Dobrev Klára: Orbán Washingtonban Putyin érdekében lobbizott, nem a magyarokéban

A Demokratikus Koalíció elnöke Magyar Pétert is bírálta, aki egy pénteki posztjában az amerikai elnököt magasztalta, amikor összehasonlította a magyar kormányfővel. 

Részeg, börtönviselt, képzettség nélküli dolgozókat is alkalmaztak a Szőlő utcai javítóintézetben

Erről egy volt nevelő beszélt a DK-nak.

Feljelenti Dobrev Klárát Hankó Balázs

A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint a DK elnöke „hazug és aljas módon” vádolja. Hankó Balázs azután háborodott fel, hogy Dobrev Klára megkérdezte tőle és Semjén Zsolttól, „hány pedofil pap kapott még tízmilliókat az államtól szexuáledukációs felvilágosító képzésre?”

A volt Szőlő utcai nevelő szerint Juhász Péter Pál ellenőrzés nélkül vihetett ki gyerekeket a javítóintézetből

Dobrev Klára közzétette annak a videónak a második részét, amelyen az egykori alkalmazott arról is beszélt, hogy az intézménybe a korábbi igazgató bárkit be is vihetett, a külön parkolóban nem volt térfigyelőrendszer.

A Szőlő utcai javítóintézet bejárata

Dobrev Klára feljelentést tesz az EU-s magyar kémügy miatt

Ismeretlen tettes ellen.

Egykori Szőlő utcai nevelő: A gyerekek elmondása szerint orális szexre kényszerítette őket Juhász Péter Pál

„A rendész egyszer úgy nekivágta a gyereket az ajtónak, hogy kitört az üveg, de ez sem érdekelt senkit” – meséli Dobrev Klára videójában egy gyermekvédelmi dolgozó, aki négy éven át, az azóta letartóztatásban lévő javítóintézeti igazgató alatt dolgozott az intézményben. Azt is állította, hogy azóta sem kereste meg a rendőrség vagy az ügyészség, hiába tett bejelentést a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnál. 

Részlet a Dobrev Klára által közzétett videóból

„A gyermekek mellett éppen a tisztességes gyermekvédelmi dolgozók érdeke is, hogy kiszűrjék közülük a bűnösöket”

Az ellenzék a problémákat vetette fel a gyerekvédelemről rendezett parlamenti vitanapon; a kormánypárt az eredményeket sorolta.

Korábbi felvétel

Lázár János közölte, nem von vissza Kossuth-díjakat az Orbán-kormány

A Demokratikus Koalíció ugyanakkor határozati javaslattal fosztaná meg Nagy Ferót a kitüntetéstől.

Dobrev Klára nyílt levelet írt XIV. Leó pápának a Budapesti Javítóintézet körüli botrány ügyében

A DK elnöke arra kéri a katolikus egyházfőt, hasson a Vatikánba utazó Orbán Viktor miniszterelnökre a bűncselekmények teljes és átlátható feltárásáért, és hogy ne fordulhasson elő többé a gyermekek megalázása, kihasználása.

Korábbi felvétel

Magyar Péter és Orbán Viktor után Dobrev Klára is országjárásra indul

A Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap bemutatta az ellenzéki párt új programját. 

Dobrev Klára: Azonnal vonják vissza Nagy Feró Kossuth-díját!

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a zenész méltatlanná vált az elismerésre a Szőlő utcai botrányról tett kijelentéseivel.

Dobrev Klára levelet írt Ursula von der Leyennek a Szőlő utcai botrányról, EU-s gyermekvédelmi szabályozást szeretne

A Demokratikus Koalíció elnöke az Európai Bizottságé mellett az Európai Parlament elnökétől, Roberta Metsolától is segítséget vár.

Dobrev Klára: Aki önfeladással győz, az már veszített is

A 14. születésnapját ünneplő Demokratikus Koalíció nem újracsomagolni  hanem lerombolni akarja a rendszert. 

Dobrev Klára bemutatott egy dokumentumot, amely azt bizonyítja, hogy a Fidesz felgyorsítaná a gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adását

„Tájékoztatás a szociális, benne a gyermekvédelmi intézmények egyházi fenntartásba adatásának folyamatáról, annak esetleges felgyorsulásáról.”

A Fidesz leszavazta, hogy Dobrev Klára felszólaljon a parlamentben a DK által kezdeményezett gyermekvédelmi vitán

A kormánypárti képviselők a Törvényalkotási Bizottság múlt heti ülésén, és a hétfői plenáris ülésen is leszavazták, hogy a DK elnöke, mint európai parlamenti képviselő részt vehessen a parlamenti vitanapon.

Korábbi felvétel

Dobrev Klára EP-vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az Orbán-kormány EU elleni kémkedésének kivizsgálására

Megkezdte az ehhez szükséges aláírásgyűjtést; a Tisza Párt képviselőit is kéri, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

„Gyurcsányné, a komcsi Apró-unoka megtapasztalja majd azt a törődést, amit eddig nem kellett” - Schmidt Mária burkoltan megfenyegette Dobrev Klárát

A DK elnöke nem hagyta szó nélkül: azt írta, hogy őt nem lehet megállítani és megfélemlíteni, hiába fenyegetőzik a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Schmidt Mária - Korábbi felvétel

Magyar Péter Orbán Viktort, Dobrev Klára pedig Pintér Sándort szólítja fel, hogy valljon színt a Szőlő utcai ügyben

Az ellenzéki pártelnökök szerint azután, hogy kiderült, igenis van kiskorú áldozata Juhász Péter Pálnak, véget kell vetni kormány hazudozásának, az illetékesek pedig vállalják a felelősségüket.

Korábbi felvétel

Országrablási adó helyett az oligarchavagyonokat zárolják, majd jogszerű eljárás után elkobozzák – Ez volt a Demokratikus Koalíció kongresszusa

Az ellenzéki párt alelnöke Magyarország nevében kért bocsánatot a bántalmazott gyermekektől.

A Demokratikus Koalíció bemutatta a 106 képviselőjelöltjét a 2026-os parlamenti választásra

Dobrev Klára szerint csak az győzhet, aki arcot ad a szavainak.

A Belügyminisztérium válaszolt Dobrev Klárának, aki a gyermekbántalmazásokról kérdezte Pintér Sándort

A tárca szerint a DK elnöke olyan kérdéseket tett fel a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által tett feljelentésekkel kapcsolatban, amelyek vagy „rosszindulatú feltételezéseket sugallnak”, vagy „jelentős szakmai felkészületlenségéről” tanúskodnak.

Tüntetni fog a DK, ha eljárás indul Juhász Péter ellen

Az ellenzéki párt szerint a hatalom láthatóan mindenre képes azért, hogy soha ne derüljön ki az igazság. 

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság hónapokig egyetlen feljelentést sem tett gyermekbántalmazás gyanúja miatt, az elmúlt tíz nap alatt viszont 17-et

A Demokratikus Koalíció azt kérdezi a Pintér Sándortól, hogy lehetséges ez.

Dobrev Klára: Teljesen világosan látszik, hogy a magyar állam összeomlott

Miért működne jobban a gyermekvédelem? – firtatja a lapunknak adott videóinterjújában a Demokratikus Koalíció elnöke. Itt a Népszava választási podcastsorozata, az X26 első adása.

Dobrev Klára: Már sokan jelentkeztek a DK nyomravezetői felhívására

 A közeljövőben már nyilvánosságra tudják majd hozni az értesüléseket. 

Parlamenti vitanapot kezdeményez a gyermekvédelmi rendszer állapota miatt a DK

Itt a kormány valamely képviselőjének is kötelessége a megszólalás. 

A Fidesz-KDNP képviselői leszavazták a vizsgálóbizottság felállítását a Szőlő utcai javítóintézet botrányában

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságán nem ment át a Demokratikus Koalíció javaslata.

Korábbi felvétel

Emelkedő bérek és nyugdíjak, progresszív szja, erős szakszervezetek és sztrájkjog, ingyenes első diploma – Programjának újabb pontjait ismertette a Demokratikus Koalíció

Újjá kell építeni az államot.

„Ne hallgassatok tovább! Lépjetek elő!” – Nyílt levelet írt sorstársainak Pop Mert, a bicskei pedofilügy áldozata

Szerinte most minden közéleti szereplőnek meg kell mutatnia, hogy az áldozatok biztonsága az első. Dobrev Klára ötmillió forintos felajánlását mélységesen félrevezetőnek és károsnak tartja. 

Dobrev Klára üzent, szerinte a Budapesti Javítóintézet letartóztatásban lévő exigazgatójának igenis volt kiskorú áldozata

Egy 13 éves kislány igenis kiskorú, az orális szexre kényszerítése igenis pedofília – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció elnöke.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang