalmazás áldozativá váltak - ismertette Diószegi Judit.

"Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyermekektől!" elnevezésű tüntetés a gyermekvédelemért 2024. február 21-én

Bangó Sándor felfedte, kit nevez Zsolt bácsinak, a Fidesz-KDNP feljelentést tesz

A két egykori kormánypárt rágalmazás miatt fordul az igazságszolgáltatáshoz. Juhász Péter szerint  a Szőlő utcai javítóintézet egykori lakója él, és kéri, aki jót akar neki, az hagyja békén.

Illusztráció: Demonstráció a Szőlő utca javítóintézet előtt május 31-én

Nemcsak a bántalmazás viseli meg a gyerekeket, hanem az is, hogy ezt újra és újra el kell mesélniük

Amikor egy gyerek segítséget kér bántalmazás miatt, gyakran sok új felnőttel találkozik, szabályok és eljárások ismeretlen világába csöppen bele. Miközben a biztonságáról döntenek, könnyen előfordulhat, hogy ő maga nem érti, mi történik vele, és senki sem kérdezi meg, mit gondol, vagy mire lenne szüksége. Ezen szeretne változtatni egy új európai projekt. 

Bántalmazást jelent az is, ha a gyerek tanúja a szülei veszekedésének

Nyáron is jár a meleg étel a rászoruló gyerekeknek, de van magyar falu, ahol a segítségnyújtásban is szünetet tartanak

A gyermekek védelméről szóló törvény alapján a települési önkormányzatoknak a nyári szünidő alatt is biztosítaniuk kell a napi egyszeri meleg főétkezést a rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeknek. Akad viszont falu, ahol e segítségnyújtásban is szünetet tartanak. 

Képünk illusztráció! Életkép egy iskolai menzán

Rendőrségi eljárás és belső vizsgálat indult, miután lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről az egyik lakó

Amikor a kislányt visszavitték az intézménybe, akkor már csak egyetlen, éjszakás gyermekfelügyelő vigyázott az ott lévő tíz gyerekre.

Képünk illusztráció

Hazatérhetett a kisfiú, akit csecsemőotthonba zárt a gyámhivatal, pedig a szakemberek szerint szülei alkalmasak a felnevelésére

A szülők fogyatékossággal élnek, a gyámhivatal azonban számos szakértői véleményt figyelmen kívül hagyott.

Képünk illusztráció

Ősszel visszakerülnek a gyermekvédelemhez a magyarországi javítóintézetek, a Tisza-kormány rendszerszinten vizsgálná a bántalmazásokat

A javítóintézeteket az Orbán-kormány 2025 decemberében rendelte a büntetés-végrehajtás irányítása alá. 

„A bántalmazó intézet azt tanítja, hogy nem a jog, hanem az erő dönt”

Az a kijelentés, hogy „ők nem gyermekek, hanem bűnözők”, szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan szembeállítás, a bűnelkövetői státusz nem írja felül a gyermeki státuszt. Erről is beszélt lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanszékvezetője, Hegedűs Judit, miután megszüntették a Szőlő utcai bántalmazás két gyanúsítottjának letartóztatását. Interjú.

Nemcsak maga az ütés, a fizikai erőszak vagy a megalázás traumatizál. Legalább ennyire romboló lehet, ha a fiatal segítséget kér, és nem hisznek neki - mondja Hegedűs Judit

Miért bujkáltok?

Minden második állami gondozott fiatal utcára kerül Magyarországon, pedig csak néhány évvel kellene tovább fogni a kezüket

Idehaza minden második állami gondozott fiatal nagy eséllyel hajléktalanként végzi. Eközben a világ számos országában, és nem csak a fejlettekben, nem engedik el a gyermekotthonokból vagy nevelőszülőktől kikerülők kezét.

Képünk illusztráció, az Utcáról Lakásba Egyesület egy önkormányzati lakást újított fel önkéntesek segítségével  2022 augusztusában

Szolnoki rendőrök is kihasználhattak intézetis lányokat

A gyanú szerint négy helyi rendőr tartott fenn szexuális kapcsolatot a gyermekotthonban élő fiatalkorú lányokkal. 

A Lehetőség Speciális Gyermekotthon épülete Szolnokon

Juhász Hajnalka: Bocsánatot kérek minden gyerektől, akit a gyermekvédelmi rendszer valaha cserben hagyott

A KDNP-s politikus parlamenti felszólalásában a gyermekvédelem áldozataitól beszélt, majd védelmébe vette Semjén Zsoltot, akit szerinte alaptalanul rágalmaztak meg. Azt mondta, a volt miniszterelnök-helyettest speciálisan megfigyelték a védelme érdekében, ezért szerinte nem reális, hogy ki-be járkált egy szigorúan őrzött intézménybe.

Juhász Hajnalka - korábbi felvétel

Szabó Tímea, a Zsolti bácsi-ügy alperese: Vétséget vagy bűncselekményt nem követtem el

Ma nem ment el, és a következő tárgyalásokon sem vesz részt Semjén Zsolt felperes, aki 9 politikus, közéleti szereplő ellen indított rágalmazási pert a Zsolti bácsi-ügy miatt.

Továbbra is tizenegy gyanúsítottja van a Szőlő utcai javítóintézet ügyének, jelenleg négyen vannak letartóztatásban

A koronatanú, Bangó Sándor július 9-én egy elmeorvosi szakértői vizsgálaton fog részt venni.

Tüntetés tavaly decemberben az azóta bezárt Szőlő utcai javítóintézetnél. Sok még a nyitott kérdés

Miniszteri biztost nevezett ki a kormány a súlyos gyermekvédelmi bántalmazási ügyek feltárására

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter Vaskuti Gergely pszichológus és kriminológust bízta meg a feladattal, aki korábban a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványnál dolgozott. 

Kátai-Németh Vilmos és Vaskuti Gergely

Nyomoz a rendőrség a pécsi kosárlabda-akadémia kirúgott gyógytornásza ügyében

Az akadémia szerint a szakember olyan online kommunikációt folytatott, amely „a klub álláspontja szerint összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással”. 

Korábbi felvétel

Kitört az új botrány, teljes vezetőcserét kérnek a magyarországi gyermekvédelemben

Többször érkezett jelzés a gyermekvédelmi központnak, azonban az igazgatóság ezeket több alkalommal figyelmen kívül hagyta vagy eltussolta. 

Tavaly decemberi tüntetés a Sándor-­palotánál a gyermekek védelme érdekében

Itt a vége

Gyerekek bántalmazásának eltussolásában vehetett részt a Pest Vármegyei Gyermekvédelmi Központ egyik vezetője, az eltávolítását kezdeményezik

A már ismert vezetőcserékkel összefüggésben elégedetlenek a dolgozók.

Lakatos Ádám az ügy kezdeményezője

Vége a gyerekek kihasználásának, ezentúl nem készülhet fotó, videó gyermekvédelmi szakellátásban élő kiskorúról, csecsemőről sem

Néhány nagy szolgáltató eddig előszeretettel tett ki képeket gyermekvédelemben élő gyerekekről. Fülöp Attila a Fidesz-kormány gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is rendszeresen jelent meg állami gondozott gyermekkel a képeken, videókon.

Felálltak a vizsgálóbizottságok, Tuzson Bence alelnökként tárhatja fel az MNB-ügyeket

A többi bizottság is hamarosan megkezdheti működését. 

Tuzson Bence
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang