Dobrev Klára emlékeztet , tavaly októberben robbant a botrány, hogy az Európai Bizottságnál dolgozó magyar munkavállalókat szerveztek be az orbáni titkosszolgálatok. A feladatuk kémkedés volt az uniós intézmények ellen. Az sem kizárt, hogy az oroszoknak adták át a megszerzett információkat.
A DK-elnök felidézi, Panyi Szabolcs és nemzetközi oknyomozó újságíró társai komoly tényfeltáró munkát végeztek, amelynek során három személyt azonosítottak monogram szerint: G.G., K.D. és M.H. Az ügy páratlanul súlyos: az orbáni titkosszolgálat emberei a sajtóinformációk szerint akár a putyini Oroszországba is vihettek ki információkat. Az Európai Parlament vizsgálóbizottságot akart felállítani a témában, de ezt a Tisza pártot is magában foglaló Európai Néppárt megakadályozta. De a belga kémelhárítási szolgálatok természetesen folytatták a nyomozást - teszi hozzá.
Dobrev Klára azt írja, hogy friss brüsszeli információi szerint a G.G. monogram Gerzsenyi Gabriellát, a Tisza párt Európai Parlamenti és fővárosi képviselőjét takarhatja. M.H. pedig Hajdu Márton, a Tisza EP-képviselőinek a kabinetfőnöke és a párt befutó helyen lévő listás parlamenti képviselőjelöltje lehet (a nemzetközi sajtóban a monogramja az angol nyelvi szabályok szerint a keresztnévvel kezdődve jelent meg). Hozzáteszi: K.D. szintén az Európai Bizottság dolgozója volt a 2010-es években, de az ő személyazonosságát eddig még nem sikerült felfedni.
A politikus szerint mindezeket több forrás is megerősítette, ezért az érintettekhez fordul.
Orbán Viktortól azt kérdezi:
Igaz ez? Igaz, hogy Gerzsenyi és Hajdu az Európai Bizottsági karrierjük alatt a magyar titkosszolgálatoknak is dolgoztak?
A brüsszeli kémügyben érintett titkosszolgálati emberek valóban orosz érdekből végeztek hírszerzési feladatokat?
Más kémeket, illetve volt kémeket is beépítettek a Tisza európai parlamenti delegációjába, illetve a fővárosi közgyűlés tiszás képviselői közé?
A Tisza parlamenti képviselőjelöltjei között is ott vannak a titkosszolgálatok beépített emberei? Például Hajdu Márton, aki a 36. a Tisza országos listáján?
Magyar Pétertől azt kérdezi:
Igaz ez? Igaz, hogy Gerzsenyi és Hajdu az Európai Bizottsági karrierjük alatt a magyar titkosszolgálatoknak is dolgoztak?
Ha igaz, tudott erről akkor, amikor EP-képviselőnek és fővárosi képviselőnek jelölte Gerzsenyit és kabinetfőnöknek nevezte ki és parlamenti képviselőnek jelölte Hajdut?
Ha igaz, akkor lemondanak a tisztségeikről az érintettek?
Tud-e arról, hogy a Tisza parlamenti képviselőjelöltjei között további titkosszolgálati beépített emberek lehetnek?
Visszavonja a Tisza párt Hajdu Márton parlamenti képviselőjelöltségét, aki befutó helyen van a párt országos listáján?
Dobrev Klára közölte, kezdeményezi a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának azonnali összehívását és az ülésre az Információs Hivatal illetékeseinek a meghívását.
A magyar embereknek joguk van tudni az igazságot. Ha Orbánék az unió ellen kémkedtek orosz megbízásból, az az uniós tagságunkat veszélyezteti. Ha Orbánék kémeket tudtak beépíteni a Tisza képviselői, vezető munkatársai és parlamenti képviselőjelöltjei közé, az pedig veszélyezteti, hogy valódi rendszerváltás lehessen a vasárnapi választást követően.
- zárul a DK közleménye.
Reagált Magyar Péter reagált is a vádakra Tisza Párt elnöke közvetlenül Dovrev Klára Facebook-bejegyzése alatt kommentelt:
„Nem igaz. Szívesen. K.D. pedig Dobrev Klára?”
– írta.

