Bocsánatot kért a fóti egyházközség a Gyurcsány Ferencet Jézus Krisztus ellenségének nevező nyugalmazott plébános szavaiért

Csak a személyes véleményét tükrözték.

Sebők Sándor - Korábbi felvétel

Orbán Viktor: A magyarok ősi madara, a turul barátsággal fogadta a nagy és erős amerikai rétisast

A miniszterelnök mintha kezdené megkedvelni az állatokról szóló hasonlatokat. Szerinte ez az évszázad a magyarok évszázada lesz.

Magyar Péter: Az USA is elengedte Orbán Viktor kezét

A Tisza Párt elnöke az amerikai alelnök budapesti látogatásán elmondott szavaira reagált. 

J.D. Vance és Orbán Viktor sajtótájékoztatója Budapesten, április 7-én.

MOK: Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

A Magyar Orvosi Kamara szerint a fő gond, hogy a két város közös egészségügyi intézménye nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.

Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ

Bige László nyílt levelet írt Lázár Jánosnak egy ki nem adott engedély miatt, kártérítési pert indít

A NER céltábláján szereplő üzletember szerint az építési közlekedési miniszter tiltotta le a Nitrogénművek Zrt. működéséhez szükséges engedély kiadását, amivel több százmilliós kárt okozott. Közölte, a magyar hatóságok korábbi eljárásai miatt az Európai Bíróságon hamarosan megszülethet az első ítélet.

Bige László - Korábbi felvétel

Pálinkás Szilvesztert külföldi állásajánlattal, parancsnoki pozícióval, filmes karrierrel akarták elhallgattatni

A százados a honvédelmi miniszter próbálkozásainak ellenállt, és állítja, bizonyítani tudja állításait, még a közte és a miniszterelnök fiának, Orbán Gáspárnak a csádi katonai veszteségekről folytatott beszélgetését is.

Pálinkás Szilveszter

Több száz drónnal pusztítottak Ukrajnában az oroszok, legkevesebb négy ember halt meg

Az oroszok célja most az, hogy kimerítsék Ukrajna légvédelmét, utat nyitva a hatékonyabb csapások előtt.

Egy szétlőtt állatorvosi rendelőben húsz állat veszett oda a Kijev megyei Csabaniban

Orbán Viktor mintha kezdene ideges lenni, nemsokára jönnek Panyi Szabolcs könyvéből a részletek

Nyugati titkosszolgálatok is tudomást szereztek arról, a magyar szélsőjobboldalt a Putyin-rezsim pénzeli, ráadásul előfordult, hogy két orosz egymás között azon gúnyolódott, milyen olcsóak a magyarok. De miért is vált az antikommunistaként induló Orbán Viktor és a Fidesz a Putyin-rezsim szövetségesévé?

Pénzügyekben nincs barátság – Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök

Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot a fia által tervezett csádi katonai misszióról

A Tisza Párt elnöke szerint morális mélypont, hogy Orbán Gáspár magyar katonák felének a halálával számolt a végül jegelt beavatkozás tervében.

Pálinkás Szilveszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf a S.E.R.E.G. című sorozat médianapján az újdörögdi romvárosban 2024. március 26-án

Bárki ingyen megnézheti péntek este héttől vasárnap éjfélig a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet

Tavaszi Szél – Az ébredés című film közzétételéről az alkotók döntöttek annak ellenére, hogy eddig már csaknem 130 ezren váltottak rá jegyet a magyar mozikban.

Topolánszky Tamás, Sümeghy Claudia alkotók és Magyar Péter, a főszereplő

Ismét egy jobbikos jelölt döntött a visszalépés mellett

Vincze Miklós a monori központú Pest megyei 12-es számú választókerületben adna teret a változásnak.

A budapesti tömegközlekedést is fenekestül felforgatja az amerikai alelnök látogatása

Különösen április 7-én kedden kell jelentős változásokra számítani, időnként még a kisföldalatti sem közlekedik, több buszvonalon leállnak a járatok, illetve rövidítések és terelések lesznek.

Az Andrássy út többszöri lezárásakor az M1-es metrót is leállítják

Nagypénteken is vasúti fennakadások, járatkimaradások okoznak gondot

Kőbánya-Kispesten a  biztosítóberendezés hibája miatt vannak késések, leállások, pótlóbuszok, reggel a szobi fővonalon állt le egy tehervonat, míg személyvonat engedély nélkül indult el, le kellett állítani.

Képünk illusztráció

Szombathelyen is tüntetők fogadták Orbán Viktort, zúgott a „Mocskos Fidesz!”

A fideszes országjárás immár vitathatatlan kísérőjelensége az ellentüntetés. A vasi megyeszékhelyen néhány tucatnyian mutatták meg, hogy nem félnek az agresszív kormánypárti keménymagtól.

Orbán Viktor: Matolcsy György mentette meg az országot, ne csak rosszat, a jót is írjuk oda

A jegybank volt elnökéért ugyanakkor - elmondása szerint - nem tud felelősséget vállalni, az MNB az Európai Központi Bank felügyelete alatt áll.

Panyi Szabolcs: Közel kerültem annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy mi áll Orbán Viktor 2009-es Kreml-barát fordulata mögött

Panyi Szabolcs részleteket közöl majd a magyarországi orosz titkosszolgálati befolyásról készülő oknyomozó könyvéből.

Negyvenegy szabolcsi polgármester kampányol az egyik fideszes képviselőjelölt mellett

A településvezetők olyan nyilatkozatot adtak ki, amelynek végén a kormánypárti jelöltre való voksolásra szólítják fel választóikat.

Felszámolják a sóskúti akkufeldolgozót tervező céget

Hiába kapott engedélyt a szlovén tulajdonú társaság a helyieket megkerülve a kormányhivataltól, az időközben felhalmozott tetemes adóssága lett a végzete.

Karácsony Gergely: Elsöprő többség támogatja az önkormányzatok jogainak, feladatainak, forrásainak visszaadását

A főpolgármester közölte, azonnali tárgyalásokat kezdenek majd az új kormánnyal. 

Gránátvetővel és mesterlövésszel csapott le a TEK az ukrán pénzszállítókra, volt, akit 29 órán át tartottak bilincsben

Az Orbán-kormány által kiutasított hét férfi védője videóval is alátámasztotta állításait.

Már több mint 22 ezren követelik, hogy Szijjártó Péter azonnal mondjon le

Az aHang két éve indította a petíciót, amikor kiderült, hogy a magyar külügy tudott a tárcát ért orosz kibertámadásokról. A külgazdasági és külügyminiszter orosz kapcsolatait az utóbbi időben feltáró botrányok dobhatták meg az érdeklődést.

Szijjártó Péter az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval 2025. november 28-án Moszkvában

Szijjártó Péter szerint egy oligarcha sem kért tőle semmit, Szergej Lavrovon kívül más külügyminiszterek sora viszont rendszeresen

A külgazdasági és külügyminiszter azt állítja, hogy ha ő nem vetetett volna le senkit Oroszországot sújtó szankciós listáról, ma nem lenne nálunk fűtés és ezer forintos lenne a benzin. Arra nem adott érdemi választ, miért kért segítséget az oroszoktól, hogy megmondják neki, mi a magyar érdek.

Szijjártó Péter Szergej Lavrov és Vlagyimir Putyin előtt Moszkvában 2026. március 4-én

Magyar Péter felhívta Hrabóczki Dánielt, aki szerint neki most gyakorlatilag a Mandiner szerkesztőségéből jelentik, hogy mi fog történni

Magyar Péter országjárásának két állomása között az autójából hívta fel az állítása szerint az Alkotmányvédelmi Hivatalt átverő informatikust. Kiderült, hogy a hatalom nem nyugszik. 

Orbán Viktor: Az én taktikám nem a békepipa, hanem a tomahawk

Hajdú Péter előzetest tett közzé abból videóból, amely a vasárnap délelőtti beköltözéséről készült a békepárti miniszterelnök felcsúti otthonába.

Orbán Viktor Szolnokon 2026. március 30-án

Az M2 Petőfi TV szerint nem Petőfi Sándor, hanem József Attila írta a Szeptember végén című verset

A 2026-ban több mint 150 milliárd milliárd forint adófizetői pénzből működő MTVA fiataloknak szóló csatornája a költészet napját akarta népszerűsíteni ezzel, de aztán villámgyorsan törölte az erről szóló Facebook-posztját. 

Illusztráció: Megemlékezés József Attila Kossuth téri szobránál

Tízezer új lakást, 15 hektárnyi új közparkot és egy új városrészt álmodott Rákosrendezőre a tervpályázat győztese, egy francia-német-szlovák konzorcium

Az elképzelések szerint már három év múlva láthatóvá válik az új negyed néhány eleme, elsőként az akkor 28 évet késő Szegedi úti felüljáró Angyalföld és Zugló között. A pályázat eredményeit Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a főváros városfejlesztési bizottságának elnöke ismertette.

Látványterv a győztes tervpályázatból

Karácsony Gergely a kormányváltás után parlamenti vizsgálóbizottságot javasol a titkosszolgálati visszaélések feltárására

A főpolgármester szerint nem csak a Tisza Párt elleni akciók, de a kamu Városháza-ügyben alkalmazott orosz módszerek, törvénytelen házkutatások, lehallgatások hátterét kell feltárni, a politikai megrendelőket is meg kell nevezni.

Új törvényben szabályozná a Demokratikus Koalíció a vallásszabadságot, illetve az egyházak jogállását és finanszírozását

Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke szerint megszűnne a kivételezés, a hitélet közvetlen állami támogatása, de anyagilag is segítenék Iványi Gábor üldözött egyházát.

Már a tanúkihallgatások is megkezdődtek a győri lakáskasszából eltűnt 1,7 milliárd forint ügyében

A város polgármestere abban bízik, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás feltárja a pénz útját. A közvagyon eltüntetésére sem a fideszes felügyelet alatt álló önkormányzati cég, sem a pénteken éppen a városban kampányoló Orbán Viktor sem adott magyarázatot.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Oroszországban Robert Brovdit, az ukrán drónflotta parancsnokát

Távollétében terrorizmusért. A vád szerint utakat aknáztak alá orosz területen, ahol egy évvel ezelőtt egy televíziós stáb autója felrobbant, egy ember meghalt, többen megsérültek.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél