Engedély nélkül tartott magánál egy lőfegyvernek minősülő légpuskát a Szőlő utcai ügy gyanúsítottja, aki korábban a javítóintézet igazgatója volt – írja a Telex a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) érdeklődésükre megküldött válasza alapján Juhász Péter Pál ügyében. A tájékoztatásukban az áll, hogy a megalapozott gyanú szerint a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatójaként dolgozó férfi és párja több nagykorú fiatalt kényszerített prostitúcióra, és arra, hogy az ebből származó pénzt adják át nekik. A két gyanúsított letartóztatását meghosszabbították 2025. november 29-ig.
– Az ügyben előbb a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást, azt aztán a Legfőbb Ügyészség a nyomozást pénteken ügyészségi hatáskörbe vonta. Azóta a KNYF folytatja az eljárást. A KR NNI a férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével és gyanúsította meg. A gyanú szerint a korábbi igazgató ezen felül még több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettét és lőfegyverrel visszaélés bűntettét is elkövethette – áll a portál cikkében. Juhász Péter Pál és élettársa a hatóságok gyanúja szerint nehéz sorsú lányokat futtattak, a befolyó bevételekből pedig mindketten részesültek.
A Szőlő utcai javítóintézet egykori vezetőjét, Juhász Péter Pált tavasszal tartóztatták le két, korábban intézetben nevelkedett, ma már felnőtt lány futtatása miatt. A másik esetnek is Juhász Péter Pál a főszereplője. Ebben azután merült fel politikusok érintettsége, hogy Kuslits Gábor, a Tegyesz volt vezetője beszélt arról szeptemberben: a Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója arra kérte 2015-ben, segítsen neki, mert a gyermekotthon előtt rendszeresen megáll egy autó, beszedik a lányokat, és elviszik őket. Kuslits Gábor ekkor említett két magas rangú politikust, akiknek lányokat és a fiúkat vittek.
Nem csak egy bűncselekményről van szó a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben, a nyomozás érdemi része pedig még el sem kezdődöttMint azt megírtuk, a KNYF lapunkkal azt közölte, hogy emberkereskedelem és kényszermunka bűntette mellett más bűncselekmény miatt is nyomozást folytatnak a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben. Ez a megfogalmazás arra utalhat, hogy - a kormányzati narratívával szemben – nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyik a nyomozás. Felidéztük, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság szeptember 18-án azt válaszolta lapunk megkeresésére, hogy „a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, illetve szexuális visszaélés bűntett gyanúja. Gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben válaszadásunkig nem történt, a nyomozások folyamatban vannak.” Vélhetően ezekre utalt az ügyészség is.
Rétvári Bence szerint a Szőlő utcai javítóintézetet érintően három teljesen különálló ügyben zajlik eljárásEzután kedden napközben Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államitkára kedden arról posztolt, hogy a Budapesti Javítóintézetet érintően három, egymástól „teljesen különálló” ügyben zajlik eljárás. Az egyikben a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és bűntársa ellen zajlik büntetőeljárás nagykorú lányok futtatása miatt, az Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint „se kiskorú, se politikus érintett nincs”. A másik 2019-ben indult az intézmény egyik nevelőnője ellen, itt szexuális erőszak gyanúja miatt jelenleg is tart a nyomozás. A harmadik esetben az intézmény egykori lakója idén utólag tett panaszt a gyermekvédelmi rendszer felé a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójára, az ügyben maga a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tett feljelentést, a nyomozás zajlik. Rétvári Bence nem hagyta ki a az ügyre adott fideszes választ sem: „A Szőlő utcai álhírbotrány a magyar nemzeti kormány megbuktatására indult és csúnyán felsült kísérlet.”
Ügyészi hatáskörbe vonták a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos nyomozást Semjén Zsolt: Ezek a vádak fizikailag lehetetlenekFidesz: Önök Majdant akartak csinálni Budapesten