A DK kormányváltás utánra szánt tizenkilencedik törvényjavaslata a jogállam helyreállításáról, az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítéséről és a korrupció elleni fellépés valódi eszközeinek megteremtéséről szól – derült ki a Demokratikus Koalíció lapunkhoz is eljuttatott közleményéből. Kiemelték, hogy felkészültek a kormányváltás utáni időkre, és kész törvényjavaslatokkal készülnek, amelyeket terveik szerint a kormányváltás utáni új Országgyűlés legelső ülésein benyújtanak.
– Az elmúlt években a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, a korrupciós ügyek következmények nélkül maradnak, az ügyészség nem független, a közpénzek felhasználása átláthatatlan. Ennek következményeként Magyarország nem jut hozzá a neki járó uniós forrásokhoz, mert nem teljesíti a jogállamisági feltételeket. A DK a kormányváltás után alapjaiban építené újjá a jogállami intézményrendszert – írták, tételesen felsorolva:
Megerősítenénk a bíróságok függetlenségét, önálló költségvetési garanciákkal és az Országos Bírói Tanács jogköreinek bővítésével.
Átalakítanánk az Alkotmánybíróság működését: szélesítenénk az állampolgárok jogorvoslati lehetőségeit, és visszaállítanánk a korábbi jogállami gyakorlat folytonosságát.
Kizárnánk, hogy közhatalmat gyakorló szervek politikai célból az Alkotmánybírósághoz forduljanak, és ezzel blokkolják a jogállami működést.
Biztosítanánk, hogy a magyar bírák szabadon fordulhassanak nemzetközi bíróságokhoz, minden politikai korlátozás nélkül.
Megerősítenénk az ügyészség függetlenségét: megszüntetnénk a politikai befolyás lehetőségét, és kizárnánk a legfőbb ügyész újraválasztását.
Az ügyészi szervezeten belül a fegyelmi jogkört független testületekhez telepítenénk, hogy megszűnjön a retorzió és az önkény lehetősége.
– Magyarországon nem lehet többé következmények nélküli korrupció, nem lehet politikai befolyás alatt működő igazságszolgáltatás, és nem lehet gyenge jogállam. Ennek és az uniós források visszaszerzésének egyetlen garanciája van: ha az erős baloldal része lesz a következő parlamentnek – ezekkel a szavakkal ajánlotta pártját a szavazók figyelmébe Dobrev Klára.
Dobrev Klára szerint reális, hogy a DK kap 10 százaléknyi voksot, ő remegő térdű kormánytagokat akar látni a parlamenti választás utánDobrev Klára nem számít arra, hogy még több DK-s jelölt visszalépBojár Gábor a DK-t és a Kutyapártot is visszalépésre kéri, nehogy Orbán Viktor nevessen a végén
